Nicaraguai papnövendék tett fogadalmat Egerben

Hazai – 2019. február 19., kedd | 16:29

Szent Cirill és Szent Metód ünnepnapján, február 14-én tett admisszió fogadalmat Jorge Luis Altamirano Mendez az egri Redemptoris Mater Missziós Szemináriumban. Az ifjú papnövendék Nicaraguából származik, és hat éve tanul Magyarországon.

Jorge Luis Altamirano Mendez számára nagyon fontos, hogy odafigyeljen az Isten szavára, aki kiválasztotta őt erre a küldetésre. Elmondta azt is, hogy a fogadalomtétel előtti nap virrasztottak, szentségimádáson vettek részt, töltekeztek Isten igéjével a közösség tagjai, így készültek.

Michał Bartosz Muszyňsky rektor az egri Szent István Televízió kérdésére elmondta, a felkészítés során a legfontosabb, amit szeretnének tudatosítani a növendékekben, hogy személyes életpéldájukkal tegyenek tanúságot Isten irgalmáról. Isten kiválasztja az embereket, hogy tudják hirdetni az ő irgalmasságát, manapság is ez a legfontosabb.

Az ünnepi szentmisét bemutató Ternyák Csaba érsek beszédében hangsúlyozta, a kiválasztás csodája, hogy az Isten már látja azt, amivé majd leszünk.

Lelki átalakuláson megyünk keresztül, és bár megmaradunk annak, akinek születtünk, keresztségünkben a krisztusi ember születik meg bennünk. Bennetek más átalakulási folyamat is van, hiszen misszióban vagytok – fordult a papnövendékekhez a főpásztor.

Európa, Magyarország nektek a világ vége, mind kulturális, mind nyelvi szempontból. Az, hogy ezt a nehéz nyelvet elsajátítjátok, elgondolkodtatja az embereket: hiszen csak azért tanuljátok meg kemény munkával, hogy az Istent hirdessétek számukra. Egyszerű, világos beszédetekkel megmutatjátok, hogy a hitünk is milyen egyszerű – folytatta Ternyák Csaba, aki előtt – a homíliát követően – Jorge Luis Altamirano Mendez megerősítette szándékát a papi hivatásra.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria