Újra Öt Templom Fesztivál Győrben

Kultúra – 2014. május 11., vasárnap | 18:03

Május 15-én csütörtökön indul és kilencedik alkalommal várja templomaiba, parókia udvaraira és a megújuló Győr-Újváros köztereire vendégeit az Öt Templom Fesztivál – adta hírül a Győri Egyházmegye.

Öt nap, öt templom, öt vallás és számtalan program a kultúra ezer szegletéből – egy fesztiválon, ahol nincs sör, nincs virsli, de van hit és rengeteg ismerkedés a másik ember szeretetével.

Öt nap alatt, koncertek, szakrális színházak, templomtörténeti előadások, zeneiskolai növendékhangversenyek, kiállítások, városnéző séták várják az érdeklődőket. Estéről estére különleges, a templomi terekbe válogatott produkciókat láthat a közönség.

A fesztivál ideje alatt zenei workshopok zajlanak, és a résztvevő fiatalok közreműködésével a fesztivál vasárnapján különleges zenés istentiszteletekkel köszöntik a fesztivállátogatókkal kibővülő gyülekezeteiket az újvárosi templomok.

A tervek szerint a fesztivál során fellép a Hodworks társulat, a Pénzügyőr Zenekar, a Szent Efrém férfikar és Dés László, a Schola Hungarica, a Budapest Bár, Kovács Zoltán és Dresch Mihály, a Voces Aequales énekegyüttes és Varga Mátyás, valamint Lajkó Félix és zenekara.

Az Öt Templom Fesztivál a hitről és az elfogadásról szól, párbeszédről kultúrák és vallások között. Apropójául és helyszínéül öt templom szolgál, öt különböző felekezet egyenként nem is túl különleges temploma, amelyek együtt mégis európai szintű kuriózummá válhatnak, hiszen békében egymás mellett állva évszázadok óta hirdetik az európai kulturális sokszínűség értékeit – azt, hogy a kultúrák közötti különbözőségek megismerése és elfogadása nyitottá és érdekessé tesz minket. Példái annak, hogy Magyarország ezer éve itt, Európa közepén egy elfogadó, toleráns nemzet, ahol jó szomszédként, szimbiózisban él évszázadok óta egyetlen utcában öt európai vallás egy-egy gyülekezete.

További információ

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria