Ukrajnában találkoztak idén az Európai Máriás Háló tagjai

Kitekintő – 2016. október 4., kedd | 18:06

A nyugat-ukrajnai Zarvanyicában szeptember 20–21-én rendezték meg a Mária- és nemzeti kegyhelyeket tömörítő Európai Máriás Háló szokásos évi konferenciáját, immár 14. alkalommal.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A görögkatolikus szertartású zarándokközpont meghívásának a huszonegy tagot számláló szervezetből Częstochowa (Lengyelország), Csíksomlyó (Románia), Einsiedeln (Svájc), Knock (Írország), Lőcse (Szlovákia), Lourdes (Franciaország), Máriapócs és Mátraverebély-Szentkút (Magyarország), Vilnius (Litvánia), valamint Walsingham (Nagy-Britannia) képviselői tettek eleget. Máriapócsot öten képviselték, köztük Szocska A. Ábel nyíregyházi apostoli kormányzó és Orosz István kegyhelyigazgató. Mátraverebély-Szentkútról Papp Tihamér ferences szerzetes volt jelen, a csíksomlyói kegyhelyet pedig Urbán Erik templomigazgató, érseki helynök és Borsodi L. László erdélyi ferences sajtóreferens képviselte.

Az Istenanya tisztelete az ukrán egyházi hagyományban témakörben megrendezett találkozó kezdetén Ivan Szicskarik, a rendezőbizottság vezetője és a konferencia soros elnöke Szvjatoszlav Sevcsuk kijevi nagyérseknek, az ukrajnai görögkatolikus egyház szinódusa vezetőjének üdvözletét tolmácsolta, majd Teodor Martinjuk segédpüspök köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően – a konferenciák eddigi gyakorlatától eltérően – a rendező ország államelnökének, Petro Porosenkónak a köszöntőlevelét is felolvasták. Az államfő megtisztelőnek nevezte, hogy Ukrajna lehet a házigazdája a rendezvénynek, és világosan rámutatott arra, hogy az Európai Máriás Háló tagságának ukrajnai találkozója a rendező ország számára több, mint a résztvevők szakmai-spirituális tapasztalatcseréje. Az ukrán elnök levelében kifejtette: reméli, hogy a konferencia a nemzetek és a vallások közötti megbékélést fogja szolgálni, és hazája törekszik, hogy a közeljövőben a béke és a nyugalom országa legyen.

A résztvevők ezután a Szűzanya zarvanyicai kegyhelyének közel 800 éves történetét ismerhették meg egy rövidfilm segítségével, amelyben Ukrajna több évszázados, viharos történelme is feltárult. A film a görögkatolikus kegyhelyet a görög- és római katolikusok, ortodoxok és minden jó akaratú ember találkozási helyeként, a nemzet egysége szimbólumaként láttatta. Ezt igazolta az a zarándoktömeg is, amely a találkozó első napján, szeptember 20-án este azért érkezett Zarvanyicába, hogy virrasztással méltóképpen felkészüljön Kisboldogasszony – Julián-naptár szerinti – ünnepére.

Ivan Szicskarik Az Istenanya tiszteletének bibliai és liturgikus vonatkozásai, Vitalij Kozak Az Istenanya tiszteletének történeti áttekintése, Teodor Martinjuk püspök pedig Az Istenanya tiszteletének lelki vonatkozásai címmel tartott előadást. Ivan Szicskarik a Szűzanyát az igaz emberség példájának, az isteni teremtés csúcsának, Isten anyjának nevezte, aki az irgalom kapuja minden hívő számára. Nem csoda, hogy tisztelete átszövi a teljes egyházi évet, ikonokon való ábrázolása pedig végigkövethető a művészettörténet évszázadain. Teodor Martinjuk püspök úgy fogalmazott, hogy Mária ajándék az emberiségtől Istennek, és fordítva: Isten ajándéka ő az emberiség számára, aki nem „szupernő”, hanem olyan valaki, aki a mieinkhez hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, ugyanakkor az egyetlen, aki az emberiséghez legközelebb állóként Ádám bukása után a legközelebb került Istenhez. A Szűzanya az egység szimbóluma, kapocs a keleti és a nyugati egyház között – hangsúlyozta a főpásztor –, hiszen mindkettő Istenanyaként tiszteli.

Az előadások után a nemzeti Mária-kegyhelyek igazgatói és képviselői az elmúlt egy évben a kegyhelyükön lezajlott liturgikus eseményekről, az ott megszervezett kulturális rendezvényekről, az elvégzett vagy folyamatban levő fejlesztési munkálatokról számoltak be, és terveikről beszéltek.

A jelentések sorából kiemelkedett a lourdes-i vélemény, amely szerint a francia zarándokhelyen egyre több a „látogató”, mint a zarándok. Céljuk az – fogalmazott a kegyhely képviselője, – hogy a látogatókat zarándokokká „neveljék”, hogy Lourdes ne a vallási turizmus, hanem a lelki megújulást szolgáló zarándoklatok helye legyen, ugyanakkor a békéé és a biztonságé, aminek megteremtése érdekében az utóbbi időkben végrehajtott franciaországi terrorcselekmények következtében kénytelenek voltak szigorú biztonsági intézkedéseket bevezetni. A francia hozzászólás nyomán a konferencia résztvevői megállapodtak abban: a kérdés aktualitása és egész Európát érintő volta szükségessé teszi, hogy 2017-ben a fatimai rendezésű találkozó egyik fő témája a kegyhelyek biztonsága legyen.

Az Európai Máriás Háló első napja Kisboldogasszony vigíliájának megünneplésével zárult. A Vaszil Szemenjuk ternopil-zborivi érsek-metropolita által vezetett és számos pap részvételével koncelebrált istentisztelet jó alkalom volt arra, hogy a nemzetközi konferencia résztvevői a gyakorlatban lássák a zarvanyicai kegyhely működését. A plébániatemplomban őrzött Szűzanya-kegykép eredetije előtti hódolat, a hívek ezreinek jelenlétében bemutatott Szent Liturgia, a plébániatemplomtól a Zarvanyicai Máriás Lelki Központig vezető gyertyás körmenet, a hívek ezreivel való közös éneklés és imádkozás, valamint az ukrán–orosz háborúban elhunyt ukrán áldozatok tiszteletére kialakított emlékhelyen végzett énekes szertartás megértethette még a más kultúrából, a vallásukat más rítus szerint gyakorlókkal is: Ukrajna a megrendült emberek, az orosz elnyomástól és az újabb pusztítástól félők országa – a hozzátartozóikat, a nemzetük fiait meggyötörten, fájdalommal gyászolók hazája. Gyászuk azonban nem reménytelen, hiszen emlékezésüket, a személyes és a nemzeti fájdalmat az Istenbe vetett hit, az Istenanya segítsége iránti bizalom, a méltósággal viselt élet értéke iránti elkötelezettség hatja át. E hit megerősítéséért jönnek főként az ukrán hívek – görög- és római katolikusok, ortodoxok vagy más vallásúak – Zarvanyicába, amely számukra lelki kikötő, a nemzeti és a hitben megtapasztalt egység helye, ahol felüdül a test, megnyugvást talál a zaklatott lélek.

A konferencia második napján, szeptember 21-én folytatódott a tapasztalatcsere: a reggeli istentiszteletet követően a kegyhelyek képviselőinek éves jelentéseit ismertették. Majd a Zarvanyicához legközelebb eső nagyobb város, Ternopil meglátogatása következett.

Az Európai Máriás Háló jövő évi találkozója a portugáliai Fatimában lesz. A világhírű kegyhely a fatimai jelenések 100. évfordulója alkalmából szervezi meg a rangos nemzetközi rendezvényt.

Számtalan legenda őrzi annak az eseménynek az emlékét, amely Zarvanyicát zarándokhellyé tette. Az egyik legenda elbeszélése szerint amikor hétszáz évvel ezelőtt a tatárok Kijev városát elfoglalták, a földdel tették egyenlővé, templomait pedig felégették. A porig rombolt városból egy szerzetes megmenekült, hogy egy távoli városban találjon menedéket. Útközben, Zarvanyica vidékén, az erdőszélen, miután szomját csillapította egy folyó vizével, a kimerültségtől összerogyott. Álmában megjelent neki az Istenszülő, és amikor magához tért, egy ikont látott maga mellett. A víz gyógyító hatásának köszönhetően teljesen felépült, és elhatározta, hogy azon a helyen, ahol Mária megjelent neki álmában, kápolnát épít.

A zarándokhelyen 2001-ben II. János Pál pápa is imádkozott az Istenszülő ikonja előtt.

Forrás: Wikipédia

Fotó: Zarvanycia.cc.ua

Forrás: Borsodi L. László erdélyi ferences sajtóreferens

Fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria