Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia – Megválasztották a testület új titkárát

Hazai – 2018. március 8., csütörtök | 12:37

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) március 6-án és 7-én megtartotta tavaszi rendes ülését. Az ülés témáiról Mohos Gábor, a testület titkára számolt be március 8-án Budapesten.

Már zajlik a konferencia által szervezett hagyományos nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtés Tartós szeretet címmel. A hívek tartósélelmiszer-felajánlásukat elhelyezhetik a templomokban az erre kijelölt helyen hétköznapokon, március 4. és 11. között. Idén is lehetőség nyílik rá, hogy az egyházmegyei karitászközpontokban is leadhassák adományaikat, amelyeket a Katolikus Karitász juttat majd el a rászorulókhoz.

A konferencia titkárának második mandátuma idén nyáron lejár. Az MKPK szabályzata szerint ezt a funkciót legfeljebb két alkalommal lehet betölteni, így a testület döntése szerint nyártól dr. Tóth Tamás, a római Pápai Magyar Intézet rektora veszi át a tisztséget.

Tóth Tamás 1976-ban született Kecskeméten. Teológiai tanulmányait Veszprémben, Szegeden, majd a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként Rómában végezte. 2002-ben Kalocsán szentelték pappá a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye számára. 2004 és 2007 között káplánként szolgált előbb Kiskunfélegyházán, majd Soltvadkerten, és ugyancsak 2004-től tartott kurzusokat a szegedi teológiai főiskolán. 2006-ban egyháztörténelemből doktorátust szerzett a Pápai Gergely Egyetemen. 2007–2011 között az apostoli nuncius titkára volt Budapesten, 2011-ben nevezték ki a Pápai Magyar Intézet rektorává és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia római ágensévé (ügyvivőjévé). Több egyháztörténeti tárgyú publikáció szerzője, 2012-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével, 2013-ban pápai kápláni címmel tüntették ki. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2018-ban a testület titkárává választotta.

Tóth Tamás, „A Pápai Magyar Intézet, Róma” című könyvének bemutatóján (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Szent II. János Pál pápa díszterem,
2017. június 26.)

A Szombathelyi Egyházmegye és a Magyar Katolikus Egyház számára nagy öröm Brenner Jánosnak, az egyházmegye egykori papjának boldoggá avatása, akit 1957-ben hivatása gyakorlása közben brutálisan meggyilkoltak. Az ünnepi eseményre május 1-jén, kedden a 11 órakor kezdődő szentmise keretében kerül sor Szombathelyen, a székesegyház előtti téren. Brenner János atya életéről, tiszteletéről, a boldoggá avatáshoz kapcsolódó hírekről a www.brennerjanos.hu honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Az MKPK Caritas in Veritate bizottsága által 2013 óta minden ősszel megrendezett, több ezer látogatót vonzó Katolikus Társadalmi Napokat idén Székesfehérváron tartják szeptember 7. és 9. között. A rendezvény kiemelt témájaként a szervezők ezúttal a kereszténységet mint a társadalom jövőjét meghatározó és mozgató erőt állítják az esemény középpontjába. A rendezvény mottója: Van célunk! – Van jövőnk!


2019. január 22. és 27. között Panamaváros ad otthont a következő ifjúsági világtalálkozónak, amelynek szentírási mottója: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a Te igéd szerint” (Lk 1,38).

Az ülésen döntés született arról, hogy a konferencia támogatja egy kisebb létszámú csoport részvételét a találkozón. Immár hagyományos módon, amikor ez a világtalálkozó távoli földrészen zajlik, az eseménnyel párhuzamosan Magyarországon is szerveznek egy találkozót, hogy a fiatalok kivetítő segítségével bekapcsolódhassanak a nemzetközi találkozó programjaiba. Mohos Gábor elmondta, hogy Budapest lesz az esemény helyszíne.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria