Ünnepi interjú Veres András püspökkel: Mennyire akarjuk hívő módon megélni a karácsonyt?

Nézőpont – 2020. december 24., csütörtök | 19:01

A világjárvány miatti bezárkózással lehetőséget, időt kaptunk a készületre. Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a NEK TV-nek adott interjúban azt mondta: „Most fog igazán kiderülni, hogy mennyire akarjuk hívő módon megélni a karácsonyt és mennyire készülünk tudatosan ennek az ünneplésére.”

A püspöki testület idén újraválasztott vezetője többek között beszélt arról, hogy papi hivatása legfőbb céljának ma is azt tekinti, hogy mások hitét és Istennel való kapcsolatát erősítse. Ahogy fogalmazott, nem készült püspöknek.

Az interjúban felidézte azt a ragyogó, napsütéses vízkeresztet, amikor II. János Pál pápa a Szent Péter-bazilikában tizenegy paptársával együtt – köztük Erdő Péterrel és egy csángó pappal – püspökké szentelte őt.

A hobbim, hogy pap lehetek

Veres András egy évtizeden át Szombathelyen, öt éve pedig Győrben szolgál. Mindig nagy figyelmet és energiát fordított a közösségszervezésre. Emellett a tudományos életben is elmélyült, elsősorban a bioetikai kérdések foglalkoztatják. A megyéspüspök mesélt arról is, hogy a szabadidejében nem keres a hivatásától merőben eltérő foglalatosságot. Az utazásai, olvasmányélményei is kötődnek a hithez.

A hobbim az, hogy pap lehetek – fogalmazott.

Nem fértünk be a templomba…

Advent végén, a karácsonyi ünnepek kezdetén a püspöki konferencia elnöke természetesen kitért az idei különös év különös készületi időszakára is. Azt mondta: „Sokszor a külső készülődés sok ember figyelmét elterelte a lényegtől.” Megjegyezte, hogy előfordult, hogy a hívek mellett a papok is panaszkodtak arra, hogy nagyon sok mindenre kell figyelniük és nincs elég idejük az imádságra vagy a családban a közös készületre. Veres András a világjárvány miatti korlátozásokban lehetőséget lát.

Most fog igazán kiderülni, hogy mennyire akarjuk hívő módon megélni a karácsonyt és mennyire készülünk tudatosan ennek az ünneplésére.”

Hozzátette azt is, hogy a karácsony a papok számára soha nem a befelé fordulás, hanem mindig a mások felé fordulás ünnepe. Veres András beszélt gyermekkorának karácsonyairól is, arról, hogyan zengtek a behavazott utcán a karácsonyi énekek, és arról, hogy annyian gyűltek össze a templomban, hogy nem fértek be.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus élményt és erőt adhat

A múltidézés után a győri megyéspüspök a jövőbe tekintett. 2021. szeptember 5. és 12. között Budapest rendezi meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A katolikus világesemény jelentőségét az 1938-ashoz hasonlította Veres András és kijelentette:

Ha sikerül megmozgatnunk az embereket, nemcsak fizikálisan, hogy eljöjjenek az eseményre, hanem lelkileg is sikerül megszólítani őket, akkor legalább olyan maradandó élményként, meghatározó erőként lehet jelen az életükben ez a kongresszus is, mint az előző, az 1938-as budapesti esemény.

A megyéspüspök elárulta a NEK TV kamerái előtt azt is, hogy az első imádságok egyike, amit megtanult, az 1938-as kongresszusi ima volt. Ma is ez az első imádság, amit elmond, és valamennyi közösségében szeretné, ha megismernék a hívek, mivel – ahogy fogalmazott –: nemcsak 1938, hanem minden kor keresztényeihez szól, szívet megmozgató ima.

Veres András hozzátette, hogy számára

az Oltáriszentség, a Krisztussal való személyes találkozás a nap legmeghatározóbb pontja.

„Minden nap misézek, (…) így tudom igazán megélni annak a felelősségét, hogy másokat is el tudjak vezetni Jézushoz, ha én magam minden nap elmegyek hozzá és minden nap találkozni akarok és tudok vele.”

Forrás: Iec2020.hu

Fotó: Ambrus Marcsi

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria