Útravaló – 2020. július 12., évközi 15. vasárnap

Nézőpont – 2020. július 12., vasárnap | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júliusban Sárai-Szabó Kelemen OSB győri perjel ad útravalót.

Mindenki szereti a jó és tanulságos meséket, példázatokat. Gyermekkorunkban is szívesen hallgattunk ilyeneket, mert bele tudtunk helyezkedni a szereplők életébe, történetébe, és mintát adtak a jó és erényes életre. Jézus is szívesen használja a példázatokat, mert könnyen megjegyezhetők, közel állnak a hallgatóság mindennapjaihoz, akik ráismerhetnek környezetük személyeire, de főleg saját magukra.

Arra is jók a példázatok, hogy rámutassanak, mindennapi életünk eseményei mennyi lelki tartalmat hordoznak, menynyire ott van Isten és az ő üzenete a hétköznapokban, csak nincs rá szemünk, mert Istent máshogy képzeljük, máshol keressük. Pedig mennyire ott van ő az életben, a mi életünkben is!

A magvető példázata egyike azoknak a ritka példázatoknak, ahol Jézus maga adja meg a magyarázatot, és segíti a hallgatóságot, hogyan is álljon a példázatokhoz. Talán azért is segít minket, mert éppen tanításával, az Isten igéjével kapcsolatos. Maga a kép nagyon realisztikus, mai hallgatóknak meg elég idilli. Ma már nem igen látunk ilyen magvetőt, aki széles, nagy mozdulatokkal járja az előkészített földet, így készülve a jövőre, így gondoskodva az életről maga és családja számára. Akármilyen jól előkészített is a föld, nem lehet elkerülni a példázatban leírtakat: a kövek, a tövisek közé vagy az útszélre eső magokat. Ez szinte szükséges veszteség, ilyen az élet, ilyen a természet, így működik a vetés.

Jézus értelmezése elgondolkodtat bennünket, akik annyiszor kaptunk már az Úr igéjének magvából. Mi történt bennünk általa? Mintha mindegyik állapot mi magunk lennénk: mert
van olyan, amit nem is értünk meg; van olyan is, ami növekedni kezdett, de lelkesedésünk gyorsan elszállt; és a világi gondok is elég valóságosak mindannyiunknak, lelkiéletünk gyümölcstelen. Érdemes ránéznünk a magvetőre, aki nagylelkűen, fáradhatatlanul hinti a magot, még annak ellenére is, hogy tudja, nem mindenből lesz az, aminek szánta. De lesz azért termés, ő pedig a bizonytalan jövő ellenére teszi a dolgát.

Ilyen a Magvető, ilyen a mi Istenünk: fáradhatatlanul dolgozik, hív, szólít minket, és bízik abban, hogy termést hozunk, hogy nem marad hatástalan ez a lelkesedés, ez a fáradhatatlan tetterő. Széles és határozott mozdulatokkal járja a földet: érdemes szemlélni ezeket a teremtő mozdulatokat, a teremtésnek ezeket az első mozdulatait. Tanulni a tudatosságból, a figyelmes munkából, a határozott és jól időzített lépésekből.

Tegnap ünnepeltük Nursiai Szent Benedeket, Európa fővédőszentjét. Regulájában felhívja az olvasó figyelmét: „semmit se tartson elhanyagolható csekélységnek”. Éppen erre a figyelmességre, felelősségérzetre volna ma szükségünk. Olyan könnyen elmegyünk már dolgok mellett, olyan könnyen kivonjuk magunkat dolgokból, pedig, „aki a kicsiben hű…” Elénk teszi fáradhatatlan Magvetőnk mindennap a kicsit, a hétköznapot, éljünk vele és legyünk olyanok, akik termést hoznak, akik így tanúskodnak arról, hogy be tud teljesedni a prófécia: „úgy lesz az én szavammal is, amely ajkamról fakad: nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat és eléri, amiért küldtem.”

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria