Útravaló – 2020. július 15.

Nézőpont – 2020. július 15., szerda | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júliusban Sárai-Szabó Kelemen OSB győri perjel ad útravalót.

A modern kori ember régóta küzd az alázat erényével. Megakadt a szemem pár hónapja egy internetes cikken: Az alázat nem azt jelenti, hogy feladod, éppen ellenkezőleg. A cikk írója idéz egy amerikai pszichológust, aki szerint az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet szentelnek kutatók is ennek a témának. Az utóbbi évtizedek önmegvalósító világában ez a fogalom nagyon negatív felhangot kapott, és most rájöttek, hogy valami félrecsúszott. Mert a mai világ sok „bölcs és okos” embere között kevés a „kicsiny”. Kevés az, aki pontosan ismeri saját lehetőségeit és korlátait, aki másra is tud figyelni saját magán kívül. Jézusra figyelve, elmerülve a Szentháromság közösségében, megtanulunk kicsinynek lenni, megtanulhatjuk az igazi alázatot.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria