Útravaló – 2021. január 9.

Nézőpont – 2021. január 9., szombat | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Januárban Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.

Azt a helyzetet biztosan ismeri mindenki, amikor a vendégek nem akarnak hazamenni, annyira jól érzik magukat. A családfő már a gyerekeket is ágyba parancsolja, de a vendégeknek mégsem akaródzik menni. Későre jár az idő, nemsokára új nap kezdődik, új feladatokkal, ezek azonban nem mozdulnak. Hasonló a helyzet az evangéliumban. Jézus beparancsolja tanítványait a bárkába, lelkükre köti, menjenek át Betszaidába, majd ő is megy utánuk, ha ezt a sereg embert hazaküldi. A távozó tanítványok látványa a tömeg feloszlatását is megkönnyíti. Mint amikor a hazai csapat szurkolói a mérkőzés vége előtt a kijáró felé indulnak, azzal, hogy nem lesz itt már semmi érdekes. Pedig a java még csak most jön!

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria