Útravaló – 2021. március 30., nagykedd

Nézőpont – 2021. március 30., kedd | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Földi István pápai esperes plébános ad útravalót.

„Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne.” Jézusnak minden szaván és tettén átragyog titka, hogy ismeri a jövőt, tehát ami következik, azt önként vállalja. A megváltás műve egészen az ő személyes tette. Népe ellene fordul, egyik tanítványa elárulja, a másik megtagadja, a többiek elszélednek. Az apostolok viselkedését gyengeséggel magyarázza, de Júdásét rosszakarattal. Ezért maga szólítja fel a távozásra: hajtsa végre, amit eltervezett. Ő is látta csodáit, hallgatta tanítását, de visszaélt vele. Jézus egyedül indul engesztelő áldozattá válni: „Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” Ő az egyetlen közvetítő Isten és ember között. Hányszor vagyok én is Júdás?

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria