Üvegablak állít emléket egy fiatalon elhunyt szalézi szerzetesnek szülőfalujában

Dániel Tibort annak idején azért fogták perbe és ítélték ötévi börtönbüntetésre, mert befogadta lakásába Boldog Sándor Istvánt. A börtönben elszenvedett bántalmazás szövődményeként fellépő betegségben hosszú szenvedés után elhunyt szalézi kispapot ábrázoló üvegablakot az ásványi templom búcsúünnepén áldották meg, elkészítése felajánlásokból valósulhatott meg.

Az üvegablak megáldásához további programok is kapcsolódtak: Soós Viktor előadást tartott a 20. század második felének magyarországi katolikus vértanúiról, levetítették Dér András Isten szolgája Sándor István című filmjét és Havasi József volt szalézi tartományfőnök előadást tartott a falu szülöttjéről, Dániel Tiborról.

Az ásványi templom új, színes ólomüveg ablakai Dániel Tibor mellett a közelmúlt katolikus vértanúit és hitvallóit ábrázolják: Boldog Meszlényi Zoltánt, Boldog Apor Vilmost, Mindszenty Józsefet. 

* * *

Dániel Tibor szalézi papnövendék (1925-1956)

Dániel Tibor 1925. november 8-án született Ásványon (ma: Ásványráró, Győr-Moson-Sopron megye). Vallásos családban nevelkedett. Bátyja, József már fiatalon is Don Bosco életútját szerette volna követni, példája meghatározta Tibor gyerekkorát. 

Már kisfiúként is szívesen járt ministrálni. Édesapja írta róla, hogy lustaságot nem ismerve sietett mindig a ministránsok közé. Sem hóvihar, sem esős idő, sem más kellemetlen időjárás nem gátolta meg az oltár szolgálatában. Ugyancsak édesapja írta: „Igen jó gyerek volt hozzánk a Tibor fiunk, soha meg nem bántott bennünket.”

Iskoláit Győrben végezte, ugyanitt járt polgári iskolába is, majd a szaléziak nyergesújfalui tanintézetében folytatta gimnáziumi tanulmányait. 1947-ben jelentkezett szalézinak, követni akarta József bátyját. Mezőnyárádon volt novícius, ahol 1944. augusztus 16-án elsőfogadalommal kötelezte el magát. Október végén, mivel közeledett a front, az elöljárók minden fiatalt hazaküldtek, vagy másik, nyugatabbra fekvő intézetbe irányítottak. Így került Tibor ismét Nyergesújfaluba. Mikor a front elérte a települést, Tibor december végén hazakerült szüleihez. A háború borzalmait itt vészelte át, de mihelyt csendesedtek a harcok, ismét visszatért, hogy hozzájárulhasson a háború romjainak eltakarításához, hogy ismét megkezdődhessen a tanítás. Nevelőként kitűnt vidámságával és a sport szeretetével, a fiatalok tisztelték és szerették.

1948-ban Péliföldszentkereszten megkezdte teológiai tanulmányait, melyeket 1950 júniusában, a szerzetesrendek feloszlatása miatt félbe kellett szakítania. A többi szalézihoz hasonlóan ő is földönfutóvá vált. A kilátástalan helyzetben az akkori tartományfőnök, Ádám László próbált kiutat keresni. Megkérte a püspököket, hogy vegyék fel a szalézi kispapokat valamelyik püspöki szemináriumba. Tibor – mivel szívbetegsége miatt állandó kezelést igényelt – a budapesti központi szeminárium bejáró hallgatója lett.

Ismerősei szereztek neki lakást, ahol Sándor István testvér is meghúzta magát. Sándor István gyári munkás lett, és mivel felfigyeltek rá, nevet változtatott, Kiss István néven folytatta ifjúsági tevékenységét. Az államhatalom azonban hamarosan letartóztatta illegális tevékenységéért. Mivel Tibor is tudott munkájáról, hamarosan őt is letartóztatták, és más szaléziakkal együtt több évnyi börtönre ítélték.

A börtönben egészsége a sok zaklatás és a bántalmazások következtében összeomlott, rákos beteg lett. A fogházban három műtéten esett át. Teljesen reménytelen egészségi állapotban (máj- és bélzúzódás, hasnyálmirigyrák) 1954. december 1-jén megszakították börtönbüntetését, szabadlábra helyezték. Hogy biztosítsa megélhetését, egyik fogtechnikus ismerősénél vállalt állást. Egészségi állapota azonban egyre inkább romlott, ezért 1956. július 16-án kórházba került. Az orvosok már nem tudtak segíteni rajta, így testvére, Erzsi hazavitte a szülői házba. Sokat szenvedett, készült a halálra. Az volt a kívánsága, hogy miután megújította szerzetesi fogadalmait, elöljárója karjaiban fejezze be életét.

Betegágyán mindennap magához vette az Oltáriszentséget, augusztus 17-én a betegek szentségét is megkapta, és hosszú, fájdalmas szenvedés után 1956. augusztus 18-án meghalt. Temetése Ásványrárón volt 1956. augusztus 20-án.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír