Van remény – Kovács Gergely gyulafehérvári érsek karácsonyi videoüzenete

Külhoni – 2020. december 24., csütörtök | 13:00

A gyulafehérvári főegyházmegye főpásztora videoüzenetben kívánt kegyelemteljes karácsonyi ünnepet és áldott, boldog új esztendőt a papoknak, a híveknek és minden jóakaratú embernek.

A hivatalos érseki körlevél elhangzik karácsonykor a Gyulafehérvári Főegyházmegye templomaiban, Kovács Gergely érsek személyes üzenete azonban videó formájában is megtekinthető az érsekség honlapján és YouTube-csatornáján magyar és román nyelven.

„Karácsony ünnepére ebben az évben talán még inkább várakoztunk, hiszen annyi minden történt velünk, környezetünkkel, a világgal, ami elgondolkoztatott bennünket” – fogalmaz üzenetében a főpásztor. Ugyanakkor emlékeztet, hogy ezek a kihívások még jobban Isten felé emelik lelkünket, karácsonykor pedig visszatalálhatunk Istenhez, aki visszaadja lelkünk békéjét.

Karácsonykor bátorítanak bennünket is az angyalok: Ne féljetek, van remény. Az isteni gyermek visszaadja szívünk békéjét, hiszen Isten Fia ma is beleszületik e sok sebből vérző világba, hogy velünk legyen és begyógyítsa lelkünk sebeit – hangsúlyozza ünnepi üzenetében Kovács Gergely.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria