Várszegi Asztrikkal ünnepelték a Szent Anna-búcsút Nicken

Hazai – 2020. július 29., szerda | 9:57

Az egykori iskola udvarán ünnepelték július 26-án, vasárnap délelőtt a Szent Anna-búcsút a Vas megyei Nicken. Az ünnepi szentmisét Várszegi Asztrik püspök, nyugalmazott pannonhalmi főapát a falu lakóiért ajánlotta fel.

Csorba József polgármester felidézte településük történetét. Elmondta, az árvíz által gyakran sújtott Nicket Uraiújfaluval és Vasegerszeggel együtt 1221-ben említették először egy adománylevélben. Így az idei búcsúi szentmise tulajdonképpen a 800. évforduló jubileumi évének nyitányaként is tekinthető.

„Isten éltessen benneteket!” – köszöntötte a megjelent híveket a nyugalmazott főapát. Prédikációjában Szent Anna ünnepe kapcsán szólt a nagymamáknak unokáik életében betöltött igen fontos szerepéről. Majd a jubileumról beszélve kiemelte, mekkora csoda országunk történelmében, hogy megmaradtak évszázadokat átölelő közösségek.

Várszegi Asztrik arra is felhívta a figyelmet, hogy a kereszténység napjainkban történelme egyik legnagyobb krízisét éli. Ezzel összefüggésben a helyi közösségek erejét és fontosságát emelte ki, így biztatva az ünneplőket: „Az Egyház nem Rómában van, az Egyház ti magatok vagytok!” Végül örömének adott hangot, tapasztalva, hogy a „nicki egyház” összetartó, idősek és fiatalok, családok alkotta közösség.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria