Vasmisét ünnepeltek Szentesen – Pitti Katalinnal

Hazai – 2019. július 16., kedd | 11:42

A szentesi Szent Anna-templomban július 7-én, vasárnap koncelebrált hálaadó szentmisét mutattak be Mandula József pappá szentelésének 65. évfordulója alkalmából.

Mandula József 1957-től ’58-ig a szentesi Jézus Szíve-plébánián, 1958 és 1966 között a Szent Anna-plébánián teljesített szolgálatot; káplán volt és hitoktató, a felnőtt és gyermekénekkar alapítója és szervezője. Pitti Katalin operaénekes is az általa szervezett kórusban kezdett énekelni, s most újra énekelt a lelkipásztor vasmiséjén. Az egykori copfos kislányok, rövidnadrágos kisfiúk közül sokan eljöttek – immár őszülő hajjal.

Takács Edit, a hálaadó vasmise szervezője elmondta: emlékei szerint a fiatal, vidám, de ha kellett, szigorú; derékig felhajtott reverendában a tanyavilágba motorral kijáró, a ministránsokkal focizó József atyának mindig és mindenkihez volt személyes kérdése, vigasztaló vagy biztató, bátorító, félelmeket eloszlató, kedves szava.

A most 88 éves jubiláns kiemelte, hogy kilencéves szentesi tartózkodása alatt mindig érezte az emberek szeretetét.

Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria