Vászonjézus – Mel Gibson Passiója a Párbeszéd Házában

Mel Gibson nagy hatású, érzelmeinket és idegrendszerünket alaposan felkavaró filmjében Jézus földi életének utolsó tizenkét óráját meséli el, a Getszemáni-kerti éjszaka gyötrelmeitől kezdve a kereszthalálig terjedő időszakig. A film hangulata szinte végig expresszíven drámai, ezt erősíti a dübörgő, folyamatos zaklatottságot kifejező, helyenként kakafón dallamú zene, a villámként cikázó képi váltások, a mértani precizitással kidolgozott színészi alakítások. Gibson legfőbb törekvése az volt, hogy érzékeltesse: Isten Fiaként Jézus szeretetből, önként feláldozta magát az emberiség bűneiért, egy olyan emberiségért, amely azóta sem bizonyította be igazán, hogy méltó lenne erre a rendkívüli kegyelemre.

Gibson kétféle világot mutat be a filmjében. Egyfelől Jézus tanítását a mindenkire kiterjedő szeretetről, másfelől pedig a hatalmasok és kiszolgálóik kegyetlen világát, amely nem vesz erről tudomást. A szenvedések részletes bemutatása, a tobzódó erőszak mellett gyakoriak a bejátszások Jézus tanításaiból. Így hatalmas a kontraszt a szadista kínzások és Jézus tanítványaihoz intézett szeretetparancsa – „Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást. Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,34-35) –, valamint a hegyi beszédből az ellenségre is kiterjedő szeretetre és megbocsátásra vonatkozó intelem között – „Hallottátok, hogy azt mondták: »Szemet szemért, és fogat fogért.« Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is… Hallottátok, hogy azt mondták: »Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.« Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gonoszoknak” (Mt 5,38–39;43–46).

A szeretetparancsra vonatkozó jézusi intelmek felidézése akkor történik, amikor Jézus tenyerébe verik a szöget a katonák, az ellenségszeretetre vonatkozók pedig akkor, amikor a keresztút utolsó stációjánál már teljesen elkészült erejével. Közvetlenül ez után mondja azt Jézus: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért” (Jn 10,11). Gibson szándéka feltehetőleg az volt, hogy érzékeltesse: ezek a parancsok, amelyek a jézusi tanítás gerincét alkotják, nem vonandók vissza, bármilyen kegyetlenek is voltak Jézus elítélői és kínzói, illetve a későbbi korok tömeggyilkos zsarnokai.

A film nem ábrázolja Jézus feltámadását követő, tanítványai előtti megjelenését. A feltámadásra való utalás azonban egyértelmű: a sírbolt üres, a kőlapra – amelyen Jézus holtteste feküdt – lehull a Megváltó hófehér halotti leple. A kőlap előtt ül a feltámadt Krisztus, profilból látjuk. Véresre vert, meggyötört arca immár kitisztult, tükörsima és ragyog a fényességtől. Kezén jól láthatók a stigmák. Néhány másodperc múlva feláll és elindul, a fény, a megígért boldogság irányába, kifelé a sírboltból. A szeretet legyőzte a gyűlöletet, az élet a halált, a végső szó mégiscsak Jézusé, még ha a világ erről nem is vesz tudomást. Sem akkor, sem azóta, és a jövőben sem fog. Mivel azonban a megváltás ettől függetlenül megtörtént, Mel Gibson filmje a rengeteg, már-már elviselhetetlen szörnyűség és borzalom ellenére is, a krisztusi ígéret beteljesülésének, a soha el nem múló reménynek a filmje.

A vetítést követően Sajgó Szabolcs, a Párbeszéd Házának igazgatója, Finali Gábor rabbi és Gelencsér Gábor esztéta, egyetemi docens a nézők bevonásával értékelték a filmet. Gibson Jézus-filmje már a megjelenésének pillanatában nagy vihart kavart, megosztotta a nézőket, ítészeket és ez a beszélgetésből is kiderült. Volt, aki elviselhetetlennek minősítette az alkotást, egy másik néző viszont remekműnek.

Gelencsér Gábor szerint a film botrányosan rossz, mérhetetlenül öncélú giccs, Gibson mindent alárendelt a hatáskeltésnek. Egy péppé vert, szenvedő embert látunk, de nem Jézus Krisztust, a Megváltót. Az ő ábrázolása külsődleges jegyekből áll össze. A filmben alapvetően egymásnak ellentmondó esztétikai megoldások vannak. Egyik oldalon van a realista, naturalista ábrázolásmód, a másikon pedig egy ezzel ellentétes, aminek legevidensebb példái a lassítások. Ezek a hatáskeltés legközhelyesebb eszközei. Öncélú, mert azért lassít, hogy a realizmusnak még visszataszítóbb legyen a hatása. A stilizálások pedig szépelgőek, végtelen egyszerűségről, naivságról tesznek tanúságot, így például a kígyó, amikor mászik, és Jézus eltapossa. Vagy a felröppenő galamb.

Finali Gábor szerint a film négyszáz-ötszáz évet visszaugrott a Jézus-ábrázolásokban, és az egész meg van szorozva egy kis Amerikával. Emlékeztetett rá, hogy Gibson sokat merített Emmerick Katalin (1774–1824) látomásaiból, amelyben néhányszor megjelent a vérvád. A rendező édesapja pedig ismert holokausztrelativizáló. Gibson a film készítésekor a II. vatikáni zsinatot elutasító katolikusokhoz tartozott, akik teológiájukban visszanyúlnak a középkori Krisztus-képhez, ezért is ábrázolta olyan naturálisan, „tolta túl” Jézus szenvedésének ábrázolását. A 2004 hamvazószerdán bemutatott filmet nagy várakozás előzte meg zsidó körökben, voltak, akik attól tartottak, hogy növekedni fog a zsidóellenesség. Bizonyos helyeken voltak erre utaló jelek, de az Amerikai Egyesült Államokban, azokon a helyeken, ahol alacsony volt, a felmérések szerint nem növekedett az antiszemitizmus. A keresztény protestáns közösségekben pedig gyilkosok, bűnözők vallották be addig eltitkolt bűneiket a film hatására. Ha valaki előítélettel viselkedik a zsidóság iránt, akkor az továbbra is antiszemita marad Gibson filmjét látva, aki viszont Jézusnak a kegyességét, irgalmát, szeretetét, abban ez marad meg. A rabbi felhívta a figyelmet arra is, hogy – ahogy az a filmből is egyértelmű – a jeruzsálemi elit adta Jézust Pilátus kezére, és csak egy maroknyi zsidó csőcselék gyalázza őt, szó sincs arról, hogy a nép egésze tenné ezt, mégis emiatt bűnhődött a zsidó nép kétezer éven át.

Sajgó Szabolcs kiemelte: Gibson filmjében sok zsidó együtt érez a szenvedő Jézussal, ezért nem beszélhetünk antiszemitizmusról. A spiritualitás is megjelenik a filmben, az erőszak túlzott ábrázolásával kapcsolatban pedig emlékeztetett rá, hogy napjainkban is borzalmas durvaságok történnek a világban. Lényeges, hogy a film Izajás próféta szavaival kezdődik, amelyben megjövendöli, hogy Jézus szenvedései váltanak majd meg bennünket. Ami különösen elgondolkoztató Gibson Passiójában, hogy a legnagyobb szenvedések közepette jelenik meg, hogy „szeretet az Isten”, ahogyan azt János első levelében olvashatjuk. Bevillan az utolsó vacsora, a szeretet parancsa, az ellenségeink szeretetére vonatkozó intelem, Jézus fohásza a keresztfán mennyei Atyjához, hogy bocsásson meg gyilkosainak, gúnyolóinak, akik nem tudják, mit cselekszenek. A filmbeli Jézus minden bántásra szeretettel felel, s ezek a jelenetek hitelesek voltak, így nem mondhatjuk, hogy személyének ábrázolásánál a rendező megmaradt volna a külsődleges jegyeknél.

Fotó: Hojdák Kristóf

Bodnár Dániel/Magyar Kurír