Védőfelszerelésben tartottak karácsonyi koncertet a leégett Notre-Dame-ban

Kitekintő – 2020. december 25., péntek | 17:30

Először tartottak karácsonyi koncertet a párizsi Notre-Dame-ban azóta, hogy 2019 áprilisában tűzvész pusztította a székesegyházat. A koncertet decemberben vették fel, a felvételt december 24-én, éjfélkor mutatták be.

A székesegyház kórusának tagjai védősisakban és -öltözékben énekeltek; a koncerten közreműködött egy csellista és egy orgonista, aki egy kölcsönzött hangszeren játszott. A tervek szerint húszan énekeltek volna, de biztonsági okokból a fellépők számát nyolcra csökkentették. Az énekesek a távolságtartás szabályait betartva álltak fel, hogy levehessék az énekléshez a koronavírus-világjárvány miatt kötelező maszkot.

A koncerten elhangzott angolul és francául a Csendes éj, Az angyalok himnusza, sőt még a Jingle Bells is. A felvételen hallgatóság nem vehetett részt, és várhatóan legalább 2024-ig nem is nyitják meg az épületet a nagyközönség előtt.

A székesegyházban a kockázatos tisztítási műveletek után most készülnek a nagyszabású rekonstrukcióra. Az egyházmegye közleménye szerint az érzelmek és a remény áthatotta koncert jelképes jelentőségű volt, és a Notre-Dame középkorig visszanyúló zenei örökségének ünnepét jelentette. A Notre-Dame kórusa évente hatvan koncertet adott a székesegyházban, de a tűzvész óta vándorló kórusként más párizsi templomokban lép fel.

Michel Aupetit párizsi érsek a Notre-Dame helyett a Louvre közelében lévő Saint-Germain-l'Auxerrois-templomban tartott éjféli misét.

A több mint 850 éves székesegyházban 2019. április 15-én csaptak fel a lángok, elpusztítva a tetőzetet és a huszártornyot. A munkásoknak csak idén decemberben sikerült annyira stabilizálni az épületet, hogy megkezdhessék az újjáépítést.

Forrás: MTI; Híradó.hu

Fotó: Híradó.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria