Mit kell tennem, ha kilépek a templomból? – Véget értek az országos lelkipásztori napok Egerben

Hazai – 2020. január 30., csütörtök | 18:25

Január 30-án véget értek Egerben az Országos Lelkipásztori-Teológiai Napok. Eucharisztia és misszió címmel Erdő Péter bíboros, prímás tanítását hallhatták a résztvevők a zárónapon.

Már a búcsúzás hangulata lengi be a délelőttöt, zárónapjához érkezett az egri rendezvény. Fényképek készülnek, címek cserélődnek, mutatva, mennyire fontos missziója a lelkipásztori napoknak, hogy lehetőséget nyújt a találkozásra. Erdő Péter bíboros előadása Eucharisztia  és misszió címmel szintézist adott a napok középpontjában álló témáról.  

Az előadó arról adott áttekintést, hogyan foglalkoznak az eucharisztikus kongresszusok teológiai dokumentumai a misszió kérdésével. „A kongresszusnak kezdettől fogva üzenete volt a külvilág felé. A nyilvánosság előtt akarták kifejezni hitüket, de ez nem volt és ma sem társadalmi vagy politikai demonstráció. Körbevinni az Eucharisztiát az utcákon egyszerre volt figyelemfelkeltés és meghívás, ami igényli a folytatást, a személyes meghívást, a közösségi munkát” – mutatott rá Erdő Péter, hogy a kongresszus lényegéből következik a missziós küldetés, hogy szerves kapcsolat van az Eucharisztia és a misszió között. Ezt hangsúlyozzák rendre a kongresszusok teológiai dokumentumai, így a 2016-os cebui is, mely kimondja, hogy az Eucharisztia Krisztus megváltó művét teszi jelenvalóvá, és az Eucharisztia funkcióját így határozza meg: „az irgalom szentsége, az egység jele, a szeretet köteléke”. A dokumentum a témát kifejtve a szentmise menetét veszi alapul, s ezzel kidomborítja a liturgia egyes mozzanatainak missziós jellegét. A bíboros utalva az Újraépítve című könyv kiváltotta érdeklődésre, megfogalmazta, mennyire fontos, hogy a szentmisében vonzó ösztönzést kapjon, aki oda betekint, de emellett a gyakorló hívő is kapjon életét meghatározó tanítást.

A szentmise bevezető szertartásai tudatosítják kiválasztottságunk – Isten papi népének tagjai vagyunk – tényét, és ebből fakadóan missziós küldetésünket is az igehirdetésre vonatkozóan.

Az igeliturgia – Isten szavának meghallgatása – továbblép: nem a passzív meghallgatás a feladatunk, hanem ez a párbeszéd kezdete. Válaszolnunk kell Istennek. Elmélkedve, értelmezve szavát, a hallgatókból Isten igéinek megvalósítóivá, hirdetőivé kell válnunk. Erdő Péter a prédikáció különleges funkcióját így határozta meg: Tanítást és indítást kell adni. Tanítást hitünk fő igazságairól és a Szentírás értelmezéséről, segítve a hallgatót, hogyan vonatkoztassa azt saját életére, de cselekvésre is fel kell szólítania: Mit kell tennem, ha kilépek a templomból? „Ez nem lehet banális, hanem Isten Igéjéből, a benne foglalt hitigazságból kell következnie.” 

A felajánlás újabb lépést tesz: arra figyelmeztet, hogy a szegények számára is adakozzunk. A kenyér és a bor felajánlásakor a pap imája szinte szó szerint megegyezik a régi és ma is használatban levő zsidó étkezési imádságokkal: dicsőíti Istent a világ teremtéséért és az ember munkájáért, ami egyben küldetést is megfogalmaz: felelősségünk van a Földért, ahol élünk, nem használhatjuk kényünk-kedvünk szerint, hanem testi és lelki életünk javára. Az eucharisztikus imában, amikor azt kérjük, hogy Krisztus testében és vérében részesülve egy test és egy lélek legyünk Krisztusban, azt fejezzük ki, hogy közösséget érzünk Egyházunk minden tagjával, a betegekkel, a magányosokkal, a rászorulókkal is, és ez arra is indít, hogy ki tudjunk békülni haragosainkkal, amihez az Eucharisztiából merítünk erőt.

A kenyértörés mozzanata Krisztus értünk való megtöretésére emlékeztet, ami akár a vértanúság vállalását is jelenti. Végül a szentmise zárómondata – Ite missa est! – is szorosan összekapcsolja egymással az elbocsátást és küldetést. 

A budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készült teológiai dokumentum az Eucharisztiából fakadó missziót kozmikus összefüggésbe állítja. Megfogalmazza, hogy az Eucharisztia a teremtett világ átalakulásának és a testvéri szolgálatnak is a forrása. Ennek kibontásában az emmauszi tanítványok történetét veszi alapul. A tanítványok felismerik a feltámadt Krisztust a kenyértörésben, és rögtön elindulnak, hogy közöljék, továbbadják az örömhírt testvéreiknek Jeruzsálemben. Ennek módját is az emmauszi történet mutatja meg: a misszió első lépése, hogy odaszegődünk embertársaink mellé, kísérjük őket életútjukon, és tanúsítjuk számukra, hogy Isten szereti őket. Megpróbáljuk a hit fényében megvilágítani életüket. Ennek alapja, ha mi is közösségben vagyunk Jézussal. Az emmauszi történetben Jézus a tanítványok kérésére asztalhoz ült velük, ez a töltekezés időszaka. De ezután a tanítványok visszatértek hétköznapi életük munkájához, és azzal az élő vízzel, amelyet az Eucharisztiából merítettek, megelevenítik maguk körül a világot. Ez a segítő szeretet, ami nem ismer határt, senki embert nem zár ki. Ugyanakkor a konkrét kötelességekben fokozatosság érvényesül: saját családunk az első, ezt szűkebb közösségünk követi, majd a többi keresztény – írja Szent Pál. Egyik útja ennek az általános felebaráti szeretet, a másik a keresztény közösség sajátos egysége és összetartása. Ahogy Pál leírja, a hívő közösség gondoskodott az özvegyekről, árvákról, s azokról, akik nem tudnak dolgozni.

„Csak egy ilyen, anyagiakat, időt, fáradságot áldozni tudó hívőkből álló közösség tud igazán meghívó lenni, tudja igazán gyakorlatban is szeretettel fogadni a közeledőket és a megtérőket” – tért vissza Erdő Péter a kiindulóponthoz, hogy a figyelemfelkeltést a meghívásnak kell követnie. A kérdést Brazíliával illusztrálta: a dél-amerikai országban általános jelenséggé vált a szekták terjedése. A helyzetelemzés megmutatta, a katolikusok körében alig ismerik a Szentírást, és nincs igazi közösségi élet. A brazil püspökök Szentírás-kiadással és a bibliai apostolkodás erősítésével válaszoltak. A plébániák, de főként a lelkiségi mozgalmak intenzív, a hívők életének minden területére kiterjedő közösségi összetartásra kezdtek törekedni. Ilyen mozgalom a Shalom közösség is. „A szektákba történő elvándorlás megállt, sőt részben visszafordult” – osztotta meg őszi látogatásának tapasztalatát Erdő Péter. „A házasság és a család vonatkozásában is ugyanezt a kihívást tapasztaltuk. S azok a házasságra készülők, akiket sikerült kapcsolatba hozni katolikus családközösségekkel, nagyobb arányban maradtak kapcsolatban az Egyházzal és a hittel, sőt házasságuk is tartósabbnak bizonyult” – mutatott rá a főpásztor, hogy az Eucharisztiából fakadó és az élet minden területére kiterjedő egység a hívő közösségen belül egyben a misszió erőforrása is.

A lelkipásztori napokat szentmise zárta. A főcelebráns és szónok Erdő Péter bíboros volt.

„Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék?” A főpásztor a napi evangélium e részletéhez kapcsolt egy másik gondolatot: „Amit most fülbe súgva mondok nektek, azt a háztetőkről hirdessétek!” – mely világossá teszi, hogy Jézus az evangélium hirdetéséről beszél tanítványainak. Jézus szűk körben tanít, és azt kéri, az apostolokon keresztül jusson el az emberiség széles köreihez tanítása. A missziós parancs – Tegyetek tanítványommá minden nemzetet – csendben hangzik el, de arra hivatott, hogy bejárja az egész világot. Az evangéliumi szakasz folytatása hozzáfűz a hit átadásának feladatához is még egy gondolatot: „Akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van” – aki a hitet továbbadja, abban a hit erősödik, növekszik. Ez a misszió, amit feladatul kaptunk, törekednünk kell arra, hogy kimondjuk nyíltan a hitünket, annak ellenére, hogy egyre jobban terjed, a politikai korrektség nem engedi még papi részvétellel rendezett világfórumokon sem a Jézusról való beszédet. „Nyíltan meg kell vallanunk hitünket, de figyelnünk kell, hogy ezt ne gorombán, tolakodón vagy provokatívan tegyük, de kell a nyílt beszéd Jézusról akár élőszóban, akár az interneten röviden megfogalmazva, mit jelent az életünkben Jézus Krisztus. Álljunk elő az örömhírrel!”  

A szentmisét búcsúzás követte. Tanúságtételek, rövid csoportvezetői beszámolók, és útra bocsátó üzenetek.  „A tanítványság egy életre szól, nem lehet hátradőlve megállni. Erőfeszítést vállalva,  kreatívan, másokkal együtt, a Jézussal való találkozás tüzével” – zárta a lelkipásztori napokat Gáspár István.

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria