Velünk van az Isten – Kisboldogasszony-búcsú Máriakönnyén

A szentmisére több ezer zarándok érkezett az egész Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye területéről.

A főpásztor a hely szellemiségéről és mondanivalójáról szólva megjegyezte, a kegyhelyet, ahol Mária születésnapját ünneplik, Máriakönnyének hívják magyarul. Önellentmondás látszik ebben: ünnepeljük a születést, de megemlékezünk Mária könnyéről is.

Vannak ugyan örömkönnyek is, de mi olyan nép vagyunk, hogy ha hullik a könnyünk, akkor bánatosak vagyunk. Lehet-e a születésre bánattal gondolni? Olyan korban élünk, amikor a szülők felteszik a kérdést egy gyermek születésekor: vajon milyen korban fog élni? Madách nem nagy optimizmussal zárja nagy művét: „Mondottam ember, küzdj, és bízva bízzál!” A mai érettségiző diákok még éneklik a Gaudeamus kezdetű éneket, mely arra biztat, örüljünk, amíg fiatalok vagyunk, mert utána meghalunk. Ennyi lenne az élet? – tette föl a kérdést a főpásztor.

Éppen azért ünnepeljük Mária születésnapját, mert az ő születésével valami radikálisan új kezdődött. Az örök életről való megbizonyosodás új kezdete. Mária adta a világ üdvözítőjét, s azóta nem melankóliában él az emberiség, hanem abban a hitben, hogy világra születtünk Isten által, és egy végtelen kifutópályára kerültünk. Mária születésében ez csillan fel. Elkezdődött az emberiség reményteli időszaka – hangsúlyozta Bábel Balázs. – A loretói litánia sok jelzőt fűz a Szűzanya neve mellé, de a legszebb az, amit az angyal mondott neki: „az Úr veled van”. Ő az, akivel ott az Isten. Akit ő ad a világnak, Emmánuelnek fogják hívni, hiszen velünk az Isten.

Velünk az Isten? Ezt kérdezhetjük, látva a világ fonákságát. Elég egy tragédia, és felteszik a kérdést, hogy hol van az Isten. Nekünk mélyebbre kell nyúlni. Az európai ember egy évszázad óta abban a félelemben él, hogy nincs célja és értelme az életnek. Arnold J. Toynbee brit történész gyűjteményes kötetében írta, hogy 1915 óta szüntelenül csodálkozik azon, hogy él, mert annyi kortársa halt meg értelmetlenül a csatamezőkön, s azóta úgy érzi, hogy az európai történelemből elvették a tavaszt. Sokat hallottak arról, hogyan harcolt a magyar katona a nagy háborúban, de az valójában a földi pokol volt. Gyóni Géza, az első világháború költője elgondolkodik ezrek halála láttán, hogy Isten vajon létezik-e, s azt írja: Te már mindent tudsz, halott katona, / Vagy talán jobb, tudod már a semmit. / Szemed nem bántja bűn és babona, / Füledbe örök csend szüremlik. De megadatott a megtérés a költőnek. Vérével írta fel: „Egyedül Istené a dicsőség, térjetek meg, és szeressetek!” Az I. világháború óta nagyon sokan azt mondják, hogy nincs velünk az Isten, pedig Isten nem hagy el, hanem elhagyattatik. Mi hagytuk el őt, amikor eltávolodtunk tőle.

Mária az Isten közelségének, jelenlétének tudatában élt. Ez a hit nem olyan volt, mint a placebohatás. Máriának volt történelmi távlata is. Éneke, a Magnificat nagy visszatekintés arra, hogy Isten nemzedékről nemzedékre letaszította a hatalmasokat, és felemelte az alázatosakat. Mária számára a hit értelemszerű hódolat volt. Olyan jelenben élt, amely kétezer éves történelmet mondhatott magáénak. Ha csak az igehirdetésből hallotta is az eseményeket, hallott a nagy birodalmakról, Egyiptomról, Asszíriáról, Babilonról… s a kis nép, az ő népe mégis megmaradt. Az Isten ígéretének tapasztalata Máriában élt. Ez a történelemszemlélet képessé tette arra, hogy belehelyezze a maga kis életét a nagy egészbe, és ki tudja mondani az igent. Nekünk is ez a feladatunk – mutatott rá az érsek.

Isten ebben a világban él. Velünk van az Isten. Nem tudjuk mindennek az értelmét. Máriának a legnagyobb megpróbáltatásban volt része, amit ember elviselhet. Látta fia halálát. De ekkor sem vonta kétségbe, hogy Isten Fiának adja Dávid trónját. A Szűzanya állt a kereszt alatt, s ez a szilárd bizonyosság jele. Mária születésnapja meg kell hogy örvendeztessen bennünket. Mire születünk? Isten gondviselésében bízva születünk. Ezért születik több gyermek a hívő keresztény családokban. Mert az „éljünk a mának” jelszó nem elég a keresztény embernek. Ha a verebeket számontartja az Isten, miért ne tartana számon minket? Mi nem céltalanságra születtünk, hanem meghívásra, az üdvösség elnyerésére való meghívásra. Isten az élet Istene. A mi életünk beleágyazódik a nagy üdvösségi rendbe, melynek ünnepe a mai szép nap. Katolikus tájakon a névnapok a fontosabbak. A születésnap viszont mindig bensőségesebb szokott lenni. Mi így ünneplünk, mint Mária családja. Az ő hite, öröme, ereje sugározzon ránk, s jusson eszünkbe, hogy a Máriának szóló ígéret – az Úr veled van – ki lett terjesztve Jézus Krisztus által: Ő velünk lesz minden pillanatban. 

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Koprivanacz Kristóf

Magyar Kurír