Veni Sancte az egri bazilikában

Hazai – 2017. augusztus 24., csütörtök | 18:33

Az Egri Főegyházmegye katolikus oktatási intézményeinek szakmai napját és tanévnyitó szentmiséjét tartották augusztus 24-én az egri bazilikában, melyen közel ezernyolcszázan vettek részt, pedagógusok és az iskolák és óvodák lelkipásztorai.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A székesegyházban megjelenteket – köztük az állam képviselőit Juhász Ferenc, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának (EKIF) elnöke köszöntötte. Elmondta, a tanévnyitó kiemelt témája idén a teremtésvédelem lesz. A szakmai nap és tanévnyitó ezt követően a Szentlélek segítségül hívásával kezdődött.

A köszöntőt előadások követték: ifjabb Zlinszky János, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi docense, a Regionális Környezetvédelmi Központ munkatársa a Teremtésvédelem az Egyház tanításában; Baritz Sarolta Laura OP, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Morálteológiai Tanszékének adjunktusa A háromdimenziós gazdaság és az erényetikai paradigma címmel tartott előadást; Szabó József, az Egri Érseki Papnevelő Intézet spirituálisa pedig A család Isten terve szerint az élet és a szeretet bensőséges közössége témában beszélt a hallgatóságnak.

Zlinszky János előadása elején hangsúlyozta, Jézus mindannyiunkat arra kér, hogy segítsük a teremtést megóvni és meggyógyítani, segítsük erre az embereket megtanítani. Kiemelte, Isten – mint egy jó szülő – szeretetből teremtette a világot, mindannyian teremtmények vagyunk. Be kell látnunk, hogy akár egy kavics, egy virág is ilyen értelemben a testvérünk. A Teremtő ránk, emberekre bízta a Földet, azt meg kell őriznünk. Istent itt, a Földön ebben az értelemben mi „helyettesítjük”. Az egyetemi tanár kiemelte, hogy az emberiségnek ökológiai megtérésre van szüksége, melyre évtizedek óta figyelmeztetnek a pápák, püspökök – vagyis az Egyház. Éppen ezért fontos feladat, hogy a gazdaságot a népek szolgálatába állítsuk, a népeket a béke és az igazságosság útján egyesíteni lehessen, valamint fel kell vállalnunk a „földanya” védelmét.

Kifutunk az időből, testvéreim! – hívta föl a figyelmet Zlinszky János, majd hozzátette: nemcsak egymással vetélkedünk, harcolunk, hanem még közös otthonunkat is tönkretesszük. A tudományos közvélemény mára jött arra rá, amit a szegények régóta mondanak: hogy jóvátehetetlen károk keletkeznek az ökoszisztémában.

Ha gondosan szemügyre vesszük azt a társadalmi és környezeti válságot, amelynek szemtanúi vagyunk, rá kell jönnünk, hogy eláruljuk isteni küldetésünket. Ezért jó sáfárként együtt kell munkálkodnunk Istennel a teremtés megóvásában. Olyan döntéseket hoztunk, olyan tetteket követtünk el és értékeket tettünk magunkévá, amelyek eltávolítottak mindattól, ami egy egészséges bolygó és az emberek egészséges közössége számára elengedhetetlen. Új felfogás és új kultúra szükséges – hangsúlyozta az előadó. – Bűnbánatra van szükségünk, és arra, hogy megpróbáljuk megújítani azt, ahogyan magunkra, egymásra és a minket körülvevő világra tekintünk. A gond nem pusztán gazdasági vagy technológiai, hanem elsősorban erkölcsi és lelki. Megoldást a gazdaság és a technológia területén csak akkor találhatunk, ha mélységes változás megy végbe szívünkben, amely elvezethet bennünket életformánk megváltoztatásához, fogyasztásunk és termelésünk fenntarthatatlan formáinak átalakításához.

A környezeti válság mély belső megtérésre való felszólítás. Ökológiai megtérésre van szükségünk, amely azt jelenti: engedjük, hogy Jézussal való találkozásunk minden következménye megjelenjék a minket körülvevő világhoz fűződő kapcsolatainkban – buzdított Zlinszky János.

Baricz Sarolta Laura OP előadásában a fenntarthatóság rendszerelméletéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy paradigmaváltásra van szükség, melynek két legfontosabb eszközeként az oktatást és a médiumokat nevezte. Vetített ábrán mutatta be az erkölcs és az anyagi javak jelenlegi viszonyát. A képen egy nagy torta jelezte a jelenlegi szemléletben legfontosabbnak vélt dolgot: az anyagi javakat. E fölött látható volt egy kisebb rész, mely a környezetet szimbolizálta, s a torta tetején egy aprócska „hab” képviselte csupán az erkölcsöt.

A domonkos nővér a görög filozófusoktól a keresztény tanításon át bizonyította, hogy létezik objektív értékrend, a hasznos jó (gazdasági, környezeti javak, profit) és a gyönyörködtető jó mellett viszont az ember legfontosabb célja az erkölcsi jó (közjó, bizalom, igazságosság, szolidaritás) kell, hogy legyen. Baricz Sarolta Laura végül egy olyan diát vetített ki, mely közgazdasági bizonyítása után megmutatta: lehetséges, hogy a torta legnagyobb részét az erkölcs, majd a természet alkossa, s csupán „hab lesz a tortán” az anyagi javak apró része. A paradigmaváltást segítheti az oktatás, a médiumok erősítő vagy taszító hatása, mely az emberi kapcsolatokat, az egymásra figyelést gyengítheti vagy erősítheti.

Szabó József spirituális a házasságról szólva figyelmeztetett: minden ember meghívást kapott az életszentségre, melyre mindenki saját életállapota szerint kell, hogy törekedjen – hivatásával és a közösség szolgálatával. Kiemelte, a házaspárok kapcsolatában rendkívül fontos, hogy milyen mély lelkiéletet élnek, hiszen – mint mondta – nem helyes, ha embertől várom azt, amit csak Isten tud betölteni. Előadásában hangsúlyozta: a szeretetre tanítani kell az embereket.

Az ünnepi szentmisét Ternyák Csaba egri érsek mutatta be az iskolák lelkipásztorainak koncelebrálásával. A hagyományoknak megfelelően a Veni sancte, azaz a Jöjj, Szentlélek Úristen kezdetű énekkel kezdődött a liturgia. Közreműködött a Cantus Agriensis kórus.

Az egri érsek homíliájában kiemelte, hogy nemcsak a tanévnyitó, de a kezdődő tanév is a teremtésvédelem jegyében zajlik a főegyházmegyében, így hívják föl a figyelmet a teremtett világ fontosságára. A pedagógusoktól azt kérte, tanítsák meg tanítványaikat, hogy a víz, a levegő, az állat- és növényvilág mind-mind Isten alkotásai, melyeket a Teremtő ugyan ránk bízott, de ne zsákmányoljuk ki őket, hanem vigyázzunk rájuk, mint testvéreinkre, ahogy Szent Ferenc tanítja himnuszában.

A főpásztor elmondta, gyakran kérdezik tőle, hogy mi az egyházi iskola módszere. Így válaszolt: a mi módszerünk a kereszténység – a kereszténység azonban valójában nem módszer, hanem élet; azok a pedagógusok, akiket ma kitüntetünk, keresztény meggyőződéssel segítik a fiatalokat, elvezetik őket Jézushoz, megismertetik velük Istent.

Ternyák Csaba arra kérte a megjelenteket, hogy úgy neveljék a rájuk bízottakat, hogy felnőttként tudjanak másokért élni, ismerjék és szeressék egyházukat. Arra is figyelmeztetett az érsek, hogy az iskolák oktatóin is múlik, hogy a diákok a tananyag elsajátítása mellett templomba járó, az Egyházat jól ismerő, az egyházközségek életében aktívan részt vállaló keresztényekké válnak-e.

Ezt követően az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő köznevelési intézmények vezetőinek és lelkipásztorainak javaslata alapján kitüntetéseket adott át a főpásztor a kiemelkedő teljesítményű pedagógusoknak.

A Szent Gellért-díj arany fokozatában részesültek: Béres Gyula (Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és Gimnázium – Eger), Bíró Ignác (Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola, Óvoda – Miskolc), Naár János (V. István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium, Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola, Óvoda – Sátoraljaújhely), Szabóné Nagy Enikő (Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Középiskola és Kollégium) és Szarka Jánosné (Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda – Eger).

A Szent Gellért-díj ezüst fokozatát vehették át: Balla Józsefné (Felsőzsolcai Szent István Katolikus Általános Iskola), Kovácsné Medve Mária (Vámosgyörki Visontai Kovách László Katolikus Általános Iskola), Kovács Lajos (Vámosgyörki Visontai Kovách László Katolikus Általános Iskola), Mester Marianna (Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda – Tiszafüred) és Ötvösné Perge Edit (Széchenyi István Katolikus Általános Iskola – Füzesabony).

Végül az érsek megnyitotta a 2017/18-as tanévet.


Fotó: Balogh Ferenc/Egri Főegyházmegye

Bókay László/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria