Veni Sanctére gyűltek össze a katolikus egyetemisták Budapesten

Hazai – 2017. szeptember 11., hétfő | 10:16

Katolikus egyetemisták Veni Sanctéja, tanévkezdő szentmiséje volt szeptember 10-én, vasárnap a budai Magyar Szentek templomában. Együtt miséztek: Écsy Gábor plébános, Jaczkó Sándor budapesti görögkatolikus helynök és Pákozdi István egyetemi lelkész.

A szentbeszédet az egyetemi lelkész Egri László orvos-diakónussal közösen tartotta.

A teli templomban egyetemi oktatók, hallgatók, kollégisták együtt kérték a Szentlélek segítségét a most kezdődő tanévre. A lelkészség legnagyobb közössége, a Műegyetemi Katolikus Közösség (MKK) máris hatvan új taggal gazgadogott, így már 200-nál is többen vanak. Számukra épül a templom mellett a 220 négyzetméteres új közösségi terem.

A lelkészségen indul katekumenátus, jegyesiskola és szeptember utolsó napján gyalogos zarándoklatra indulnak Salgótartjánból Mátraverebély-Szentkútra, ahol október 1-jén lesz az egyetemisták búcsúja (11 órás szentmise). Mindezekről bővebben lehet olvasni az egylelk.com honlapon. A közösség életébe évközben is be lehet kapcsolódni.

Forrás: Pákozdi István egyetemi lelkész

Fotó: Gergely Gaby

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria