Az I. világháború áldozataira emlékeztek Veszprémben

Hazai – 2014. augusztus 1., péntek | 16:34

Július 28-án ökumenikus imádsággal emlékeztek Veszprémben a Szent Imre piarista és helyőrségi templomban az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára – tájékoztat a Veszprémi Főegyházmegye.

A szervezők, a Veszprémi Érsekség, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény és a Keresztény Katonák Szövetsége nevében Udvarhelyi Erzsébet gyűjteményi igazgató bevezető gondolataiban emlékeztetett: 1914. július 28-án, egy hónappal Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége meggyilkolása után az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, s ezt követően a háborús konfliktus kiszélesedett. A nagyhatalmak villámháborúra számítottak, de a harcok véres hullámai négy éven át uralták Európát. „A nagy háborúban”, ahogy ma emlegetjük az I. világháborút, a Monarchia területéről összesen 9 millió katonát szereltek fel, köztük 3 milliót Magyarország területéről. Közülük 500 ezer esett el a harctéren, 1 millió sebesült meg, és több mint 800 ezer esett fogságba. A harcok idején a veszprémi várban a piarista gimnázium és a szeminárium épülete katonai kórházként szolgált, sebesültek százait gondozták falaik között.

Zentai László ezredes, helyőrségi parancsnok ismertette a háborús állapotok katonai hátterét, a hadműveleteket, kiemelve, hogy az I. világháború a legképtelenebb, legváratlanabb és a legellentmondásosabb volt valamennyi háború között, egyben a történelem legpusztítóbb háborúja is, mely teljesen átrajzolta Európa térképét. A besorozott katonák között volt dédapja és nagyapja is – idézte személyes családi történelmüket –, akik együtt indultak a győzelmesnek gondolt háborúba mint a Monarchia katonái. Mindketten megsebesültek, és hadifogságba kerültek.

Az ökumenikus megemlékezésen Márfi Gyula veszprémi érsek Babits Mihály Zsoltár gyermekhangra című versével és Izajás próféta szavaival rámutatott: Isten a „Béke Fejedelme” és mindenkor a békességszerzők mellett áll. Jézusnak az utolsó vacsorán mondott szavait idézte: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek”, majd Izajás jövendölését arról az időről, amikor „együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével, együtt legelészik a borjú és az oroszlán, és egy kisgyermek terelgeti őket”. Hiszem, hogy ez egyszer meg fog valósulni, hinnünk kell benne, mondta a főpásztor. S addig is törekednie kell mindannyiunknak, hogy jóakaratú emberekként igazságosságban, békében és szeretetben éljünk egymással.

Isó Zoltán veszprémi evangélikus lelkész az emberi tettek súlyára figyelmeztetett. Az ember a hétköznapok forgatagában talán nem is gondol arra, hogy tetteinek milyen következményei lehetnek, csak később döbben rá az idők távlatából, hogy hova vezethetnek gyakran meggondolatlan, esetleg gyűlölködő, bosszúálló lépései. Nem lehetett előre látni bizonyára sem Ferenc Ferdinánd utazásának, sem Gavrilo Princip pisztolygolyójának következményeit, hogy az események sűrűjében mennyi tragédiának lesz kiindulópontja. A háborúk is mindig tettek következményei. Egy 1935-ben kiadott imádságoskönyvből idézett végül egy fájdalmas mementót, melynek zárszavából kicsendül a biztatás: feladatunk éltetni a reményt a békés jövőbe, Isten végtelen kegyelmébe vetett hittel.

Szabó György alezredes, protestáns tábori lelkész Sámuel első könyvéből a szabadító Istenről szólt, aki az elesetteknek erőt ad. Mi is elesettek vagyunk, hiszen gyászolunk, a halálba kényszerített magyar katonák százezreire emlékezünk most főhajtással, mondta. Az emberiség történelme megmutatta: a háború sohasem lehet igazságos, mert az erőszak csak újabb erőszakot szül. Jézus viszont, akit halálba taszított a gyilkos indulat, kétezer éve legyőzhetetlen, mert a szeretet legyőzhetetlen. Bűnbánattal emlékezzünk tehát elődeinkre, és hálát adva Istennek, hogy két világégés után is itt élhetünk a Kárpát-medencében, ahol őseink megtelepedtek. S kérjük őt mint a történelem Urát, hogy segítsen minket egyéni érdekeinket alárendelni nemzeti érdekeinknek, s erősítsen meg minket a békés jövő építésében.

Az ökumenikus megemlékezés végén Porga Gyula veszprémi polgármester, a honvédség és a Keresztény Katonák Szövetsége képviselői megkoszorúzták a templomban a Veszprémi Piarista Gimnázium első világháborús hősi halottainak emléktábláját. Az eseményt az MH Légierő Zenekarának koncertje zárta. Katona János alezredes vezetésével első világháborús népi énekek és fegyvernemi dalok csendültek fel.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria