Vidámsággal és derűvel szolgálja az időseket a ferences fenntartású Gondviselés Háza

– Milyen szolgálatot végez a gondozási központ a „hagyományos” időszakban? 

– A Gondviselés Háza gondozási központ szociális alapszolgáltatásokat végez: étkeztetést, házi segítségnyújtást és nappali ellátást; valamint egy idősek klubját működtet. A központ a Ferences Rendtartomány fenntartásában működik, illetve a második kerületi önkormányzattal is ellátási szerződésben vagyunk. Központi épületünk a pasaréti Kájoni János Közösségi Házban található, és a második kerület egy meghatározott részén élő időseket látjuk el.  Az étkezés háromféle módon lehetséges: ebédelhetnek itt a központban az idősek, vannak, akik eljönnek és egy kis edényben elviszik az ételt, illetve akik nem tudnak eljönni, azoknak a lakására szállítjuk ki az ebédet. Most a járvány miatt csak a házhozszállítás működik.  A házi segítségnyújtásban az ápoló vagy gondozó végzettségű kollégáink az otthon élő idősek számára végeznek alapápolási feladatokat, és segítséget nyújtanak a napi életvitelben is. Az idősek klubjában pedig napközben lehet tartózkodni, társas kapcsolatokat kialakítani, tömegkommunikációhoz hozzáférni, illetve programokat is szervezünk a hozzánk látogató idősek számára.  A házi segítségnyújtásban nyolcvan főt látunk el, harmincan vannak az idősek klubjában, az étkeztetésben pedig nagyjából száz főnek biztosítunk ebédet. A gondozási központban összesen huszonöt munkatársunk dolgozik a fent leírt területek valamelyikén.

– Milyen módon alakították át a központ életét a rendelkezések, és melyek megvalósítása volt a legnehezebb? 

– Először is nagyon fontosnak tartottuk, hogy az időseket megfelelően tájékoztassuk. Ilyen helyzet még nem volt, így teljesen új változásokat hozott számunkra és az ellátottak számára is. A legelső intézkedésekkel az idősek klubját kellett bezárni. Természetesen nehéz volt elmagyarázni az időseknek, hogy nem jöhetnek be arra a helyre, ahova egyébként naponta ellátogatnak, ahol a napi időtöltésüket végzik.  Az első naptól kezdve csak házhozszállítással végeztük az étkeztetést, amiről szintén mindenkit tájékoztatni kellett: minden telefonvonalunkon ezen dolgozott egy-egy munkatárs. Majd jött az az időszak, amikor napról napra érkeztek az új rendeletek, amelyekre egyből reagálni kellett. Ez nehéz volt, de mostanra már beállt egy rendszer. Problémákba ütköztünk a kijárási korlátozások betartásában is, hiszen kilenc és tizenkét óra között csak a hatvanöt év felettiek mehetnek vásárolni, gyógyszertárba stb. Ebben az időintervallumban – hiába vásárolunk az ellátottaknak, nekik váltjuk ki a gyógyszert, nekik visszük a pelenkát – mi nem mehetünk be az üzletekbe. A központ megszokott működését ebben is teljesen át kellett alakítani. Felállítottunk egy eltolt munkarendet, tehát most reggel hét órától háromig, illetve kilenc órától öt óráig dolgoznak a munkatársak, hogy beleférjen a vásárlás, hogy a vásárolt csomagokat ki is tudják vinni az ellátottak lakására, és ez még a munkaidőn belül legyen… Nehezen tudtuk ezt kialakítani úgy, hogy ezalatt lépést kellett tartani a mindennapos változásokkal is, és közben igyekeztünk mindenben eleget tenni az idősek kívánságainak.

– Nehéz volt velük megértetni a korlátozásokat?

– Igen, de azt hiszem, hogy teljesen érthető, emberi okokból van ez így.

Egy vak bácsi például – aki inzulinos cukorbeteg, egyedül él, egy gondozónőnk jár hozzá reggelente megmérni a vércukrát, inzulint beadni és ellátni őt – kérte tőlünk, hogy sétáljunk vele mindennap, mivel egyedül nem mer kimenni az utcára. Nagyon nehéz lelkileg, de ezt most nem tehetjük meg. Elképesztően nehéz dolog neki és a hasonló körülmények között élőknek nemet mondani.

Tudjuk, hogy az ellátottaknak sokkal többre lenne szükségük, mint amit ebben a helyzetben adni tudunk.

– Milyen nehéz szituációk adódtak?

– Szinte mindennap értek minket váratlan helyzetek: az egyik legküzdelmesebb egy nénivel kapcsolatban volt. Ő régóta a gondozottunk, teljesen egyedül él és sajnos nagyon rossz állapotban van. Az elmúlt években is sokszor került kórházba. A veszélyhelyzet kezdeti – pont a számunkra is legnehezebb – időszakában ismét hazaadta őt a kórház, ekkor még rosszabb állapotba került, sokat köhögött. A háziorvos nem jött ki, a mentők nem vitték el, a kórház pedig nem akarta visszavenni. Nagyon nehezen, de végül sikerült kórházba küldenünk, de ennek az elintézése két napon át folyamatos intézkedéssel járt. Nagyon aggódtunk érte. Ez az eset nagyon küzdelmes volt, de ahogy mondtam: mindennap vannak nehézségek.

– Hogyan néznek ki a mindennapok most, hogy kialakult egy új rendszer a központ működésében?

– Most két munkatársunk telefonon tartja a kapcsolatot az idősekkel. Mindennap felhívják őket, megkérdezik, hogy kell-e vásárolni valamit, kell-e gyógyszertárba vagy postára mennünk. Aki nagyon el van keseredve, azzal hosszabban beszélgetünk. Az étkeztetés házhozszállítással történik, napi szinten 140 adag ételt szállítunk ki. Higiéniai okokból most csak egyszer használatos edényeket használhatunk, folyamatosan fertőtlenítünk, a kollégák teljes védőfelszerelésben dolgoznak. Ide be is kellett állítani egy harmadik ételszállító munkatársat, mert ketten már nem bírták ezt a létszámot.  A házi segítségnyújtást továbbra is végezzük, de nagyon-nagyon figyelünk arra, nehogy valahol felüsse a fejét a fertőzés. Ezzel együtt pedig – az általános kötelezettségek mellett – sok új adminisztrációs feladatunk is van: statisztikai adatok leadása, védőfelszerelésekkel kapcsolatos papírmunkák…

A központ látóterében nincs tudomásunk fertőzéses megbetegedésről. Nagyon figyelünk a folyamatos fertőtlenítésre, illetve arra, hogy minden védőfelszerelést megfelelően használjunk. A központban külön munkatársat jelöltem ki, aki mindennap, kétóránként végigtakarítja az irodát, különösen ügyelve a kilincsekre, a mosdókra...

– Biztosan voltak örömteli helyzetek is az elmúlt másfél hónapban, amelyek előre tudták vinni a munkában. Fel tud idézni ilyeneket?

– Igen! Elsősorban azt, hogy az idősek nagyon hálásak. Elismerik, hogy mi itt vagyunk, értük tesszük, amit teszünk, hálálkodnak, és tényleg megköszönik. Mi nem várjuk ezt, de nagyon jólesik.

Egy nagyon kedves nénitől például kaptunk egy levelet, amelyre kis girbe-gurba sorokkal felírta: „Köszönök szépen mindenkinek mindent!” és ragasztott rá két kis pillangót, hogy felderítse a napunkat. Ezt ki is tettük a faliújságra, mert mindig megmelengeti a lelkünket, ha ránézünk. Ők egyedül vannak, betegek, idősek, mégis: tudnak adni, tudnak hálásak lenni.  

A pasaréti ferences rendházból három szerzetesjelölt is velünk dolgozik most. Ez nagyon sokat segít, ahogy az is, hogy a mi munkatársi közösségünk nagyon jól működik, összeszokott csapat vagyunk, tudjuk támogatni egymást. Ez sok erőt tud adni, és átlendít a nehéz pillanatokon. És persze a humor… Nem keseredünk el, hanem próbálunk vidámsággal és derűvel úrrá lenni a nehéz helyzeteken is.

ITT találnak információkat arról, hogyan adományozhatnak a ferences szociális intézményeknek. 

Forrás és fotó: Ferences Rendtartomány

Magyar Kurír