Zacher Gábor tartott drogprevenciós előadást Székesfehérváron

Hazai – 2016. május 16., hétfő | 13:00

Zacher Gábor, toxikológus főorvos „Droghelyzet 2016” címmel tartott előadást Székesfehérváron május 12-én.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia szervezésében, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, a Székesfehérvári Egyházmegye, valamint Székesfehérvár Önkormányzata támogatásával valósult meg a program. Farnas István Géza, a RÉV szenvedélybeteg-segítő ambulancia intézményvezetője köszöntötte a résztvevőket és megköszönte a támogatóknak, hogy a többhónapos szervező munkát követően létrejöhetett a rendezvény.

„Minden lehetőséget meg kell ragadnunk, amely alkalmat ad erről az egyént, a családot és egyéb közösségeket érintő, romboló hatású társadalmi problémáról, a drogfogyasztásról beszélni” – mondta Mészáros Attila kiemelt projektekért és ifjúsági ügyekért felelős alpolgármester a rendezvény fontosságával kapcsolatban, majd hozzátette: „A Városnak is van feladata a témában, ehhez kapcsolódott a 2012-ben újraélesztett Kábítószerügyi Egyeztető Fórum, amely összefogja az ebben szerepet vállaló civil szervezeteket és egyházi szereplőket – külön köszönet ezért Östör Annamária tanácsnok asszonynak! Mi ezen az úton megyünk tovább, számítva az együttműködő szervezetek jövőbeni közreműködésére.”

Az eseményen felszólalt a Katolikus Karitász elnöke, Spányi Antal székesfehérvári püspök is, aki kiemelte, hogy szembe nézve a problémával a közösségeknek nagy felelőssége van a fiatalok megtartásában. „Elképesztő az az élmény, ahogy a szenvedélybetegség berobban az életünkbe. Fiatal koromban, amikor újságból vagy filmekből szembesültünk kábítószeres emberekkel, azt gondoltuk, ez velünk nem történhet meg. (...) Nem sok idő telt el azóta, a probléma jelen van: a kábítószer mint egy titkos kór, mint egy amőba terjeszkedik és egyre több embert érint” – fogalmazott Spányi Antal megyéspüspök.

A program az a RÉV Sportcsarnokban kezdődött, amelyen mintegy 1400 fehérvári középiskolás vett részt. Zacher Gábor előadásában nyíltan beszélt a fiatalokhoz, ismerve az úgynevezett Z-generáció problémáit, a drogfogyasztás témájában pedig a döntés fontosságát emelte ki. Ismertette a szereket és azok hatásait arra az élettérre, amelyben a fiatalok élnek. „Nem szabad elfeledkeznetek arról, hogy a döntés a ti kezetekben van: ti lesztek ott a buliban, nektek fogják felkínálni, és nektek kell valamiféle döntést hozni. A jó döntés pedig a nemet mondás tudománya – amiben akkor és ott senki nem tud segíteni. Az alapján hozol döntést, hogy az addigi életed során mi okos és bölcs felnőttek milyen dolgokat pakoltunk a puttonyodba. Amit úgy hívunk, hogy értékrend, amit úgy hívunk, hogy keretrendszer, amit úgy hívunk, hogy példakép, amit úgy hívunk, hogy jövőkép” – fogalmazott Zacher Gábor.

A mai társadalom fiatal generációjának világában egy hétvégi napon 350 ezer ember fogyaszt Magyarországon pszichoaktív anyagot. A Szent István Művelődési Házban elsősorban a felnőttekhez, a szülőkhöz szólva erre figyelmeztetet a főorvos, továbbá a fiatalokkal való hatékony kommunikációra. Kiemelte a segítségkérés fontosságát, és annak a hatalmas felelősségnek a súlyát, ami a szülők részéről a saját gyermekük megismerését, a vele folytatott beszélgetéseket jelenti.

Zacher Gábor 2014-től a Honvédkórház sürgősségi osztályát vezeti, több egyetemen oktat, illetve toxikológus igazságügyi szakértőként tevékenykedik. Határozott fellépése és nyíltsága miatt népszerűek megszólalásai. Székesfehérvári előadása a remények szerint sok fiatalt és szülőt elgondolkodtatott, hogy elkerüljék saját családjukban azokat a veszélyeket, amelyek nemcsak a drog, hanem másféle, például mobiltelefon vagy számítógép függőséghez vezetnek.

Forrás, fotó és videó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria