Zarándoklat indul Galíciába

Hazai – 2015. augusztus 4., kedd | 10:56

Zarándoklat indul az I. világháború emlékére Galíciába augusztus 8-án. A Misszió Tours utazási iroda és a Katolikus Tábori Püspökség által szervezett négynapos „történelmi és kegyeleti zarándoklaton” százan vesznek részt. Az MTI híradását közöljük

A łużnai katonai temető

A zarándokok az első világháborúban magyar szempontból fontossá vált galíciai városokat látogatják meg, valamint felkeresik és megkoszorúzzák a háborúban hősi halált halt magyar katonák sírjait.

A programot Budai András, a Misszió Tours utazási iroda munkatársa ismertette.

A zarándoklat első lengyelországi állomása az első világháború kiemelkedően fontos csatáinak városa, Przemyśl lesz. A városban található Európa harmadik legnagyobb, eredeti állapotában 45 kilométeres erődrendszere, amelyet az első világháborúban 131 ezer, köztük 60-70 ezer magyar katona védett. A zarándokok innen Gorlicébe utaznak, majd meglátogatják a százéves évforduló alkalmából felújított łużnai katonai temetőt. Ezután a magyarsághoz sok szállal kötődő, a „legmagyarabb lengyel város”-nak is nevezett Tarnówba mennek, ahol felkeresik többek között Bem apó mauzóleumát, valamint a Petőfi parkot.

Bem apó szarkofágja Tarnówban

A zarándoklat, melynek lelkivezetője Bíró László tábori püspök lesz, a limanowai katonai temetőben bemutatott szentmisével zárul.

Fotó: polskaniezwykla.pl; lengyelorszag.travel.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria