A Szombathelyi Katolikus Egyetemi Lelkészség egyetemista tábort szervez
A Szombathelyi Katolikus Egyetemi Lelkészség egyetemista tábort szervez
Időpont: augusztus 27-30.
Helyszín: Martineum Felnőttképző Akadémia; 9700 Szombathely, Karmelita u. 1.
A Szombathelyi Katolikus Egyetemi Lelkészség hagyományteremtő szándékkal egyetemista tábort szervez a Martineum Felnőttképző Akadémián 2012. augusztus 27. és 30. között keresztény egyetemistáknak és főiskolásoknak.
A tábor mottója: Hittel az egyetemen. „Nem azt keresem, ami nekem hasznos, hanem ami a többieknek…” (1Kor 10,33)
A tábort dr. Németh Norbert egyetemi lelkész vezeti. A szervezők táncházzal, Ki mit tud?-dal, sporttal, szentmisével, beszélgetésekkel, előadássokkal, filmmel, akadályversennyel várják az érdeklődő fiatalokat.
Az ismert egyetemi gólyatáborok alternatívájaként a keresztény gólyatáborba a kezdő egyetemisták és főiskolások mellett számítanak minden olyan vallásos fiatalra is, akik már régebb óta részt vesznek az egyetemi képzésben és igénylik, hogy egy keresztény közösség tagjai legyenek egyetemi éveik alatt.
Részvételi díj szállással és teljes ellátással: 4.000 Ft
Jelentkezési határidő: 2012. augusztus 10.
Megkívánt hozzáállás: jókedv, vidámság, türelem, kitartás.
Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet:
Martineum Felnőttképző Akadémia; 9700 Szombathely, Karmelita u. 1. Pf. 211.
Tel. 94/514-354 vagy e-mailen: maurer@mnsk.nyme.hu
Programfelelős: Maurer Péter
A tábor programja:
2012. augusztus 27. (hétfő)
17.00 Tábornyitó szentmise
18.00 Vacsora
19.30 Közösségépítő játékok
22.00 Tábornyitó gondolatok és esti ima
2012. augusztus 28. (kedd)
7.30 Reggeli ima
8.00 Reggeli
9.00 Előadás (meghívott előadó)
10.00 Kiscsoportos beszélgetés
11.00 „Interaktív feladat”
12.30 Ebéd
15.00 Sportdélután: méta, ügyességi játékok
18.00 Vacsora
19.30 Meditáció
21.00 Fakultatív filmvetítés
2012. augusztus 29. (szerda)
7.30 Reggeli ima
8.00 Reggeli
9.00 Előadás (meghívott előadó)
10.00 Kiscsoportos beszélgetés
11.00 Szentmise
12.30 Ebéd
15.00 Akadályverseny
18.00 Vacsora
19.30 Táncház
2012. augusztus 30. (csütörtök)
8.00 Reggeli ima
8.30 Reggeli
9.00 Záró-előadás feladattal
10.00 „Mit viszek haza?”
11.00 Szentmise
12.00 Ebéd
Mozgóképes beszámolók
Eseménynaptár
máj. 19. vasárnap
máj. 20. hétfő
Címkefelhő
Linkajánló
Olvasóink számára összegyűjtöttük néhány hasznos és érdekes honlap címét, amelyek linkjeit itt találják.
Könyv- és filmajánló






