Jézus mellettünk van most és holnap is – Élő rózsafüzér zarándoklatot tartottak Budapest körül

A nagytétényi plébánia közössége szeretetvendégséggel várta az Élő rózsafüzér zarándoklat résztvevőit. Reggel fél nyolckor egy csoport Soroksárról, egy másik Farkasrétről indult útnak, hogy a 15–20 kilométeres úton imáikat ajánlják fel a közös szándékért, Magyarországért, a fővárosért és a békéért, valamint ki-ki egyéni szándékaiért is imádkozzon. Fehér kendő jelezte a zarándokok összetartozását.

Az Élő rózsafüzér zarándoklat résztvevői kilenc szakaszon haladva imádkozták körbe a fővárost, majd este 19 órakor öt végponton ünnepeltek szentmisét. Máriaremetén, a Kisboldogasszony-bazilikában Esterházy László kanonok, plébános celebrált szentmisét, a szokásos fóti helyszín helyett Mogyoródon, a Szent Mihály főangyal-templomban Hugyecz János helyi plébános mutatta be a szentmisét és Sebők Sándor regnumi atya, fóti plébános  mondta a szentbeszédet. A kerepesi Szent Anna-plébániatemplomban Csépányi Gábor spirituális; a nagytétényi Nagyboldogasszony-plébániatemplomban Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök; a Budapest-pestszentlőrinci Mária Szeplőtelen Szíve főplébániatemplomban pedig Horváth Zoltán István protonotárius, kanonok, esperes mutatta be a szentmisét.

Imádkozva várták a szentmise kezdetét a Nagyboldogasszony-plébániatemplom padsorait megtöltő zarándokok, akik Csepelen át Soroksárról, valamint Gazdagréten, Kelenvölgyön és Budatétényen át Farkasrétről érkeztek Nagytéténybe. Az egybegyűlteket elsőként a plébános, Szőke Lajos köszöntötte. A szentmise főcelebránsa és szónoka Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök, a Központi Papnevelő Intézet rektora azt kívánta, adassék meg a testben elfáradt, de megpihent lélekkel, jó szívvel és imádsággal érkezők számára a szentmisében a hazaérkezés élménye. Legyen ez nemcsak a zarándoklat befejezése, hanem újrakezdés is számukra abban az életben, melyre Isten hív.

A püspök homíliájában Urunk mennybemenetelének főünnepébe ágyazta a zarándoklat megtapasztalását. „Az ember másként érti meg azt az evangéliumból, amit már megtapasztalt. A megértés és a tapasztalat nem független egymástól. A hitben van egy megelőlegezett tudás: elfogadunk olyasmit is, aminek még nem látjuk a teljességét; lépésről lépésre közeledhetünk a teljességéhez” – hívta fel a zarándokok figyelmét erre az elméleti igazságra a püspök.

Jézus zarándokember volt. János evangelista arról számol be, hogy Jézus háromszor vett részt a húsvéti zarándoklaton Jeruzsálemben. Az apostolokat gyakorta tanította útközben, illetve a találkozások az út során és a betegek gyógyítása is hozzátartozik Jézus zarándokútjához.

Magára veszi a mi zarándoklétünket, és bár végül úgy vonul be Jeruzsálembe, mint egy király, de úgy adja oda életét, mint bárki közülünk.

Szembesül az élet végességével, az Atyára bízza egész életét, megtapasztalja az emberi élet kérdésességét is. Mindaz, amit tanítványainak földi zarándoklata során elmondott, feltámadása által bizonyítást nyert. Földi élete nem értelmetlen homályban fejeződik be, hanem célhoz ért a mennyei Atyánál. 

Most egy zarándokút végén, és egy másik kezdetén vagyunk. Zarándokként másként értjük meg Jézust, azt, hogy velünk jár az úton. Most, itt a célban másként reméljük, hogy egyszer a mi életünk is célba ér az Úr Jézussal együtt a mennyei Atyánál.

A mennybemenetel ünnepe egy zarándoklat kezdete is.

Az Apostolok cselekedeteiben arról hallottunk, hogyan beszél Jézus szeretett tanítványaihoz az utolsó alkalommal. Jézus küldetést ad a tanítványoknak, ehhez megígéri nekik a vigasztaló Lelket, hogy így induljanak útnak a föld végső határáig hirdetni az evangéliumot. A tanítványok hithirdető útra indulnak. Alapvető különbség van a hithirdető út és a zarándoklat között. Az előbbi egy látszólag törések nélküli, bátor, előre haladó küldetést feltételez, de ha az apostolok útjára, az Egyház életére tekintünk, azt kell mondanunk, ez is egy zarándoklat.

Az ember, amikor belevág ebbe a küldetésbe, megtapasztaltja az ismeretlent, a váratlanságot, amikor a Szentlélekre hagyatkozva kell megtalálnia a következő lépést.

Ez a zarándoklat közösségi természetű, de közben egyéni döntéseket is kíván. Az ember elhagyja az ismertet, az újnak nyílik meg, miközben a Lélek vezetésére van bízva, és ezekben az új helyzetekben kell megértenie, most mit kér tőle az Úr.

Láttam megérkezésetekkor megfáradt lépéseiteket – fordult a jelenlévőkhöz a püspök. – Arra gondoltam, megvan ennek is az értelme. Az embernek időnként igenis szüksége van, hogy fizikai létében megtapasztalja az út kihívását. Éppen ez a fáradtság képes megnyitni a lelkünket. Minden lépésben leteszünk valamit a múltunk terhéből. Ez az út véget ért, és elkezdődik valami új. Jézus életében a tanítványok megtapasztalták, hogy velük van; mi is megérezhetjük, hogy Jézus osztozik életünkben. Mire nyit meg benneteket a ma átélt tapasztalat? Mi áll előttetek személyes vagy közösségi értelemben? – tette fel a kérdést.

„Az oltárra helyeztétek kéréseiteket, legyen az visszatekintés, kapcsolataitok terhe, vagy előretekintés. Imádkozzunk, hogy az új út, amit Isten nekünk szán, lehetséges legyen. A zarándok tudja, hogy minden lépésnek megvan a maga ideje, súlya, értelme. Van, hogy csak a következő lépést látjuk, de talán ez éppen elég, és csak annyit kell megígérni magunknak, hogy jövőre is útra kelünk, és csak

annyit kellene kérnünk, hogy ahhoz az útszakaszhoz legyen erőnk, amelyről tudjuk, hogy a mi feladatunk, és azokat tudjuk segíteni, akik mellettünk vannak.

A mennybemenetelkor örök célba ért Jézus mutassa meg, hogy mellettünk van most is, holnap is” – buzdított Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír