A két társszentelő Cristóbal López Romero szalézi bíboros, a marokkói Rabat érseke és Lucas Van Looy szalézi püspök, a belgiumi Gent emeritus püspöke volt.
A szentelési szentmisén számos egyházi elöljáró és világi méltóság vett részt, bíborosok a világ minden tájáról, tartományfőnökök és a Szalézi Család elöljárói; jelen voltak mások mellett az újonnan felszenteltek rokonai, barátai.
Homíliájában Emil Paul Tscherrig bíboros hangsúlyozta: „Azért gyűltünk össze, hogy megünnepeljük az Egyház egyik legnagyobb csodáját, az apostoli utódlást.” Az apostolok kora óta ez az öröklés kézrátétel és a Szentlélek segítségül hívása által öröklődik. A püspöki hivatal kegyelme mindig egyik püspökről a másikra szállt, és ez a mai napig töretlenül folytatódik.
Ferenc pápát idézve a főszentelő úgy fogalmazott: aki elfogadja a pásztorok szerepét Krisztus nyájában, annak meg kell tanulnia Krisztus szemével látni az embereket; úgy gondolkodni, mint ő, és úgy szeretni, mint ő. Ismét a Szentatyát idézve megerősítette: „Az élet azáltal növekszik, hogy elajándékozzák, gyengül azonban az elszigeteltségben és a kényelemben.” Valójában azok a legboldogabbak az életben, „akik elhagyják a part biztonságát, és lelkesednek a küldetésért, hogy másoknak is közvetítsék az életet” – fogalmazott Emil Paul Tscherrig bíboros. Kiemelte: a püspök öröksége nem becsület vagy hatalom, hanem egyedül az Isten.
A jó pásztor, Jézus Krisztus példáját követve, életét adja a juhokért, az újonnan felszentelt püspökök pedig arra hivatottak, hogy teljesen utánozzák őt.
A homília után megkezdődött a szentelési szertartás, majd a Szentlélek segítségül hívása és a Mindenszentek litániája következett.
A szentelést követően a két új püspököt jelképesen trónra ültették; a jelenlévők tapssal köszöntötték őket, majd a hívek, a szerzetesek, a papság és a kórus hálaadással énekelte a Te Deumot.
A két újonnan szentelt püspök apostoli áldásban részesítette a jelenlévőket.
A szentáldozás után Ángel Fernández Artime bíboros kifejezte háláját a szentelésért. Megerősítette a szaléziak szoros közösségét az Egyházzal és a Szentatyával, amely éppen Don Boscótól ered. Alázattal és meggyőződéssel kijelentette, hogy továbbra is szolgálják az Egyházat, különösen a szegényeket.
A főcelebráns ünnepélyes áldása zárta a szentmisét.
Forrás és fotó: ANS-Róma/szaleziak.hu
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria