A rózsafüzér imádságot közös szentmise követte, amelyben együtt imádkoztak a résztvevők hálát adva a kezdeményezés elindulásáért. A szentmise végén Kádár Kristóf ferences testvér hálájának adott hangot, továbbá biztosította a jelenlevőket arról, hogy az elkezdett imaalkalom kéthetente folytatódni fog a közeljövőben.
Május első szombatján szintén megtartották a férfi TÉRdeplő rózsafüzért a csíksomlyói kegytemplom előtti téren, ahol immár harmadik alkalommal hívták közös imára a férfiakat.
Az erdélyi kezdeményezés egy időben indult el a magyarországi férfi TÉRdeplő rózsafüzérrel, május 4-én délelőtt a budapesti Szent István-bazilika előtt is harmadszor imádkozták térdre ereszkedve a Szűzanya imáját együtt férfiak, fiatalok és idősek.
Ahogy Gakovic Dániel, a budapesti imádság szervezője a Magyar Kurírnak küldött tájékoztatásában megírta, május 4-én Égi Édesanyánkat is köszöntötték, hálával felajánlva „nemzetünket, Európát és a világon élő minden ember szívét az ő Szeplőtelen Szívén keresztül Fiának, Jézus Krisztusnak”. Az imádsággal köszöntötték a hivatalos megalakulásának 15. jubileumát ünneplő Szeretetláng Mozgalmat is.
Fotó: Merényi Zita
Forrás: a Székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébánia Facebook-oldala; Transylvanian Talk Facebook-oldal / Romkat.ro
Fotó: Dávid István/a Székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébánia Facebook-oldala; Transylvanian Talk Facebook-oldal
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria