Dobszay Benedek: „Az Úristent imádjuk, aki megteremtette őt, és elvezette az életszentségre”

Megszentelt élet – 2018. október 1., hétfő | 21:04

A ferences közösségek október 3-án emlékeznek meg rendalapítójuk boldog haláláról. A szent ünnepének (október 4.) előestéjén a világ valamennyi ferences templomában a tranzitus szertartásával idézik fel Assisi Szent Ferenc átköltözését a mennyei Atya dicsőségébe.

Dobszay Benedek, a rend magyarországi tartományfőnöke a Katolikus Rádióban elmélkedett az ünnepről.

„A világ valamennyi ferences templomában október 3-án vagy 4-én a tranzitust ünneplik. A közösségben ezt Szent Ferenc boldog haláláról való megemlékezésnek is hívjuk, hiszen élete az ő halálában teljesedik be. A megemlékezés liturgikus keretek között zajlik, hiszen maga Ferenc számára is nagyon fontos volt a szertartások, liturgiák ünneplése. A zsolozsmaszerű szertartásrend legfontosabb része azon zsoltár elimádkozása, amelyet a szent halálakor mondott: »Nagy szóval az Úrhoz könyörgök, nagy szóval az Úrhoz kiáltok…. Börtönéből szabadítsd ki lelkem, szent nevedet, Uram hadd dicsérjem.«

Szent Ferenc halála, valamint a halálhoz való hozzáállása fontos üzenetet hordozhat a mai ember számára is. Hisszük, hogy Szent Ferenc azért tudott vidámsággal és derűvel várakozni elmúlására, mert egész életében az Úrral való találkozásra készült. Egyértelmű volt számára, hogy a halál nem vég, hanem egy új kezdet, vagy ahogyan mondani szoktuk: átmenet az Atya dicsőségébe. Szent Ferenc életének példája segít minket felkészülni arra, hogy életünk végén egyfajta derűvel és elfogadással legyünk jelen – annak ellenére is, hogy az elmúlás gondolata mindannyiunk számára sok kétségbeejtő pillanatot, bizonytalanságot, nehézséget okozhat.

A ferences templomokban található Szent Ferenc-oltároknál ünnepeljük meg Szent Ferenc boldog átköltözését. Magyarországon sok templomunkban van Szent Ferenc-ereklye is, amelyek kapcsán megjelenik egyfajta ereklyetisztelet. Fontos, hogy az ereklyében nemcsak a Szentet tiszteljük, hanem mindig az Úristent is, aki megteremtette őt és elvezette az éleszentségre.”

Október első hetében a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány közössége az alábbi helyszíneken és időpontokban ünnepli Szent Ferenc tranzitusát.

Országúti Ferences Plébánia
Az ünnepre a vasárnapi, hétfői és keddi 18 órakor kezdődő szentmiséken készülnek.

Október 3-án, szerdán a 18 órai szentmisében emlékeznek meg Szent Ferenc atyánk tranzitusáról.

A szertartást a Ferences Alapítvány élőben közvetíti a Margit körúti ferences templomból, amely IDE kattintva elérhető. 

Pasaréti Páduai Szent Antal-plébánia
A templomban október 3-án 17.30-kor imádkozzák a vesperást, 18 órakor kezdődik az ünnepi szentmise és a tranzitus szertartása.

Esztergomi Ferences Rendház
Október 4-én, csütörtökön lesz Szent Ferenc ünnepe. A tranzitus 18 órakor kezdődik a templomban.

Pesti Ferencesek (Belvárosi Ferences Templomigazgatóság)
Szent Ferenc ünnepére készülve triduumot tartanak október 1-én, 2-án az esti fél 7-es szentmisén tartott elmélkedésekkel. Október 3-án, a szerda esti szentmise után megemlékeznek Szent Ferenc boldog haláláról, tranzitusáról is.

Zalaegerszegi Jézus Szíve Ferences Plébánia
Október 3-án, szerdán az esti szentmise után lesz a tranzitus, amelyben megemlékeznek Szent Ferenc boldog haláláról. Előtte ünnepélyes zsolozsmát imádkoznak.

Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Plébánia
Október 4-én, csütörtökön az esti szentmise után tartják Szent Ferenc tranzitusát, boldog haláláról való megemlékezést. Sok szeretettel várják a testvéreket.

Nagyszőlősi Mennybemenetel Plébánia
Szent Ferenc tranzitusát ünneplik Nagyszőlősön, a kolostortemplomban. Október 3-án, szerdán 17.30-kor ünnepi zsolozsma a ferences testvérekkel, 18 órakor ünnepi szentmise, majd a tranzitus szertartása.

Forrás és fotó: Varga Mónika/Ferences Sajtóközpont

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria