„Talpra, cserkész, hí a Dóm tér!” – Idén is megrendezik az árvízi emléknapot Szegeden

Hazai – 2018. január 20., szombat | 17:21

Idén is megrendezik Szegeden az immár több mint tízéves hagyománnyal rendelkező árvízi emléknapot. A programmal minden márciusban a szegedi nagy árvízre emlékeznek a dél-alföldi cserkészek és a szeged-belvárosi plébánia munkatársai.

A március 3-án, szombaton 10 órakor kezdődő esemény változatos elfoglaltságokat kínál minden korosztálynak a Dóm téren és környékén: a kicsiket mesemondás, kézműves foglalkozások, Teddy Maci Kórház és bűvészek várják, míg a nagyobbaknak már lehetőségük lesz kipróbálni az íjászatot, a fafaragást, vagy akár a kovácsolást is.

Az árvízi emléknap kiváló alkalom arra, hogy a különböző életkorú cserkészek és nem cserkészek megismerhessék egymást: ebben segít a játéksátor, mely egész nap várja a látogatókat, illetve a délutáni közös stratégiai játék, melyben az érdeklődők csapatokban mérhetik össze erejüket. A csoportban való együttműködés fejlesztésére nyújt lehetőséget a főzőverseny is. A Látványos tudományok program keretén belül érdekesebbnél érdekesebb kísérleteket mutatnak majd be, melyeket bárki megtekinthet. A nap zárásaképp pedig közös tábortűz teszi emlékezetessé az idei árvízi emléknapot.

Idén a programokat összeköti az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója is: a korszak, az események felelevenítése, az erre való emlékezés minden program szerves részét képezi majd. 

A rendezvényen való részvétel ingyenes, azonban néhány program regisztrációköteles. A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

Bővebb információt az esemény folyamatosan frissülő honlapján és Facebook-oldalán lehet találni.

Forrás és fotó: 14. Árvízi Emléknap

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria