„A testvériség és emberiség forrásaihoz zarándokolok” – Ciprusra és Görögországba utazik a pápa

Ferenc pápa – 2021. december 1., szerda | 18:25

Ferenc pápa december 2-án kezdi meg ciprusi és görögországi apostoli útját, ennek alkalmából videoüzenettel fordult ezen országok lakóihoz. „Zarándoklat a forrásokhoz” az első misszionáriusok, Pál és Barnabás nyomdokain, az evangélium nevében – így fogalmaz december 6-ig tartó látogatásáról a Szentatya.

A pápa zarándokként, örömmel érkezik a történelem, a kultúra és az evangélium által megáldott csodálatos földekre, Ciprusra és Görögországba. Az Egyház számára fontos a gyökerekhez való visszatérés az evangélium örömének újbóli felfedezése miatt. „A veletek való találkozással a testvériség forrásainál olthatom szomjamat, éppen akkor, amikor egy egyetemes szinodális folyamat vette kezdetét az Egyházban. Erre a szinodális kegyelemre, apostoli testvériségre vágyakozom, amikor Krizosztomosz és Jeromos pátriárkákkal, a helyi ortodox egyház vezetőivel találkozom. A hitben való testvérként kapok kegyelmet arra, hogy találkozzam veletek, a béke Urának nevében” – fogalmazott videoüzenetében a Szentatya.

Ferenc pápa a katolikus hívekkel való találkozására utalva elmondta, hogy nagy szeretettel, örömmel megy hozzájuk, hogy az egész Katolikus Egyházzal bátorítást adjon nekik, Jézus szavainak jegyében: „Ne félj, te kisded nyáj” (Lk 12,32). A látogatás lehetőséget ad arra is, hogy Európa ősi forrásaiból meríthessen: Ciprus a Szentföld egy darabkája a földrészen, míg Görögország a klasszikus kultúra hazája. Európa ma sem hagyhatja figyelmen kívül a Földközi-tenger térségét. Azét a tengerét, amely láthatta az evangélium terjedését és a nagy civilizációk fejlődését – hangzik el a pápa üzenetében. Hozzátette: „A vidékeket összekötő mare nostrum arra hív bennünket, hogy együtt és ne külön-külön hajózzunk, különösen is a sok erőfeszítést kívánó járvány elleni küzdelem és a klímaválság idején. A tenger nyitott kikötőivel arra emlékeztet, hogy az együttélés forrásai a kölcsönös befogadásban rejlenek. Már most érzem a szeretetet, amivel fogadtok engem, és köszönetet mondok mindazoknak, akik előkészítik utazásomat.”

A Szentatya azokra is gondolt üzenetében, akik az utóbbi években és ma is a háborúk és a szegénység elől menekülnek. Partra szállnak a földrészen, de befogadás helyett ellenségeskedés és kihasználás várja őket. „Ők a mi testvéreink. Hányan vesztették életüket a tengeren! Mára a Földközi-tenger, a mare nostrum, a mi tengerünk egy nagy temetővé változott” – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Videoüzenetében arra is kitért, hogy utazása során Leszboszra is ellátogat, abban a meggyőződésben, hogy „a közös élet forrásai ismét a testvériségen és az integrációban virágoznak: együtt. Nincs más út, és én ezzel a vággyal jövök el hozzátok”.

Ferenc pápa a következő szavakkal köszönt el: „Kedves Testvéreim, ezekkel az érzésekkel várom, hogy találkozzam veletek, mindenkivel, mindenkivel! Nemcsak a katolikusokkal, hanem mindenkivel! És mindenkire kérem a Magasságos Isten áldását, és közben elé tárom a várakozásaitokat, aggodalmaitokat és reményeiteket.”

*

A Szentatya ciprusi és görögországi útja a 35. lesz nemzetközi látogatásainak sorában, 2021-ben pedig a harmadik apostoli út azok után, hogy márciusban Irakban, szeptemberben pedig Budapesten és Szlovákiában járt.

Ferenc pápa a második katolikus egyházfő, aki Ciprusra és Görögországba látogat: XVI. Benedek pápa 2010-ben utazott Ciprus szigetére, míg II. János Pál pápa 2001-ben járt Görögországban.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria