11. századi fa körtemplom rekonstrukcióját áldotta meg Spányi Antal a dinnyési Várparkban

Kultúra – 2024. június 1., szombat | 12:00

Ritka építmény kapott helyet a dinnyési Várparkban: a középkori fából készült körtemplomok kísérleti rekonstrukciója. A rotundát Spányi Antal püspök áldotta meg május 27-én.

Egy 11. századi fa körtemplom rekonstrukciós kísérletében állunk most. Ilyen fából épült körtemplomokat a 9–11. században építettek, amelyekből szinte semmi nem maradt meg, csak a téglából épült változatokból néhány. Az Oroszi család, Fenyvesi Ágnes, Bene Zsolt és a nádtető készítője is sokat segített abban, hogy ez az alkotás teljes legyen – mutatott körbe május 27-én, hétfőn délelőtt Alekszi Zoltán, a többszörös Guinness-rekorddal rendelkező dinnyési Várpark házigazdája abban az új alkotásban, úgynevezett „rotundában”, amelyet Spányi Antal megyéspüspök áldásával avattak fel ezen a napon.

A hat méter átmérőjű főépülethez csatlakozik a szentélyrész, melyben angyalok, apostolok szobrai kaptak helyet. Legfölül Isten széke látható, melyet hetvenkilenc angyalszobor vesz körül. Gábriel, a hírvivő és galamb formájában a Szentlélek, továbbá Jézus és földi családja szintén helyet kapott az épületben. A templomban található alkotások a kereszténység kezdeti történeteit elevenítik fel.

Spányi Antal megyéspüspök megköszönte azt a nagy munkát, melyet Alekszi Zoltán végzett ezen az épületen, majd kérte a Jóisten áldását a rotundára.

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye/feol.hu

Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria