200 százalékban – Püspöki szentmisével emlékeztek a tíz éve elhunyt Miszori Zoltánra Szombathelyen

„Tíz évvel ezelőtt tért haza a mennyei hazába Miszori Zoltán atya, aki vallotta és élte: mi csak vándorok vagyunk itt a földön. Betegágya szinte zarándokhellyé lett: rengeteg embert vezetett el a Mennyei Atyához, sokak életében hagyva kitörölhetetlen nyomot. Hálát adunk életéért, és imádkozunk azért, hogy Egyházunknak, egyházmegyénknek sok hozzá hasonló lángoló lelkű, a papságát kétszáz százalékban élő, derűs, imádságos, nyitott szívű papja legyen” – fogalmazott a szentmise kezdetén Székely János.

A főpásztor szentbeszéde elején köszöntötte Márfi Gyula nyugalmazott érseket, a szerzeteseket, paptestvéreit, valamint a nagy számban megjelent híveket.

Az evangéliumi szakasz Jézus egy napját beszéli el, amelyben az evangélista meg akarja mutatni számunkra Jézus életstílusát, bevezetve minket az ő szívébe – kezdte szentbeszédét Székely János. – Jézus a zsinagógában tanít – így indul a beszámoló. Nem is azt emeli ki, mit mondott pontosan, inkább azt: a tanításából erő áradt, emberek gyógyultak, életek születtek újjá. Aztán a következő epizódban már arról hallunk, hogy Péter házában, meglátva annak beteg anyósát, Jézus leül az ágy szélére abszolút közvetlenséggel, és mintha csak a világ legtermészetesebb dolga volna: meggyógyítja őt. Ezt követően a szombat végeztével aztán tódulnak is hozzá a betegek: sánták, bénák, vakok.

Jézus ajtaja – szíve és élete – pedig nyitva áll előttük. Nem védi féltékenyen tőlünk önmagát.

De nem is engedi, hogy a gonosz lelkek felfedjék: ő Isten fia. Jézus szinte menekül a földi dicsőség, siker elől, másnap hajnalban pedig, miután imádkozott, el is hagyja a várost, hogy máshol is hirdethesse az evangéliumot.

A jézusi életstílusnak számos eleme Miszori Zoltán életében is valósággá vált. Rövid, de velős beszédei érthetőek voltak, átsugárzott rajtuk az evangélium. A hívek előtt az ő szíve és ajtaja is nyitva állt. Reggeltől estig rengetegen mentek is hozzá beszélgetni, gyónni, tanácsot kérni, vigasztalásért, erőért, a barátságában részesedni.

Akárhová került, ott a plébánia ajtaja azonnal kinyílt: elindultak a gitáros szentmisék, közösség született, és igen hamar megtelt a templom. Erő áradt, ahol ő megjelent, Isten ereje az ő jelenléte által.

„Vianney Szent János, a plébánosok védőszentje mondta kis költői túlzással élve, hogy egy szent pap mindenható. Hallottam egy szentmiséről, melyen ez egészen döbbenetes módon megvalósult: egy teljesen ateista fiatalember, aki ott volt, a mise alatt odahajolt a menyasszonya vállára, és azt mondta neki: »Szeretnék megkeresztelkedni.« A mise végén pedig egy lány, aki azon vívódott, hogy mit is kezdjen az életével, odalépett az édesanyjához, és azt mondta neki: »Úgy éreztem, Valaki hívott.« Ő ott döntötte el, hogy Istennek szenteli az egész életét, hogy nővér lesz” – elevenített fel két esetet Székely János, majd feltette a kérdést:

Mi vajon tudunk-e kegyelemben élni? Engedjük-e, hogy Isten kegyelme átsugározzon rajtunk?

„Ahogyan Jézustól, úgy Zoli atyától is nagyon távol állt a földi siker, a dicsőség vagy a fény keresése. Úgy gondolom, hogy a mai napon is, ott fenn a mennyben talán megértő mosollyal, kicsit a rosszallását is kifejezve ingatja a fejét, látva ezt a szentmisét” – mondta a főpásztor.

Miszori Zoltán számára is létkérdés volt az imádság – idézte fel a szónok. „Ha tudta, hogy hajnali 4-kor kell indulnia, akkor természetes volt a számára, hogy 3 órakor kezdi a napot, szentmisével.”

„Szentkirályon egy fatimai estén arról prédikált, hogy a kegyelemnek akár csak egy kicsi érintése, jele hatalmas erővel alakítja az ember életét” – emlékezett vissza Székely János, utalva arra, Miszori Zoltán hitt abban, hogy a kegyelem érintése formál minket. Kereste is a kegyelemmel való találkozást. Erdőmérnök-hallgató volt, sőt menyasszonya is volt már, amikor meghallotta Isten szelíd, halk kopogtatását, és beengedte Őt az életébe.

A főpásztor azt is felidézte, Zoltán atya mennyit beszélt arról, hogy milyen sok fölösleges dolgot keresünk az életben. „Idézte Pál apostolt: »elég neked az én kegyelmem«. Elég a friss forrásvíz, a napsütés, a gyönyörű táj…” – a lényeget kereste.

Élte a szegénységet, egyszerűséget. Igen gyakran fűtés nélkül vészelte át a teleket, a földön aludt. Végtelen egyszerűségben és nagy szívvel élt.

Kétszáz százalékkal élte a papságát: teljes odaadással, félelem nélkül, nem kímélve önmagát és az erejét. Valahogy úgy, ahogyan boldog Brenner János is élte papi életét. Amikor az Állami Egyházügyi Hivatal jelezte, el kellene helyezni Rábakethelyről, és Kovács Sándor püspök atya fölhívta telefonon a később vértanúvá vált lelkipásztort, ő természetesen, egyszerűen így felelt: »Nem félek, szívesen maradok.«

Úgy gondolom, hogy Miszori Zoltán atya élete talán leginkább ezt üzeni mindannyiunk számára:

Ne fél szívvel éljünk! Éljük kétszáz százalékban a magunk élethivatását: ki-ki a maga házasságát, gyermekei, szülei, testvére iránti szeretetét, szerzetesi életét, a papságot.

Nem féltve önmagunkat, engedve, hogy megtörjenek és föléljenek minket az emberek: mint a megtört kenyeret. Nyitott szívvel, a nyitott ajtóban” – fogalmazott a szónok.

Ha a fentiek szerint élünk, plébániáink nyitott ajtóval várnak, akkor az emberek megérzik a bennünk levő különleges tüzet, és ráéreznek ennek a vonzására – mutatott rá Székely János.

„Ez az igazi életprogram, az álom, amit Isten álmodik rólunk, s amit gyönyörűen kifejez Zoltán atya egyik legkedvesebb éneke is:

Mi csak vándorok vagyunk itt a földön,
Vándorként éljük életünk.
És a szívünk úgy vágyik égi hazánkba
Jézushoz, mert Ő az Úr.
Ha földi sátrunk egyszer összedől,
az életünk majd véget ér,
az angyaloknak kórusához társul énekünk
a szentekkel zengjük örökké.

Áldunk Téged, imádunk Téged,
Mert szent kereszted által megváltottad a világot! – zárta szentbeszédét a főpásztor.

A szentmise végén a Zoltán atya életéről készült kisfilmet vetítették le.

Székely János prédikációja és az ének IDE kattintva meghallgatható.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír