25 éve tett örökfogadalmat Tomka Magdolna segítőnővér

Megszentelt élet – 2021. október 12., kedd | 16:59

Idén szeptember 8-án, Kisboldogasszony napjának estéjén tucatnyian gyűltek össze a Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Kongregációjának nyíregyházi rendházánál. Rubóczkiné Kiss Hajnalka személyes hangú beszámolóját és interjúját olvashatják.

A Gárdonyi Géza művein szocializálódott ember képzeletében a rendházak vastag falú, csendes, városszéli épületek lennének, ám a valóság jócskán rácáfol erre a képre. Az érkezők egy belvárosi társasház emeletére, egy puritán, ámde barátságos kis lakásba igyekeztek, ahol Tomka Magdolna nővér ünnepelte 25 éves fogadalmi jubileumát barátai és rendtársai körében.

Napjainkban, amikor a mindent átható individualizmus egyre inkább háttérbe szorítja az elköteleződést, az odaadást és az alázatot, talán még nagyobb jelentőséggel bír egy ilyen ünnep. Magdi nővér – ahogy mindenki szólítja – már negyedszázadot töltött hűségben az Úr mellett járva, embertársai szolgálatában. Erről a lelket formáló, gyönyörű útról faggattam.

– Mennyire volt könnyű igent mondanod az Úr hívására 25 évvel ezelőtt?

– A noviciátus során már számoltam a napokat, hogy mikor tehetek végre fogadalmat…

– Milyen folyamat előzte meg ezt az igent?

– Lépésekből áll minden út… Mindig is édesanyai hivatásra készültem, sosem gondoltam szerzetességre, de a Jóisten lépésről lépésre vezetett. Először megértettem a Vele való kapcsolatom szorosabbá válása során, hogy Ő mindig jót akar nekem. Aztán azt, hogy sose kér olyat, amivel nem tesz boldoggá (itt nem a felszínes, könnyű jókedvre gondolok, hanem az esetenként átszenvedett nehézségeket is magában foglaló, Benne gyökerező boldogságra), és hogy mindig tiszteli és meghagyja szabadságomat; dönthetek mellette, és dönthetek ellene is. Jézus kitartó csendes udvarlásával célt ért – mély örömmé vált bennem a lehetőség, hogy igent mondjak szerzetesi meghívásomra.

– Miért éppen A Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Kongregációjára esett a választásod?

– Egy hétköznapok lelkigyakorlatán vettem részt, mely során mélyen megérintett, hogy a lelkigyakorlat folyama, a személyes kísérés micsoda fantasztikus lehetőség abban, hogy segítek az embereknek megtalálni Istent, személyes útjukat, hivatásukat, helyüket a világban. Akkor éreztem, „ez az!”, ezt akarom élni én is, segíteni, hogy megtalálják „teremtettségük célját” a rám bízottak, akik a tisztulás útját járják; akik krízisekben, nehéz helyzeteken átmenve a növekedést, életet keresik.

– Az elmúlt 25 év alatt melyek voltak azok a dolgok, amiket elhagytál, letettél az úton, és melyek voltak azok, amelyekkel gazdagodtál?

– Magyar–német szakos tanárként léptem be a Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Kongregációjába. Identitásom része volt akkor ez a tény. Aztán a Sapientiát elvégezve hittanárként a hit, az Istennel való kapcsolatom átadása volt nagyon fontos. Most egyre erősebben kristályosodik bennem, hogy nem az a fontos, hogy mit teszek – bár mindig azt kérdezik, hogy segítőnővérként mit dolgozom –, hanem hogy tudok-e úgy a világban lenni (nem tenni…), hogy Ő (Isten) tudjon rajtam keresztül az emberekhez eljutni.

– A hosszú időt együtt töltött házaspároktól rendszerint megkérdezik, hogy változott- e a szerelmük az együtt töltött évek alatt. Én azt kérdezem tőled, változott-e a hited, a Jézushoz való kapcsolatod ez alatt a negyedszázad alatt.

– Igen, változott. Szerzetességem kezdeti éveiben, ifjonti lelkesedésemben gyakran én tudtam „jobban”, mi az Úr akarata az életemben. Aztán ahogy teltek az évek, ez egyre inkább megbeszélés tárgya lett, s most már – s remélem, ez még fejlődni fog – egyre gyakrabban nemcsak őáltala, hanem őbenne és ővele sikerül tennem, amit teszek.

– Tervezi-e a szerzetesnővér a jövőt?

– Sokszor „bosszantom” a környezetemet azon kijelentésemmel, hogy „csak a jelen pillanat létezik”. Ez mély meggyőződésem. Természetesen van egy határidőnaplóm, és mint bárki más, tervezem a következő napirendi pontokat, és a munkahelyi kötelezettségek, rendi feladataim adnak egy konkrét keretet, de próbálom mindezt azzal a nyitottsággal megélni, hogy Isten felülírhassa terveimet.

– Van-e valami hivatásoddal kapcsolatos, jövőre vonatkozó vágyad?

– Amit a jubileumi imámban megfogalmaztam. Elég hosszú a „lista”, de hátha valamennyit meg tudunk (Vele) valósítani a következő 50 évben.

– És végezetül mit üzensz annak a fiatal lánynak, akiben talán éppen most, a cikk olvasására valami megmozdul, és úgy lehetségesnek tartja, hogy a szerzetesnővéri életpálya az ő útja?

– Azt üzenem neki, hogy induljon el bátran Vele, mindig csak a következő lépésre figyelve, és higgye el, hogy Isten tökéletesen ki tudja bontakoztatni életét, bármely élethivatásra, legyen az az anyaság vagy a szerzetesség, mert Isten mindenkit boldoggá akar tenni. Merjen másokért élő emberré válni!

 


A jubileumi hálaadó szentmisén Szenes István atya úgy fogalmazott, hogy azon a napon az egybegyűltek nem Tomka Magdolna nővért ünnepelték. Egy szétosztott életnek örvendeztek. Ezt a szétosztott életet mi sem jellemzi jobban, mint a Magdi nővér által közreadott ima:

Uram, Jegyesem – Akit szeret a lelkem!

Feláldozó, elítélni nem tudó,

életben tartó barátságodra hálásan válaszolva

felajánlom magam, ha az tetszésedre van.

Emberi határaimmal, kétségeimmel együtt,

használj ott – ahol gondolod,

úgy ahogy gondolod,

addig, amíg gondolod.

Formálj, csiszolj, gyalulj, hogy tenyeredbe simulva egyre jobb eszközöd legyek.

Szelíd és alázatos szívű Jézus!

Formálj engem Szent Szíved szerint:

 hogy bizalomból, és ne biztonságból éljek;

 hogy Téged sugározva a világba, finom, érzékeny szeretettel észrevegyem teremtett világod jóságát;

 vállalva kicsinységedet, szegénységedet és törékenységedet dicsérő szavaddá váljak:

 felismerjem és elismerjem társaim belső szépségét és növekedését;

S mindig reményedet vigyem a reménytelenül úton levőknek.

Add meg a kegyelmet, hogy érzéseid részeseként élhessek:

 akkor hallgassak, amikor Te hallgatnál,

 akkor és úgy szóljak, amikor és ahogyan Te szólnál,

 az fájjon, ami Neked fáj.

 Hogy kibírjam Veled, amikor „semmi sem történik”,

s türelemmel kivárjam Veled, míg „kicsírázik a mag”.

 Hogy a Te megbocsátásoddal forduljak az emberek felé, minden neheztelést félretéve;

 Hogy Veled éljem a jelen pillanat „menyegzős lakoma” örömét,

vagy a megkötözöttség tehetetlenség fájdalmát

 tudva, hogy Te mindig velem vagy.

Amen

Szerző: Rubóczkiné Kiss Hajnalka

Forrás és fotó: Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria