Inspiráló tűz

Nézőpont – 2022. augusztus 13., szombat | 16:00

Évközi 20. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 12,49–53)

„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön” – mondja Jézus. A mindenséget formáló, majd pünkösdkor lángnyelvek alakjában alászálló isteni Lélek a teremtett világot az idők végezetén tűzben egészen átalakító és a tisztulásra szoruló lelkeket a tisztítótűzben a mennyországra előkészítő Isten a Fiú által most is tüzet ígér.

Küldetésüket a próféták is belül izzó tűzként élik meg, amely folyamatosan inspirálja, űzi és nyugtalanítja őket. A bűnei által cselekvésében céltévesztetté vált embert a lelkiismeret-furdalás lángja emészti, mint egy belső láz, hogy segítsen felszámolni a rosszat, és megtisztuljon általa az emberi lélek. Nem csupán a fizikailag megtapasztalható, a természetben is építő-romboló, egyesítő-szétválasztó, nemesítő-hamvasztó tűz létezik, hanem a belső lángok, a természetfölötti tüzek is részei az életünknek. 

Műalkotások, maradandó szellemi-erkölcsi értékek, nagy emberi teljesítmények, fontos elhatározások milliói születnek például a szerelem hevében, mely szintén tűzként borítja be az ember szívét. Arra pedig kevésbé szoktunk gondolni, amit az Énekek éneke is megfogalmaz: „Tengernyi víz sem olthatja el a szerelmet.” Isten igéjének e sora nemcsak az Úr és választott népe, hanem Krisztus és az Egyház közötti, a szerelemhez hasonló ragaszkodásra is érthető. Nem véletlen, hogy Istennek szentelt szüzek is így élik meg testi-lelki elkötelezettségüket. Az Istennek ajándékozott élet ugyanis olyan, mint egy beteljesült szerelem. Nem lehet Isten felé rideg, merev, íztelen igeneket mondani. Ha felismertem, hogy először ő érintett meg, ő hívott meg valamire, ezzel együtt azt is felismerem, hogy ő már nagyon régóta szólít, és életemet a Lélek által lángba akarja borítani. Az én válaszom valójában viszontszeretet. És ez igen szálkás és üres, ha nincs benne tűz. Külső-belső égési folyamatok nélkül nincs lendület az életünkben. 

Hajlamosak vagyunk a mai evangélium kapcsán állig fegyverzetet ölteni, hogy Jézus szavaiból igazolást nyerve nyugtázzuk: lám, aki Jézus mellett döntött, az harcba indul, annak ellenségei támadnak, és küzdelem lesz az élete, állandó konfliktus, ellentétek. Tagadhatatlan, Jézus erre figyelmeztet. De ennek mentén elindulva elhitethetjük magunkkal azt is, hogy az egész életünk csak állandó, „szent ökölvívás”, vélt és valós ellenségekkel való szenvedélyes hadakozás, ádáz harcművészet lesz, amelyet Krisztus iskolájában tanulunk ki. Ez így nem fedi le a teljes valóságot. 

Jézus nem olyan tüzet szít, amelyből sebek és gyűlölködés, szenvedélyes vitatkozások és indulatos védekezések sora vagy szavaival igazolt konfliktuskeresés és -fenntartás fakad. A jó tüzek tőle erednek, a gyűlölet lángja nem az ő műve. Ő az isteni szeretet elolthatatlan tüzében váltott meg minket, és ilyen izzást hoz. Ennek kell áthatnia minden küzdelmünket, ennek kell „bekebeleznie” az ellenérzések csapongó lángját az életünkben, mintegy tüzet tűzzel oltva. Mi mást is akarna Jézus, mint hogy szeretetének tüze lobbanjon lángra életünkben?

Kovács Zoltán

Kapcsolódó fotógaléria