A cigányság felzárkózásáról és az esélyteremtésről rendeztek konferenciát Nagyharsányban

Hazai – 2022. március 29., kedd | 14:54

Magyarország sajátos utat követ a cigányság integrálódásának elősegítésében, amely nem másol egyetlen külföldön már kialakított példát sem. A kérdéskör múltjára, jelenére és jövőjére vonatkozó terveknek adta foglalatát a március 23-án Nagyharsányban megtartott konferencia, amelyen Felföldi László pécsi megyéspüspök is előadást tartott.

A Kereszténység, esélyteremtés, a cigányság felzárkózása című konferenciát megnyitó imádságot és köszöntő gondolatait Szabó Róbert drávaszabolcsi református lelkipásztor az irgalmas szamaritánus történetére (Lk 10,25–37) alapozta. A történetben a Jerikóba, a pálmafák városába vezető út a jólét és gazdagság felé való törekvés jelképe. A vagyonosodás, önmagunk megvalósítása azonban könnyen elvonja figyelmünket felebarátainkról.

Annak van igazán nagy szüksége segítségre, akinek már szólni, kérni sincs ereje.

A lelkipásztor kiemelte, hogy az irgalmas szamaritánus átvállalta bajba jutott felebarátja gondozásának minden költségét, de nem pénzt adott neki, hanem más utat választott. Nem vitte el egészen az úticéljáig, hanem a gyógyulás lehetőségének helyszínéig vitte magával.

Hoppál Péter országgyűlési képviselő, a Pécsi Református Kollégium Igazgatótanácsának elnöke emlékeztette a jelenlevőket arra, hogy a régmúlthoz képest mennyire lecsökkent hazánkban az egyházi intézmények aránya, aminek részleges visszaállítása is rengeteg odafigyelést, szakmai és anyagi áldozatot igényel. Amikor 1948-ban, Rákosi Mátyás idején az 1065 református iskolát egyetlenegy (a debreceni) kivételével államosították, nem mellékesen a több mint 3000 katolikus intézménnyel együtt, az esélyteremtés lehetőségét szüntették meg. Addig ezek az iskolák biztosították a Nagyharsányhoz hasonló kistérségekben, hogy kiművelt emberfők nevelkedjenek. Csak Baranya megyében 101 református templom található, ami nagyjából 101 református iskola működését jelentette. Mára összesen öt református általános iskolát találunk, köztük a konferencia helyszíneként szolgáló nagyharsányit.

A Baranya Megyei Közgyűlés részéről Őri László elnök köszöntötte az egybegyűlteket. Akkor beszélhetünk egy test esetében egészségről, ha minden testrész rendeltetésszerűen működik – fejtette ki. – Aki a társadalomban nem tud segíteni magán bármi okból, annak segíteni kell; adott esetben ez az állami segítségnyújtás szükségességét is jelenti. Baranya megye közgyűlése készen áll arra, hogy támogassa ennek a ma még lemaradt térségnek a felzárkózását, ahol cigányok és magyarok élnek együtt nehéz körülmények között, hogy ne csak financiálisan, hanem lelkileg, mentálisan is segítséget kapjanak az itt élők – tájékoztatott Őri László.

Bereczky Ildikó református lelkész örömét fejezte ki, hogy a cigányság felzárkózásáról szóló konferenciát két különböző felekezethez tartozó püspök is megtisztelte személyes jelenlétével, ami újabb jele a „felekezeti kontinensek” egymáshoz való közeledésének.

Felföldi László pécsi megyéspüspök az idézett evangéliumi szakaszra visszautalva kijelentette:

Mindnyájan úton vagyunk, és egyre többen vannak kifosztva az út szélén.”

Talán magunk is ki lettünk fosztva álmaink útján, de nem szabad, hogy ez megakadályozzon minket abban, hogy észrevegyük a felebarátunk szenvedését, és miután saját sebeinket gyorsan elláttuk, az övének a bekötözésére összpontosítsunk.

Sója Miklós görögkatolikus parókus, aki papi életét a cigányság szolgálatának szentelte, írja egy helyen, hogy a cigányoknak – de itt tágabb értelemben az elesetteket is érthetjük – a segítségnyújtás első lépéseként

az emberi méltóságukat kell visszaadni.

Az emberi méltóság a létünkhöz kapcsolódik, nem a tulajdonunkhoz, kapcsolatainkhoz, viselkedésünkhöz. Aki figyelmesen hallgatja az Istent, annak kinyilvánítja konkrét, személyreszóló akaratát. Ezt nevezi Szent II. János Pál pápa személyes küldetésnek: „Az Úr engem hív, és engem küld munkásként az ő szőlőskertjébe. Engem hív és engem küld, hogy országának eljöveteléért a történelemben dolgozzak.” A Bibliának, a zsidó népnek a legfontosabb imája a „Halld, Izrael…”. Meghallani, amit mond, amit akar.

Isten ma is ugyanúgy szereti ezt a világot, ugyanúgy szereti a legnyomorultabb sorsú cigányt, mint engem. Ugyanolyan fontos ő is, mint én.

Ahhoz, hogy segíteni tudjak, Istent kell meghallanom. Senki mást, de Őt nagyon. Utána egymást, utána pedig azokat, akikhez közeledünk. Akkor talán egy kicsit jobban halljuk majd magunkat is, és megtaláljuk a talán nehéz, embert próbáló, de a történelemnek ezen a pontján ránk bízott feladatunkat és küldetésünket.

Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Magyar Református Egyház lelkészi elnöke elmondta, a segítségnyújtáshoz ott kell lennie a jelentős anyagi eszközöknek, a szakmai felkészültségnek, de mindez a lelki, mentális megalapozás nélkül – amit sokkal nehezebb láthatóvá tenni – nem hoz igazi eredményt.

A kormányzat tíz évvel ezelőtt új alapokra helyezte a roma felzárkózás kérdéskörét – folytatta Balog Zoltán –, és mára olyan eredményekről is beszámolhatunk, amelyek számszerűen is mérhetők, például a foglalkoztatásban. Nem mindig könnyű megértetni a döntéshozókkal, hogy közös érdekünk a leszakadó rétegeknek segítséget nyújtani. Motivációként az érdek – te is rajta vesztesz, ha nem segítesz – kevés lesz. A szeretet az egyetlen közös, hosszútávú alap. Nem véltelenül került a „felzárkózás” szó a „felzárkóztatás” helyett a konferencia címébe: azt a szemléletváltást hivatott tükrözni, hogy mindenkinek felelőssége van saját sorsának alakításában. Hasonlóképpen módosult az esélyek megközelítésének fogalma is.

Nem esélyegyenlőségről beszélünk, mert az nem létezik, hanem esélyteremtésről.

Balog Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy a roma szakkollégiumok rendszerének kialakítása az első, hivatalos, felhatalmazott együttműködés Magyarországon a felekezetek között.

Sztojka Attila kormánybiztos bemutatta a cigánysággal kapcsolatos kormányzati intézkedések hátterét. A 2010-es évet a cigányügyi reformáció kezdőpontjának nevezte; innentől más szemlélettel tekintenek a lehetséges megoldásokra; komplex, rendszerszintű változtatásokat eszközöltek. Az esélyteremtés érdekében arra összpontosítanak, hogy piacképes tudást adjanak át a cigányságnak. A kormánybiztos hangsúlyozta, kimutathatóan megnőtt a cigány lakosság körében is azoknak a száma, akik dolgoznak; akik pedig dolgoznak, azok ki tudják fizetni rezsijüket, esetleges egyéb adósságaikat, ami jelentős előrelépést jelent.

Orsós Anna egyetemi docens, a PTE BTK Romológia és Nevelésszociológia Tanszékének munkatársa elmondta, milyen életvitellel, életkörülményekkel, mentalitásbeli sajátosságokkal, nehézségekkel kell tisztában lenni, ha a cigányok tanulásban való felzárkózásáról gondolkodunk. Az intézmény egy korábbi hallgatóját is megszólaltatta azzal kapcsolatban, hogyan segítik az egyetemi diplomával rendelkező cigányok a többieket, akik tanulásra adják fejüket.

A délután folyamán Lankó József alsószentmártoni plébános, Ignácz Andrea, a Református Szeretetszolgálat sellyei Tanoda és Gyerekháza vezetője, Hoffmanné Toldi Ildikó, a Keret Alkotó Csoport képviselője, továbbá Labada Lilla, a Khe Tanoda vezetője, valamint Király Péter igazgató, a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és Óvoda, illetve Pintérné Lázok Orsolya igazgató, a házigazda Pécsi Református Kollégium Nagyharsányi Általános Iskolája részéről a gyakorlatban is bemutatták a jelenlevők számára a cigányság felzárkóztatásának és az esélyteremtés kialakításának lehetőségeit.

A konferenciát a Pécsi Református Kollégium Nagyharsányi Általános Iskolája tehetséges tanulói által előadott zenés darabok foglalták hangulatos keretbe.

A teljes írás ITT olvasható.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Hegyi László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria