A rendezvény megnyitóján Szabados Viktor lelkipásztor buzdító gondolatai és a Vidám Manók Együttes gyermekprogramja után Debreceni Csaba és Dobos Rita tanúságtételét hallgathatta meg a mintegy félezer résztvevő. A házaspár beszélt családjuk csodájáról, a közös imádkozások erejéről, arról, hogyan tud egy kisgyermek is tanítóvá válni, miként bővült a családjuk, és született hat csodálatos gyermekük.
Az Ort-Iki Bábszínház gólyalábasai is meglepték a gyermekeket produkciójukkal, mielőtt mindenki bevonult volna a kegytemplomba, hogy együtt imádkozhassa el a paraklisz imádságot Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolitával és Orosz Atanáz miskolci püspökkel.
Az ebéd után a nők, feleségek és anyák számára Nagy Edit, míg a férfiak, férjek és apák számára Erdei Sándor tartott mély, elgondolkodtató és identitást tisztázó előadást. Hogy a szülők nyugodtan részt vehessenek az előadásokon, a Bábika Játszóház egész nap kézműves-foglalkozásra várta a gyermekeket, illetve a legkisebbeknek játszószőnyeget biztosított, de volt állatsimogatás, ugrálóvár és szamár húzta szekérrel is lehetett tenni egy kört.
Nagyon népszerűek voltak a beszélgetős sátrak is. A „Csoda patikában” Revák István atya „rendelt”. Az érdeklődők különféle „családbetegségekre” kereshettek gyógyszert és gyógymódot. A „Lelki-fröccs” sátorban Kocsis István atya a Szentírásból kiindulva adott tanácsokat a hétköznapokra. A „Görög Menta” sátorban a Görög Menta Lelkiegészség Szolgálat szakemberei, Tóth András atya és felesége adtak lehetőséget megnyílni és elmélyedni egy-egy a résztvevőket és családjukat érintő kérdésben.
A nap táncházzal ért véget, zárásképpen Terdik János atya szólt a résztvevőkhöz.
Fotó: Mosolygó Béla, Tóth Teodóra
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria














