A dévai gyerekeknek gyűjt adományokat a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom

Hazai – 2014. július 4., péntek | 14:26

Az erdélyi gyerekeket segítő Dévai Szent Ferenc Alapítványnak gyűjt adományokat a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szombatig az egyik budapesti bevásárlóközpontban – közölte a szervezet ügyvezetője az MTI-vel.

Vigh József tájékoztatása szerint a mozgalom önkéntesei a budapesti Corvin Plázában, a CBA élelmiszerbolt előtt várják az adományozókat.

Hozzátette: elsősorban tartós élelmiszerekre és tisztítószerekre lenne szüksége a szegény, árva erdélyi gyereket befogadó családoknak, nevelőszülőknek, akik között Böjte Csaba ferences szerzetes alapítványa osztja szét a Magyarországon gyűjtött adományokat. Az adományokat a mozgalom önkéntesei hétfőn viszik ki Dévára.

A Három Királyfi Három Királylány Mozgalmat Kopp Mária orvos-pszichológus hívta életre öt éve azzal a céllal, hogy Magyarországon megszülethessenek a fiatalok által tervezett, de később mégsem vállalt gyerekek.

Magyar Kurír