A fogadalom nem elég – Basil Pennington a Szentírás olvasásáról

Az ember csak Isten kegyelméből képes rá, hogy komolyan vegye a Szentírás elmélkedő olvasását. És csakis Isten kegyelméből tud kitartani benne. Aki már megfogadta egyszer, hogy nap mint nap találkozik az Úrral a Szentírás olvasásán keresztül, tudja, mennyire nehéz megtartani ezt a fogadalmat. A fogadalmak valójában nem szoktak célravezetők lenni. Mélyebben el kell köteleznünk magunkat. El kell tökélünk magunkat, és ki kell mondanunk:

olyan ember vagyok, aki mindennap találkozik az Úrral; az Úr barátja és tanítványa vagyok, a lábánál ülök, hogy az élet igéjében részesüljek.

Ha ilyen embernek tartjuk magunkat, akkor is visszatérünk ehhez a gyakorlathoz, ha időnként el is hagyjuk, egyszerűen azért, mert olyan emberek vagyunk, akik olvassák a Szentírást. Ebben pedig Isten kegyelme nyilvánul meg.

Volt az életemben néhány év, amikor az Ozark-hegységben fekvő trappista monostorban éltem. Ez az Egyesült Államok egyik legszegényebb területe. A hegyekben élő embereknek alig van valamijük, de nagyon vallásosak. Felfigyeltem rá, hogy van néhány nagyszerű szokásuk.

Kitalálnák, hová helyezik a Bibliát?

A párnájukra az ágyukon. Így hát ha aludni mennek, óhatatlanul kézbe veszik a Szentírást. És rászánnak egy kis időt, hogy meghallgassák az Úr egy-egy szavát, amely aztán elkíséri őket, amikor álomba szenderülnek. Máskor a cipőjükre teszik a Bibliát. Felkelés után természetesen óhatatlanul kézbe veszik. És ismét meghallgatják az Úr egy-egy szavát, amely aztán egész nap kíséri őket. Okos emberek ezek a helyi barátaink.

Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír