A forradalom képírója – Rötzer Henrik emlékére

Kultúra – 2021. október 23., szombat | 12:00

Rötzer Henrik fotográfus neve csak a szűkebb fotóművész körökben ismert. Munkássága idén talán nagyobb figyelmet kapott, hiszen az 1938-ban Budapesten megrendezett 34. Eucharisztikus Világkongresszus eseményeinek legemlékezetesebb pillanatait is megörökítette az utókornak.

1956-os tevékenységéről a legutóbbi évekig semmit sem tudtunk, pedig a bátor fényképész végigfotózta a dicső napokat s a főváros lerombolását. Halálának ötvenedik évfordulóján az alábbi írással rá emlékezünk.

A Magyar Televízió 2010-ben felhívással fordult a nézőkhöz, kérve, hogy az ismeretlen, elrejtett vagy fiókban szunnyadó 56-os dokumentumaikat bocsássák a közmédia rendelkezésére. Az anyagokat a nemzeti ünnepen A hétköznapok forradalma és A forralom hétköznapjai című adásokban tették közkinccsé. A kérésre nagyon sokan jelentkeztek, így a műsor szerkesztői már a bőség zavarával küzdöttek. A fellelt anyagok közül mégis kitűnt egy fotósorozat, amihez nekem is személyes élményem fűződött.

Egy rokonszenves úr, B. Imre lépett a szerkesztőségbe, bőrönddel a kezében. A Magyar Televízió felhívására érkezett, s a fotóművész, Rötzer Henrik hagyatékát rejtette a koffer. Hetilapok, családi képek kerültek elő a dossziékból, a legértékesebbnek viszont az 1956-ban készített fényképek bizonyultak.

A fényképész a mintegy félszáz fotón a romos fővárost, égő járműveket, az élet hétköznapjait örökítette meg, s a dokumentumok hátoldalára pontosan feljegyezte a készítés helyszínét és dátumát. Utcányi sorban állók, ételosztók láthatók a képeken, a háttérben mindenütt a pusztulás az úr. Az Apponyi téren, egy elhunyt fiatalember tragédiájának színhelyén, koszorúk között áll egy hevenyészett felirat: Szvoboda Sándor, élt 29 évet, felette egy másik írás: Bosszút állunk érted.

A Blaha Lujza téren szétroncsolt villamos foglalja az utat, mögötte már értelmetlen a kiírás: Őszi kiárusítás a Corvinban. A Magyar Rádió romos épülete, a Rókus-kápolna ledőlt tornya s a Lenin körúti orosz könyvesbolt elégetett portékái is magukért beszélnek. Mindenesetre a művész bátorságnak sem volt híján, a vérzivataros időkben a köztereken fényképezőgépet kattogtatni nem lehetett veszélytelen.

Rötzer Henrik neve kevésbé ismert a magyar fotózással foglalkozók körében, pedig a két világháború között és még a háború után is számos újságban, folyóiratban jelentek meg felvételei.

1895-ben született, 1914-ben a Duna Gőzhajózási Társaságnál helyezkedett el, a II. világháború után az Óbudai Hajógyárban dolgozott. Rolleiflex és Leica gépével készítette a fényképeit, amelyekről pontos feljegyzéseket írt, életének eseményeit pedig naplójában rögzítette. Felvételeit többek között a Rádióélet, a Színházi Magazin, az Új Idők közölte, a háború után pedig a Pest Megyei Hírlap, az Élet és Irodalom, a Szabad Nép. III. Viktor Emánuel olasz király 1937-es magyarországi látogatásánál is jelen volt, és az 1940-es Szent István-napi sorozata is jó kezű, jó szemű mesterre vall.

Alkotásai az idei budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson is előtérbe kerültek: az 1938-as eucharisztikus kongresszuson nagyon sok fotót készített. Főként a városligeti eseményeket dolgozta fel. Egy esti felvételén a kivilágított Lánchíd látható, a pillérein a fényelemekből kirakott kehely és ostya is jól kivehető. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményének Budapest-képarchívuma jelentős Rötzer-kollekciót őriz.

A hétköznapoknak is hű krónikása lehetett, nagyon kedves a szentendrei orvosi rendelő folyosóján üldögélő gyerekekről készített képe. Szeretett utazni, az erdélyi tájat, a székely embereket különösen szívesen fényképezte. Számos alkotása az interneten is hozzáférhető.

Tudását megosztotta a fiatalabbakkal; 1957-ben szervezője volt egy tehetségkutató pályázatnak, melynek győztesei egy bentlakásos tanfolyamon vehettek részt. A csillaghegyi nevezetes emberek listáján is szerepel a neve. A Hegyalja utca 14-ben, igen szerényen élt a saját kétszobás házában. Az egyik szobában idegenek, társbérlők vagy albérlők laktak. Utcabizalmiként vett részt a közéletben, néhány idősebb szomszédja köztiszteletben álló személyként emlegeti.  Amikor az életéről érdeklődtem, kaptam egy fotót a lánya esküvőjéről. Liebe Katalin asszony bocsátotta a rendelkezésemre, az ő nagybátyja, „János bácsi” volt a vőlegény. A hölgy egy mondata a Rötzer család tragédiájára is rávilágít: „A Tabánt ért bombatámadáskor a felesége már állapotosan a nagybátyám családjánál hetedmagával meghalt, nagybátyám a tragédia után Brazíliába emigrált.”

Leszármazottak nélkül, egyes források szerint 1971-ben hunyt el, a felesége halála után a hagyaték egy része a B. családhoz került.

Gadányi György fotóművész, fotótörténész, gyűjtő, a Gadányi Gyűjtemény létrehozója egy jubileumi kiállítással kapcsolatban találkozott a fotósorozattal. Így emlékszik vissza erre: „Korábban a Rötzer név számomra csupán a harmincas évek egy kiállító fotóművészét jelentette, az életéről nem tudtam semmit. 2016-ban, a forradalom évfordulóján az Óbudai Múzeum Óbuda – 1956 című időszakos kiállításán bemutatták Rötzer Henrik fotósorozatát. Engem a tárlat fotó részének berendezésére kértek fel. Szerepem ezekhez az 56-os képekhez, készítésük rekonstruálásához, körülményeihez kapcsolódott.

Elég kevés forrás állt a rendelkezésemre, a művész feljegyzéseiben leírta, hogy egy Leica IIIc-vel dolgozott. Mivel minden fényképezőgépnek megvan a maga jellegzetessége, a képek oldalarányából ezt megerősíthettem. Megkaptam a képek másolatát, és felkerestem az eredeti helyszíneket, így gyakorlatilag ugyanazzal a géppel ugyanazokat a képeket magam is elkészítettem. A kiállításon kaptam egy vitrint, amelyben ennek a kornak a laborfelszerelését rekonstruálhattam. Látszott a felvételeken is, mind kompozíciójukban, mind a képek súlyozásában, hogy igényes mester készítette őket. A képkockákat figyelve egy végtelenül tudatos művész portréja bontakozott ki: oktatni lehet e gyűjtemény darabjait. Valóban, az arányérzéket nem lehet megtanulni, egy istenadta adottságokkal rendelkező tehetséget ismertem meg. Mivel Rötzer Henrik számszaki területen dolgozott, így feltételezem, hogy feszes rendet megkívánó ember lehetett. Ráadásul – tisztességes munkahelye lévén – rendezett anyagi körülmények között élhetett, ennek hipotézisében építettem egy jó közepes felszereltségű amatőr fényképész laboratóriumot. A közönség láthatta a Leica gyártójának, a Leitz cégnek a nagyítógépét, korabeli üveg- és porcelántálakat, órákat, laboratóriumi lámpát, az akkori anyagok dobozait.

A kiállításhoz 2017 áprilisában kapcsolódott egy beszélgetés is Hogyan készült a fénykép Rötzer Henrik egykori óbudai fotós korában? címmel, amit én vezettem. A találkozóra elkísért barátom, Módos Gábor fotóművész is. Egy olyan közönséggel találkoztam, amelynek tagjai már nem dolgoztak filmmel, nem laboráltak a fürdőszobában a gyúródeszkával letakart kádon, kizárva a családtagokat.

A digitális technikához és a telefon-fényképezéshez szokott fiatal számára a két évtizeddel ezelőtti kor is idegennek tűnik, így a beszélgetés abba az irányba ment el, hogy mit jelentett akkor a fényképezés, a film kidolgozása.

A Gadányi Gyűjteményben utánanéztem Rötzer pályájának. 1935 és 1941 között kilenc magyar és nemzetközi kiállításra küldött képet, nyolc alkotás képezte a kiküldött művek gerincét.

A magyar nyelvű fényképészeti szaksajtóban 1934 és 1944 között tizenhat alkalommal jelent meg képe. A háború után két megjelent fotójáról tudok, ekkor már nagyon keveset szerepelt. 1957-ben volt egy nemzetközi kiállítás Budapesten, azon is részt vett, 1959-ben pedig a Magyar Dolgozók Országos Művészfényképező Egyesülete (MADOME) jubileumi kiállításán is jelentkezett egy képpel.”

Szerző: Csermák Zoltán

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. október 24-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria