A gyulafehérvári székesegyházban járt a magyar köztársasági elnök

Külhoni – 2022. május 23., hétfő | 19:27

Novák Katalin köztársasági elnök erdélyi tartózkodása során május 21-én Gyulafehérváron meglátogatta a gyulafehérvári székesegyházat, ahol Márton Áron püspök sírjánál is tiszteletét tette.

Gyulafehérváron rendezték meg május 21-én a Református Egység Napját, abból az alkalomból, hogy négyszáz évvel ezelőtt Bethlen Gábor megalapította a Collegium Academicumot. Az egykori jezsuita kollégium előtt felállították az erdélyi fejedelem egész alakos szobrát is, amelynek ünnepélyes leleplezésére is sor került. Beszédet mondott Kelemen Hunor román miniszterelnök-helyettes.

A nagyváradi Deák Árpád szobrászművész alkotása, Bethlen Gábor szobra így mától Gyulafehérváron, a várban áll. A leleplezési ünnepségen Kelemen Hunor köszönetet mondott Gabriel Plesa gyulafehérvári polgármesternek, amiért az alkotás méltó helyére kerülhetett.

Novák Katalin az ünnepségen így fogalmazott: „A köldökzsinórt az anyaország és az elszakított magyarok között soha nem fogjuk és soha nem hagyjuk elvágni. Nem csak Bethlen Gábor és Erdély aranykora nem ereszt, mi sem eresztjük el egymást ezután sem.” Emlékeztetett: Bethlen Gábor akkor alkotott Erdély földjén maradandót, amikor mások pusztítottak, háborúztak. Éppen ezért „Bethlen öröksége arra kötelez, hogy hittel, hitből a hitünk megmaradásáért építsünk”.

Ezt követően a magyar államfő a gyulafehérvári római katolikus székesegyházat is felkereste, amelynek bejáratánál a főegyházmegye segédpüspöke, Kerekes László, valamint a templom gazdasági igazgatója, Veres Stelian fogadta, majd ő kísérte a templomban. Novák Katalin Márton Áron püspök síremléke előtt főhajtással fejezte ki tiszteletét.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Novák Katalin és Potápi Árpád János hivatalos Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria