A harmadik regionális Szent László-találkozót rendezték a Nagyváradi Egyházmegyében

Külhoni – 2017. június 13., kedd | 16:44

A Bihar megyei Mezőbikácson tartották a Nagyváradi Egyházmegye harmadik regionális Szent László-találkozóját június 9-én. A falu plébániatemplomában találkoztak a Nagyszalontáról, Biharsályiból, Tenkéről, Bélfenyérről, Bélből, Belényesből és Rézbányáról érkező zarándokok.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szalontai gyermekotthon fiataljai örvendeztették meg a zarándokokat Szent László életéből inspirált jelenetek előadásával. Kiss Márton bélfenyérei plébános moderálásával a szent király életpéldáját kiemelve tanúságtételeket, tapasztalatokat osztottak meg egymással a zarándokok és konkrét irányvonalakat fogalmaztak meg a keresztény ember, illetve a plébániaközösségek számára.

Volt, aki arról osztotta meg tapasztalatait a jelenlevőkkel, hogy Szent László tisztelete és közbenjárása milyen módon nyilvánult meg saját életében, mások a szent király csodatevő hírét idézték fel, bizalommal kérve közbenjárását családjuk kilátástalan helyzetének megoldásáért.

A találkozó a szent király ereklyéjének jelenlétében bemutatott szentmisével zárult, melynek főcelebránsa Böcskei László megyéspüspök, szónoka pedig Lőrincz Ottó nagyszalontai plébános volt.

A szentmise bevezetőjében a főpásztor hangsúlyozta, hogy mindenki  egy zarándok a saját életében: keresi a helyes célt és a célhoz vezető helyes utat. Ilyen értelemben lehet beszélni arról, hogy valaki Mezőbikácsra zarándokolt, még akkor is, ha soha senki nem hallott eddig mezőbikácsi zarándoklatról. Amikor a Nagyváradi Egyházmegyét alapító szent királyt ünnepeljük a Szent László-évben, akkor keressük azokat a támpontokat, amelyek segítségével jobban bele tudunk gyökerezni abba az értékrendbe, amelyet ő maga képviselt, amelyre alapozott és épített országot és Egyházat – hangsúlyozta a főpásztor.

A megyéspüspök elmondta: a Szent László-évet úgy gontolta el, hogy nem csak az egyházmegye központjába hívja ünneplésre a híveket, hanem kiviszi a szent király ereklyéjét a plébániákra, a kisebb közösségekbe, hogy „mindenhol megnyíljanak Szent László forrásai”. Fontos megtapasztalni szent királyunk napjainkban is korszerű üzenetét, élő kapcsolatot szeretnénk teremteni és megtartani azzal, amit tisztelünk.

Ne csak csodálkozással közelítsük meg Szent Lászlót, ne csak tisztelegjünk előtte, hanem legyen meg bennünk a nyitottság és az elfogadás vágya, hogy ami jót látunk, keresünk és tisztelünk benne, azt próbáljuk mi is elsajátítani, gyakorolni a mindennapi életben – fogalmazott Böcskei László.

Prédikációjában Lőrincz Ottó kanonok, szalontai plébános a szent király életszentségét emelte ki, akinek élete, tettei, bátorsága, hősiessége, hite, mind az Istennel való mély kapcsolatban gyökereztek.

A mezőbikácsi templom Szent László király tiszteletére lett felszentelve, ezért választották a harmadik regionális találkozó helyszínévé. Fügedy Antal plébános a héten ünnepelte ezüstmiséjét, pénteken pedig 50. születésnapját, amelynek legszebb ajándéka volt, hogy Szent László ereklyéjét fogadhatta a plébániatemplomban.

A következő regionális találkozót június 22-én tartják az egyházmegye szlovák anyanyelvű közösségeinek számára. Akkor a bodonosi, baromlaki, magyarpataki, berettyószéplaki, cserpataki, élesdi és nagyváradi szlovák hívek zarándokolnak Sólyomkővárra.

Forrás és fotó: Hírek. Várad.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria