Ferenc pápa Dakkában: őszinte párbeszéd és a sokszínűség tiszteletben tartása

Ferenc pápa – 2017. november 30., csütörtök | 19:59

November 30-án este a dakkai elnöki palotában az egységről, a mianmari menekültekről, a vallásközi párbeszédről és a katolikusok szerepéről szólt Ferenc pápa a diplomáciai testülethez, valamint a politikai élet és a civil társadalom képviselőihez intézett beszédében.

A Szentatya felidézte elődei apostoli útját: VI. Pál és II. János Pál szintén felkeresték a bangladesi híveket, hogy bátorítsák őket. Az egyházfő úgy fogalmazott: Banglades fiatal állam, de különleges helyet foglal el a pápák szívében, akik szolidaritással fordultak az itt élők felé. Utalt az országot behálózó folyókra és a természeti szépségekre, amelyek a nemzet sajátos identitását adják. Kiemelte, hogy a dél-ázsiai állam jelentős erőfeszítéseket tesz a nyelvi és kulturális egység megteremtésére a különböző hagyományok és közösségek tiszteletben tartásával.

Ferenc pápa hangsúlyozta az őszinte párbeszéd és a sokszínűség tiszteletben tartásának fontosságát, amelyek által egy nép kiengesztelődhet, túlléphet az egyoldalú látásmódon és elismerheti a különböző nézőpontok hitelességét. A valódi párbeszéd ugyanis a jövő felé tekint, egységet teremt a közjó szolgálatában és figyelembe veszi minden állampolgár szükségleteit, különösen is a szegényekét és a hátrányos helyzetűekét.

Ezt követően a Szentatya utalt a Bangladesbe érkezett menekültáradatra. A nagylelkűség és a szolidaritás jegyében az ország humanitárius segélyt nyújt, nem kis áldozatok árán e tömegeknek (utalva említés nélkül a muszlim rohingjákra), akik a mianmari Rakhine államból érkeznek. Felhívta a figyelmet a helyzet súlyosságára és a hatalmas emberi szenvedésre, amely nagyrészt a nőket és a gyermekeket érinti a menekülttáborokban. Ferenc pápa felszólította a nemzetközi közösséget, hogy hatékony intézkedésekkel lépjen fel e súlyos válság ellen, ne csak a politikai kérdések megoldására összpontosítson, amelyek ehhez a helyzethez vezettek. Továbbá küldjenek azonnali anyagi támogatást Bangladesnek a sürgős humanitárius szükségletek kielégítésére.

A pápa ezt követően hangsúlyozta, hogy bár látogatása elsősorban a helyi katolikus közösségnek szól, pénteken találkozik vallási vezetőkkel egy ökumenikus és vallásközi találkozón Ramnában. Ezen megerősítik elkötelezettségüket a békéért. Banglades a harmóniáról ismert, amely hagyományosan létezett a különböző vallások képviselői között. A kölcsönös tisztelet és a vallásközi párbeszéd légköre lehetővé teszi a hívek számára, hogy szabadon kifejezzék vallási meggyőződéseiket. Ezáltal együtt előmozdíthatják a spirituális értékeket, amelyek biztos alapot képeznek egy igazságos és békés társadalom számára. A Szentatya felidézte a tavaly Dakkában végrehajtott brutális terrortámadást, amely kapcsán kiemelte, hogy Isten szent nevével sosem lehet igazolni a gyűlöletet és az erőszakot más emberek ellen.

Végül a bangladesi katolikusokról szólva megállapította: bár számuk viszonylag alacsony, mégis építő szerepet töltenek be az ország fejlődésében iskoláikon, kórházaikon és orvosi rendelőiken keresztül. Az egyház értékeli, hogy szabadon kifejtheti tevékenységét a társadalom java érdekében.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria