A papszentelés útnak indulás – Orosz Atanáz Tokaj városában szentelte fel Gorcsa Jánost

A feltámadás örömét talán még soha nem hirdette ennyi pap egyszerre a tokaji templomban, mint a húsvét ünnepzárásán megtartott papszentelésen. Elöljárók, kurzustársak, barátok a környező parókiákról, az Abaúj-Hegyaljai Esperesi Kerületből és mindhárom egyházmegyéből egybehangzóan énekelték: „Tündökölj, tündökölj, mennyei Jeruzsálem!”

Orosz Atanáz püspök a Szent Liturgián e húsvéti ének forrásáról, a Jelenések könyvéről elmélkedett, melynek szerzője a szentelés előtt álló jelölt védőszentje, Szent János.

A Jelenések könyvében háromszor is megismétlődik az a különleges üzenet, hogy Krisztus papjaivá válnak a föltámadásban részesülők – mondta Orosz Atanáz. – János apostol a föltámadást Krisztus megváltói vívmányaként emlegeti, amely már itt a földön is megtapasztalható, mert aki Jézus Krisztusban hisz, és átéli, az már „átmegy a halálból az életre”. Valószínűleg ezért mondja a szeretett tanítvány a Szentírás utolsó könyvének vége felé:

Boldog az, akinek része van az első föltámadásban: a második halálnak nincs hatalma rajtuk, Isten és Krisztus papjai lesznek” (Jel 20,6)

– idézte Atanáz püspök, majd így folytatta:

„Azokat emlegeti János apostol ebben a sorban, akik Jézus Krisztus életáldozatával azonosulnak, és itt a földön ennek örömét hirdetik. Krisztus életáldozatával megváltotta az emberiséget, s hívei egyszerre válnak az Ő országává és papjaivá. Ez alapvetően a »királyi papság«, amelyet kiegészít a szolgálati papság; a Krisztus Urunk által apostolokra épített egyházi rend. Jézus életáldozatához kapcsolódik mindkettő, és hozzájárul ahhoz, hogy már itt, ezen a földön megtapasztaljuk a földöntúli valóság előízeit, az Új Jeruzsálemet.”

Később az utolsó szentírási könyv további részeiről szólt a püspöki tanítás: „Ennek a papságnak a meghirdetését követi az új város eljövetelének bemutatása a Jelenések könyvének 21. fejezetében: »Új eget és új földet láttam«. Egy mennyből leereszkedő szent várost mutat be nekünk János evangélista: »Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől.« (Jel 21,3) Ez a város nem az emberi ötletelések, álmodozások megvalósítása, s nem a tengeren túli demokrácia logikája és törvényei szerint épül, hanem Istentől jövő ajándék.

Felülről, a Szentháromság titokzatos közösségéből érkezik, mint minden áldás és minden szeretetközösség. Ennek a városnak a szent rendjét maga az Úr határozza meg.

Nem népszavazások vagy választások alakítják ki az egyházi rendet, hanem a Jézus Krisztus által jelölt apostolok és utódaik.

Igen, ez az új Jeruzsálem, ez a mennyből alászálló város tündöklik ma előttünk, amely az Ige megtestesülésével már itt a földön megjelent, és húsvét ünnepzárásakor különösen is érezteti a maga csodálatos létrejöttét.”

„A látomás azzal folytatódik – tette hozzá a főpásztor –, hogy a trónon ülő dicsőséges Krisztus megszólal: »Íme, újjáteremtek mindent!« Szinte minden szentség felvételével, de különösen is az egyházi rend, a papszentelés, a püspökszentelés láttán ennek az új teremtésnek vagyunk részesei, amikor Isten városa és az Egyház gyarapszik,

amikor csodálatos isteni kegyelem folytán az üres helyek betöltődnek, a hiányok pótlódnak, és a minket egybehívó Isten közösséget teremt.

Ebbe a szent városba új emberként kell belépnünk, ezt az új várost kell hogy építsük-szépítsük, akik Krisztusba belekeresztelkedtünk, Krisztusba öltözködtünk.”

„Az Egyház épülésekor, gyarapodásakor az istengyermekség is beteljesedik; »Az Úr naggyá tesz, s házat épít neked az Úr. Ha aztán napjaid betelnek és megtérsz atyáidhoz, megtartom utánad magvadból származó utódodat és megszilárdítom királyságát. Az atyja leszek, ő meg a fiam lesz« (2Sám 7,11b.16) – olvashatjuk Nátán próféta jövendölésében. Aki az egyházi rendbe belép, különösen is átérzi ezt a nagy méltóságot. Isten az atyja, ő pedig a fia lesz.

Isten gyermekeként áll helyt abban a közegben, ahová küldetése szól. Ezt a nagy méltóságot az alázattal imádkozó ember olykor csak megnémulva tudja elfogadni,

a zsoltár szava tolul ajkára: „Én pedig, mint a néma, ki nem nyitja föl száját” (Zsolt 37,14). Csakis úgy érdemes szólni ebben a világháború felé rohanó világban, hogyha az színtiszta igazság, hogyha az Istentől jön, és ha az a jó erkölcsöt gyarapítja, s eltérít a bűnöktől” – mondta Orosz Atanáz. Ennek kapcsán János testvér választott papi jelmondatához fűzött magyarázatot: „Én magam nyitom meg a szádat és tanítlak meg arra, mit kell mondanod.” (Kiv 4,13) Ha tudunk alázattal elnémulni a mindenható Isten előtt, akkor találkozhatunk vele úgy, ahogy találkozott vele Mózes és testvére, Áron, vagy a tanítványok, és azok, akiket kiválasztott.

A papszentelés még nem mennybemenetel, nem is szentté avatás, hanem útnak indulás egy olyan küzdelemben, ahol még itt a földön bizonyítani kell, ahol Isten népét kell – olykor még ellenszélben is – építeni, a közösséget kell szeretni ahhoz, hogy a mennyei város körünkben is kiteljesedjék – zárta beszédét a püspök.

*

Emberemlékezet óta ez volt az első papszentelés Tokaj városában. A család örömében osztozott a közösség is, amely kicsiny gyermekkorától tanúja volt János papi hivatás felé irányuló fejlődésének. Az egyházközség gondnoka, valamint a társegyházak képviselői nevében Gerlai Pál evangélikus lelkész és a város polgármestere, Posta György is köszöntötte a templomban az újszenteltet.

Az édesapa, Gorcsa György tokaji parókus hálával telt örömének adott hangot, hogy fiai az Egyház szolgálatát választották hivatásul. A legkisebb, János ma részesült az egyházi rend papi fokozatában, a legidősebb fiú Máriapócson kántorizál, Péter pedig Nagyhalászon helyettes lelkész.

Gorcsa János tizenegy évvel ezelőtt Atanáz püspöknek tett ígérete teljesült be. A felvételi előtt álló papnövendékjelölt annak idején éppen itt fogalmazta meg szándékát az akkor újszentelt püspök előtt. János szeretettel köszönte meg a cél elérésében őt támogató megannyi törődést és imádságot. Elköszönt a sajópetri Haza-várlak tanoda munkatársaitól is, hiszen négy év ottani szolgálat után Miskolcon, a székesegyházban segédlelkészként kezdi meg papi szolgálatát.

Szöveg: Varga-Juhász Bernadett/Miskolci Egyházmegye

Forrás: Miskolci Egyházmegye

Fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír