A Szent Egyed közösség meglátogatta a szerb–magyar határnál várakozó menekülteket

Hazai – 2016. július 20., szerda | 19:02

Július 19-én a Szent Egyed közösség néhány tagja és a Jezsuita Menekültszolgálat önkéntese meglátogatta a röszkei és a tompai tranzitzóna előtt várakozókat, akik menedékkérelmüket szeretnék benyújtani Magyarországon.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„A hívő ember első műve az imádság” – mondta Szolovjov orosz ortodox teológus, ezt vele együtt vallják a Szent Egyed közösség tagjai. Budapesten és Pécsen hetente többször összegyűlnek közös imádságra, amelyben az Úrhoz fohászkodnak a szegényekért, a betegekért, a háborúban szenvedő országokért – idén 27 ország szerepel a felsorolásban, külön-külön imát mondanak értük. Imádkoznak a szegényekért, és az irántuk való szeretetüket konkrét tettekben élik meg: rendszeresen látogatják a hajléktalanokat, az intézetekben élő, magányos időseket, a szegényebb kerületekben vagy otthonokban élő gyerekeket.

A háborúk miatt szenvedők a közelmúltig távoli vidékeken élő emberek voltak, napjainkban azonban itt vannak európai országainkban, várakoznak a határaink előtt. A magyarországi Szent Egyed közösség úgy döntött, szolidaritása konkrét jeleként ismét meglátogatja őket, adományt és kedves, emberi szót visz a várakozóknak. Néhány fiatal tagjuk heti rendszerességgel keresi fel a bicskei menekülttábor lakóit, igyekeznek segíteni a felnőttek gondjainak megoldásában, foglalkoznak a gyerekekkel. Az utazókhoz csatlakozó Jezsuita Menekültszolgálat tagjai, önkéntesei szintén hetente látogatják a tábor lakóit.

Utazásuk előtt a Szent Egyed közösség budapesti, pécsi és monori tagjai gyűjtést hirdettek, és kiderült, hogy sokan szívesen adományoznak a menekülők számára. Néhány nap alatt rengeteg cipő, ruha, gyümölcs, édesség gyűlt össze, és pénzadomány is érkezett, amelyből egy csomagtartónyi tisztálkodószert, gyümölcslét, müzliszeletet vásároltak, és buborékfújókat a gyerekeknek. A közösséghez csatlakozó Jezsuita Menekültszolgálat egy autónyi barackkal indult útnak: a gyümölcs különösen fontos eledel a hosszú út után, amit a menekültek megtettek, és a nehéz körülmények között, sokáig tartó várakozás során.

A közösség tagjai elindultak, hogy találkozzanak azokkal az emberekkel, akiket imádságukban hordoznak. A röszkei határállomásnál a hosszan húzódó szöges kerítés mellett állnak a sátrak, már messziről jól látszanak – azon a napon 650 ember táborozott ott. A drótakadály melletti keskeny sáv még Magyarországon húzódik, a tábor nagy része már a Szerb Köztársaság területén fekszik. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, az UNICEF, az Orvosok Határok Nélkül szervezet önkéntesei is jelen vannak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is osztott adományokat a kis kapunál, amely a tranzitzónából nyílik.

A látogatókat kedves, mosolygós arcok fogadták, az összetákolt sátrak, lombokkal fedett építmények között a lakók hétköznapi élete zajlott: beszélgettek, főztek, ettek, takarítottak, a gyerekek pedig szaladgáltak, és örömmel ismerkedtek a vendégekkel. Szívesen szóba elegyedtek a hozzájuk érkezőkkel, a nagyobbak tudnak is pár szót angolul, mutogatták, hány évesek, hány testvérük van. A tragikus dolgokat is nagy bizalommal, nyílt tekintettel mutatták, mondták: „Két testvérem és az anyám van itt, az apám odafönt van” – mutatott egy kisfiú az ég felé.

A menedékkérelem beadására várakozók nagy része a röszkei átkelőnél afgán és iráni, van köztük néhány kubai is. Az afgánok az állandósult erőszakról, fegyveres konfliktusokról beszélnek: hazájukban naponta veszélynek vannak kitéve. Hónapokon át tartó, fáradságos úton érkeztek a szerb–magyar határhoz, sok gyaloglás és életveszélyes tengeri átkelés után. Várják, hogy beadhassák menekültstátusz iránti kérelmüket: a családoknak nagyobb reményük van arra, hogy néhány héten belül megtehetik, az egyedülállóknak még többet kell várakozniuk. Egyikük elmondta, a legnagyobb szükség sátorra van. A sátraknál tisztaság uralkodott, a szőnyeg jelenti a ház határát, amelyen belül a hagyomány szerint mindenki leveti a cipőjét. 

Sok család együtt van, bár a legtöbb esetben kiderül, hogy egyes tagjaik otthon maradtak, vagy elszakadtak tőlük út közben. Egy fiatal férfi mesélte, hogy elszakították várandós feleségétől, aki már Ausztriában van – nem tud vele lenni. Másikuk szerencsésebb, nincs még családja, egyedül utazik, őt azonban Bulgáriában kirabolták, nem maradt semmije. Egy 16 éves fiú mosta lavórban a ruháit: egyedül utazott idáig Afganisztánból, nyolc hónapja van úton.

Rasid mesélt a tábori körülményekről, elkeserítő képet festett: alig van néhány vécé, nem lehet mosakodni, csak a csapnál, vagy nem messze a bányatóban, az viszont veszélyes a gyerekek számára. Keserű dolgokról szólt, de energikusan, vidáman – hozzá is tette, hogy ő mindig vidám, hiszen ha szomorú, attól nem lesz jobb semmi – a néhány nappal ezelőtti nagy esőben azonban őt is a sírás környékezte, amikor a gyerekek a sátrakban rettegtek a vihartól.

Nehéz volt a gyerekektől elszakadni, örültek a hozzájuk érkezőknek, a kedves szónak, a játéknak, egészen a kijáratig szaladtak a látogatók után.

Ezt követően a tompai határátkelőhely előtt várakozókat is meglátogatták a Szent Egyed közösség tagjai: itt leginkább szírek és irakiak táboroznak, akik a háború elől menekültek el. Július 19-én 250-en voltak. A sátrakban néhány hónapos gyerekek is vannak, ők már a törökországi táborokban születtek. Egy édesanya nagy bizalommal rábízta az egyik látogatóra két és fél hónapos kicsinyét, hogy ringassa. Lánytestvérével egy sátorban laknak, öt gyerekkel, elkeseredetten. Aleppóból érkeztek, az édesanya telefonjában ott van a fénykép a lebombázott házukról. Sokan hordoznak szörnyű emlékeket, fényképeket: lerombolt otthonokról, meghalt családtagokról, szülőkről, gyerekekről…

„Emlékszel? Az a migráns, akit oly sokan el akarnak kergetni, én voltam” – figyelmeztetett Ferenc pápa július 10-én a Szent Péter téren, az Úrangyala elimádkozása előtt arra, hogy Jézus van jelen a szenvedőkben. Az evangélium indíttatására és Ferenc pápa buzdítására a katolikus közösségek tagjai Röszkénél és Tompánál meglátogatták „azokat” a migránsokat, és ígéretet tettek, hogy gondolataikban és imáikban hordozzák őket – és ha átjöhetnek Magyarországra, talán Bicskén találkoznak is velük.

Fotó: Merényi Zita

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria