A Szentatya két könyve Isten irgalmasságáról – felnőtteknek és gyerekeknek

Horváth Árpád a Helikon Kiadó által gondozott Isten neve irgalmasság című kötet kapcsán kifejtette: ha őszinték vagyunk, be kell ismernünk, hogy az irgalmasság, az üdvösség, a kegyelem szavakat szinte csak a templomok falain belül használjuk, a hívek értik, vagy azt hiszik, hogy értik, mit jelentenek ezek, de a világ nem nagyon tud velük mit kezdeni, túl magasztosnak tartja. A szerzetes pap elismerte: Ferenc pápa könyve számára is sok új dolgot mondott az irgalomról. A Szentatya szerint az irgalom olyan központi alapja nemcsak az egyház életének, hanem az egész valóságnak, hogy nélküle összeroppanna ez a világ. Horváth Árpád emlékeztetett rá: egyházi körökben gyakran állítják párba az irgalmat és az igazságosságot. Ez a két fogalom kéz a kézben jár, mindkettőt szem előtt kell tartanunk, ha Istenről, a valóságról beszélünk. Az igazság egymagában roppant veszélyes dolog – hangsúlyozta Árpád atya. – Az igazság nevében az emberek ölni is képesek.

Az előadó felidézte 2013 márciusát, amikor a bíborosok megválasztották Ferenc pápát. Nagyböjt volt akkor is, és a következő vasárnap a templomokban felolvasták a házasságtörő, majdnem megkövezett asszony példabeszédét János evangéliumából (8,1–11). Ez az irgalomról szól, amikor az asszony vádlói elmennek, Jézus azt mondja neki: „Én sem ítéllek el.” Egy héttel korábban pedig a vasárnapi szentmiséken a tékozló fiú története hangzik el a katolikus templomokban, ami ugyancsak az irgalomról szól (Lk 15,11–32). A nagyböjti időszakban az egyház nem véletlenül jeleníti meg liturgiájában az irgalomról szóló példabeszédeket. Jorge Mario Bergoglio pedig ebben az időszakban lett pápa. Első miséjét éppen ezen a napon, március 17-én mutatta be a vatikáni Szent Anna-templomban, és az irgalomról beszélt. Az irgalom Ferenc pápa programjának központi elemévé vált, de már korábban is kiemelten jellemezte papi, püspöki szolgálatát. Már püspöki jelmondatában is szerepel: „Miserando atque eligendo” („Megkönyörült, és kiválasztotta”).

Ferenc pápa ebben a könyvben is szól arról, hogy miért fontos számára az irgalom – mutatott rá Horváth Árpád. Felidézi az ezzel kapcsolatos gyerekkori, ifjúkori élményeit is. A kötetet elolvasva kirajzolódik előttünk az, hogy miért alapvető tulajdonsága Istennek az irgalmasság, és az egyháznak is jellemzője kellene hogy legyen. Ez a kulcsszó, amely segít számunkra megérteni Istent, és azt is, hogy hol a helyünk a világban és az egyházban. A könyvben Ferenc pápa azt is mondja, hogy most van az irgalmasságnak a kairosza, vagyis ideje. Napjainkra jutott el a világ arra a szintre, hogy csak az irgalom gyógyíthatja meg. Ezért kellene felismernünk ennek rendkívüli fontosságát. Ez nem csak egyházi beszéd, hanem kiterjed a társadalmi szintekre is, gondoljunk csak a szociális igazságtalanságokra, amiket a Szentatya kiemelten hangoztat; sorozatban hívja fel a figyelmet a gyengékkel, kitaszítottakkal szembeni irgalom fontosságára. Ferenc pápa szerint a világ attól beteg, hogy szinte egyáltalán nem foglalkozunk az irgalmasság kérdésével. Bár a szó maga az egyházban bevett zsargonná vált, a Szentatya legmélyebb meggyőződése, hite, hogy a világnak az hozhatna gyógyulást, ha újra felfedezné az irgalmat. Az élet minden szintjén, a személyes kapcsolatokban és a társadalomban is szükség van erre. Ma nem csak nálunk, de egész Európában általános a kiábrándultság, a csömör, és a Szentatya hite szerint ebből csak az lehetne a kiút, ha képesek lennénk beismerni: egyedül nem tudunk kiemelkedni az ürességből, szükségünk van Isten irgalmára.

Bartók Tibor arra hívta fel a figyelmet, hogy a könyvben két szál fonódik össze. Egyrészt az, hogy Ferenc pápa életében miként van jelen az irgalom, másrészt pedig hogyan vált az irgalom az egyház kulcsszavává az elmúlt ötven évben. Ferenc pápa a könyvben felidézi, hogy tizenhét éves korában, 1953. szeptember 21-én, Szent Máté napján meggyónt Carlos Duarte Ibarra atyának, és úgy érezte, hogy befogadja Isten irgalma. Ibarra atya Corrientesből származott, csak azért volt Buenos Airesben, mert leukémiában szenvedett, és ott kezelték. A következő évben meghalt. A vele való találkozás nagyon mélyen megérintette a tizenhét éves kamaszt, a későbbi pápát; egész életre szóló élményt jelentett számára.

Bartók Tibor felidézte az evangéliumból Lévi Máté, a vámos elhívását is: Jézus rátekintett, és azt mondta neki: „Jöjj, és kövess engem.” Ő pedig fölkelt és követte (Mt 9,9). Jézus tekintetében ott volt az irgalom, hiszen a vámos a zsidó nép körében megvetett személy volt. Ott van azonban a meghívás is: egy bűnös ember meghívást kapott arra, hogy Jézus társa legyen. Erre utal Jorge Mario Bergoglio püspöki jelmondata: „Megkönyörült és kiválasztotta.” A Szentatya beismeri, hogy bűnös ember, és pápaként is szüksége van az irgalomra. Emlékeztet Péterre is, aki a szenvedések éjszakáján háromszor is megtagadta Jézust, mégis irgalmat kapott; Krisztus rábízta egyháza vezetését, ő lett az első pápa.

A könyv másik vonala az egyház irgalomról szóló tanításának a fejlődése – fejtette ki a második megszólaló. Ferenc pápa felidézi, hogy amikor 1962-ben Szent XXIII. János megnyitotta a II. vatikáni zsinatot, azt mondta: „Krisztus menyasszonya szívesebben alkalmazza az irgalmasság gyógyírját, mint a szigor fegyvereit… Az egyháznak irgalmas és megbocsátó anyának kell lennie.” Ez a beszéd adta meg a zsinat tevékenységének alaphangját. Három évvel később, 1965 decemberében, amikor már VI. Pál pápa bezárta a zsinatot, azt mondta: az egyháznak olyannak kell lennie, mint az irgalmas szamaritánusnak. I. János Pál – aki mindössze harminchárom napig volt pápa – velencei pátriárkaként elmondott beszédeiben is újra és újra visszatér az irgalom fogalma. Szent II. János Pál ezen az úton továbbhaladva jutott el a Dives in misericordia (Irgalomban gazdag Isten) kezdetű enciklikáig, amelyben kinyilvánította, hogy az egyház akkor él hiteles életet, ha a Teremtő és a Megváltó legcsodálatosabb attribútumát, az irgalmasságot vallja és hirdeti, és ha az embereket közelebb juttatja az irgalmasság forrásaihoz. Ezenkívül meghirdette az isteni irgalmasság ünnepét; felhívta a figyelmet a lengyel misztikus apácára, Szent Fausztina Kowalskára és Jézusnak az irgalmasságról szóló szavaira. XVI. Benedek pápa pedig azt mondta egyik beszédében: „Az irgalmasság valójában az evangélium központi magja, voltaképpen Isten neve, az az arc, amellyel Isten megmutatkozott az Ószövetségben és a maga teljességében Jézus Krisztusban, a megváltó Szeretet megtestesülésében. Az egyház arca is ettől az irgalmas szeretettől ragyog, amely részben a szentségekben, különösen a bűnbánat szentségében, részben pedig a közösségi és egyéni jótékonysági tevékenységekben nyilvánul meg. Minden, amit az egyház mond és tesz, azt az irgalmat juttatja kifejezésre, amelyet Isten táplál az ember iránt.” Ezután következik Ferenc pápa, aki folyamatosan hangoztatja, hogy Isten neve irgalmasság. Ferenc pápa megsebzett emberiségről beszél, amelyet gyógyítani csak irgalmassággal és nem szigorral lehet.

Bartók Tibor arra is emlékeztetett, hogy Ferenc pápa nem veti el az igazságosságot sem, hangsúlyozza, hogy szükség van rá, mindenkinek meg kell kapnia azt, ami jár neki, és adott esetben a büntetésnek is megvan a helye. Ám legyen a büntetés gyógyító, pedagógiai jellegű, az utolsó szó pedig ne a szigorú igazságosság, hanem az azt felülíró irgalmasság legyen. Az irgalom szinonimája a megbocsátás, ami nem azt mondja, hogy a bűn az nem bűn és nem rossz, hanem azt, hogy ott létezik ezen felül az újrakezdés lehetősége, Isten mindenkire kiterjedő irgalmassága. Az ember gyarló, időnként el-elbukik, de Isten éppen ehhez a bűnös emberhez hajol le végtelen irgalmában, hogy felemelje – mutatott rá.

A Kedves Ferenc pápa! című, a Jezsuita Kiadó által megjelentetett könyv összesen 259 levélből áll, a gyerekek 26 országból, hat földrészről, 14 nyelven írtak levelet a Szentatyának – mondta el Horváth Árpád. A jezsuita szerzetes hangsúlyozta: valójában ugyanarról van szó, mint az Isten neve irgalmasság című kötetben. Ferenc pápa olyan egyszerű, közérthető és világos nyelven válaszol a gyerekeknek, hogy az már művészet. A Szentatya  arra törekszik, hogy megértesse a gyerekekkel: Istentől nem kell félnünk, Ő a barátunk, sokkal közelebb van hozzánk, mint azt gondolnánk. Az egyik levélben egy kisfiú azt kérdezi: „Itt a húsvét, Jézus az életáldozatával diadalmaskodott az ördögön, győzött a halál fölött, hogyan lehetséges mégis, hogy annyi rossz van a világban?” Ferenc pápa válasza: „Ez úgy van, mint a gyíkoknál: amikor levágják a farkát, az még mozog. A sokkal nagyobb ördögnek, a sárkánynak a levágott farka rengeteg embert megsebez. Krisztus azonban legyőzte a sárkányt, ehhez nem férhet kétség.” Ez a kötet legalább annyira szól a felnőtteknek, mint a gyerekeknek – mondta Horváth Árpád.

Egyetértett ezzel Bartók Tibor is, aki arról beszélt, hogy több levélben is a családdal kapcsolatos kérdéseikre vártak választ a gyerekek a Szentatyától. Az egyik kislány például azt kérdezte: „Ferenc pápa, te tudod, hogy egyes szülők miért vitatkoznak egymással?” A pápa pedig azt válaszolta: „Mindnyájan vitatkozunk. Mindnyájan emberek vagyunk. Még én is vitatkozom. Ha másokkal együtt élünk, az mindig problémákat szül. Nem kell meglepődnöd ezen, ez így normális. Nekem így tetszik, a másiknak máshogy. Egyszer egyetértünk, máskor nem… Azonban van egy varázsrecept a nézeteltérések feloldására: a szülőknek soha nem szabad úgy befejezniük a napot, hogy ne békülnének ki egymással. Ha valaki magának tartja éjszakára ezt az indulatot, reggelre fagyos szívvel kel föl, amelyet nehéz felmelegíteni. Soha ne fejezzük be úgy a napot, hogy ne békülnénk ki!”

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír