A szerda délelőtti elmélkedés a pápa lelkigyakorlatán – Jézus összegyűjti a világ összes könnyét

A könnyek feltárják az élet és a kapcsolatok szomjúságát – ebben az értelemben vette sorra Tolentino atya az ember életében az Istennel kapcsolatban felbukkanó könnyek értelmét, ahogy azok főként a Bibliában és különféle jeles szerzőknél felbukkannak.

Mária, a naimi ifjú anyja, a bűnös asszony… sírnak. Nem lehet figyelmen kívül hagyni az evangélium számos női alakját és sírásukat. Különféle életkörülmények, eltérő korok, gazdagok és szegények, de a maguk módján evangelizálnak bennünket. A szolgálat az életstílusuk; kérdéseikkel soha nem akarják kelepcébe csalni Jézust. Ami egységbe fűzi őket: könnyeik, melyek érzelmeik, konfliktusaik, örömeik és sebeik túláradásából fakadnak. Ám a könnyek arról beszélnek, hogy Isten megtestesül az életünkben, tévedéseinkben és találkozásainkban. Az evangéliumok tanúsága szerint Jézus is sír. Jézus magára veszi a mi életállapotunkat, egy lesz közülünk, így könnyeink belefoglaltatnak az övéibe. Jézus magával hordozza a könnyeinket. Amikor sír, magába foglalja és fölveszi a világ összes könnyét.

Az evangélium asszonyai adnak létjogosultságot a könnyeknek, amikor föltárják a könny mint jel fontosságát – fogalmazott José Tolentino Mendonça. Majd egy ateista pszichoanalitikus történetét idézte fel, aki elmondja egy az öngyilkosság gondolatával küzdő mélydepressziós betege felfedezését, amint saját könnyei láttán kezd eltávolodni az öngyilkosság gondolatától, mert a könnyek nem a halál utáni vágyból, hanem ellenkezőleg, az élet utáni vágyból fakadnak föl.

A sírás a gyerekkortól kezdve a kapcsolatok iránti vágyat jelzi – emelte ki a szónok. – Sok szent sírt az életében, az apostolok közül Péter keserves sírásra fakadt, de ismertek Szent Ignác bőséges könnyhullatásai is. Tolentino atya a román filozófus, Emil Cioran szavait idézte, aki szerint a vallás legnagyobb ajándéka az, hogy megtanít sírni, és így a könnyek az örökkévalóság értelmét adják a fájdalmas jelennek. Ha könnyeink elapadnak, elvész az Isten utáni vágyokozásunk, az éltető szomj. A filozófus Assisi Szent Ferenc példáját említi: élete végén szinte megvakult, és ennek oka az orvosok szerint a sok sírás volt – mire Ferenc azt válaszolta, hogy az utolsó ítéletkor csak a könnyeinket fogják lemérni.

Életrajzunkat leghitelesebben a könnyeinken keresztül lehet elmondani: az öröm, az ünnep, a fényes megindultság könnyein keresztül, amihez a sötét éjszakák, a gyötrelmek, az elhagyatottság, a bűnbánat és a bűn feletti töredelem könnyei is hozzátartoznak. Könnyek az el nem sírt, torokszorító érzések is, amikor a könnyek hiánya még súlyosabban nehezedik ránk – emelte ki Tolentino atya. – Isten mindezt ismeri, és úgy fogadja mint könyörgést. Bízzunk benne, és ne rejtegessük a könnyeinket, főként ne az Isten elől.

Nazianzi Szent Gergely görög egyházatya szerint a könnyek az ötödik keresztséget jelentik. Az emberi jogokért küzdő Nelson Mandelának a börtönben, szembetegsége miatt, elapadtak a könnyei, de mindvégig megmaradt az igazság utáni szomja. Amikor a sírásunkat tapintatból elrejtjük a másik elől, azzal a meggyőződéssel tesszük, hogy az igazság, amiért sírunk, valamiképp látható, vagy látható lesz – hangzott el a pápa lelkigyakorlatának hatodik elmélkedésében. José Tolentino Mendonça végül a Jézus lábát könnyeivel áztató asszonyra utalt, akinek őszinte sírása és gesztusa tovább él a népi vallásosság gazdag lelkivilágában.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír