A tűzhely körül – Váci egyházmegyés fokoláros kispapok mélyítették hivatásukat Olaszországban

A magyar szeminaristák igazán szerencsések voltak, mert más országokból, kontinensekről többen online tudtak csak bekapcsolódni a programba a járványhelyzet miatt. A Váci Egyházmegye honlapja Boros Bencét, az esztergomi szeminárium hallgatóját és Virág Emánuelt, az egyházmegye előkészítő évfolyamának hallgatóját kérdezte.

– Milyen céllal és várakozással jelentkeztetek a nemzetközi találkozóra?

BB: Nagy várakozással készültem erre a találkozóra egyrészt, mert még nem voltam Rómában, másrészt szeretek részt venni a fokolár lelkiség által szervezett programokon, mert ilyenkor mindig megtapasztalom Isten felém áradó szeretetét, és én is megtanulom ezt mások számára továbbadni.

VE: Elsősorban a megismerési vágy vezérelt. 2021 júniusában Gyenesdiáson már részt vettem egy fokoláros kispaptáborban; öt napot töltöttünk el ott. Ez idő alatt megszerettem ezt a lelkiséget, és éreztem egy erősebb hívást, vágyat arra, hogy jobban megismerjem. Meg akartam tapasztalni azt a „tüzet” (a fokolár tűzhelyet jelent – a szerk.), azt a lelkületet, amely az egyik meghatározója ennek a lelkiségi mozgalomnak, és azt, hogy lehet továbbadni, illetve másokat is lángra lobbantani ezzel a tűzzel.

– Milyen témákat érintettetek, mi volt a program?

VE: December 27-én kezdődött a konferencia. Az első nap címe ez volt: Az Egyház és társadalom napjainkban – fények és árnyékok. Délelőtt és délután előadásokat hallgattunk a témában, majd este kiscsoportos beszélgetések zajlottak. A második nap arról volt szó, hogyan járul hozzá a Fokoláre karizmája a szinodális lelkülethez, délután pedig maga a szinodalitás volt a téma, ami egy szent utazás együtt – egy életstílus, az Egyház új stílusa.

A harmadik napon Rómába utaztunk, ahol a pápai audiencián vehettünk részt, majd a Szent Péter-bazilika egyik kápolnájában a Papi Kongregáció prefektusa, Lazarus Jo Hungszik koreai érsek mutatott be szentmisét nekünk, ami után természetesen volt lehetőségünk megtekinteni a Szent Péter-bazilikát is. Délután a Róma melletti Rocca di Papában látogatást tehettünk Chiara Lubich házánál, ami számomra nagyon meghatározó élmény volt, hiszen egy olyan személy lakhelyén járhattam, aki teljesen evangéliumi életet tudott élni. A konferencia utolsó napjának témája az életszentség volt, valamint megismerhettük a Fokoláre kispapoknak szóló úgynevezett gens mozgalmát is.

– Milyen benyomásokat szereztetek a találkozón?

BB: Elsősorban az egész találkozó hangulata, légköre fogott meg. Mély szeretetet sikerült ugyanis megtapasztalnom, amely áthatol még a nyelvi akadályokon is. Hiszen a résztvevők többsége olaszul beszélt, mégis semmilyen hátrányt nem éreztem abból kifolyólag, hogy nem ismerem ezt a nyelvet, mert minden résztvevő nagy szeretettel fordult a másikhoz. (Szerencsére természetesen voltak velünk atyák, akik fordították az előadásokat.)

A találkozón elhangzott előadások is nagyon mélyen érintettek. Fontos tanítások hangzottak el a papi, kispapi életmóddal kapcsolatban. Például arról, hogyan kerüljük el a klerikalizmus veszélyét, hogy a papi hivatásunk ne a külsőségekről (csipkés ruhákról, gazdagon díszített miseruhákról) szóljon. Vagyis hogy életünkben Istent tegyük az első helyre és ne egy „múzeum” egyház szépen feldíszített bábui legyünk. Ne a papos ruházatunk mutassa, hogy Krisztust szolgáljuk. Ezenkívül még három fontos szempontot sajátítottam el a papi hivatással kapcsolatban. Az első egyfajta máriás lelkület, hogy papként hozzá hasonlóan Krisztust kell tudnom adni az embereknek. Második a szentháromságos pap képe, hogy fiúként vagyunk jelen nem, mint atya vagy úr. Ez a lelkület azt jelenti, hogy az Atya akaratát követem, nem a magamét. A harmadik a papság közösségi dimenziója, amely arra hív, hogy Istent fedezzem fel minden emberben. Nemcsak a magányban, hanem a közösségben, nemcsak a csendben, hanem a beszédben is.

VE: Jobban megértettem az evangéliumot, azt, hogy nemcsak olvasni kell, nemcsak aranyozott tartóba vagy a polcra helyezni, és nézegetni, hogy milyen szép, hanem értelemmel felfogni, szívvel befogadni, átélni, megélni és szeretettel beszélni róla. Másodszor pedig azt, hogy megtapasztalhattam az egység fontosságát, amelyet meg is éltek egymás között a résztvevők, ennek az egységnek pedig Jézus a forrása, és az evangélium szerinti élet.

– Részt tudtatok venni egy római városnézésen és egy pápai audiencián is.

BB: A szerdai pápai audiencia szép emlékként maradt meg bennem. Miután Ferenc pápa elmondta a tanítását, elindult, hogy köszöntse a megjelenteket. Szerencsére kísérőnkkel, Jávorka Lajos atyával és néhány afrikai kispappal sikerült a kordonhoz kerülni, így amikor a Szentatya arra járt, Lajos atya elmondta a pápának, hogy fokoláros kispapok vagyunk Magyarországról és Afrikából.

A délután folyamán a csapattal Chiara Lubich sírjához zarándokoltunk, és megtekintettük a házat, amelyben élt. Ez utóbbi nagyon tetszett a maga kis szobáival, és nagy öröm volt ebben az egyszerűségben felfedezni a mennyei Atya szeretetét.

– Más országok kispapjaival tudtatok-e tapasztalataitokat megosztani tanulmányaitokról vagy hivatásotokról?

VE: Nagyon jó volt megismerni más országból származó papnövendékeket. Igaz, számomra a kommunikáció nehezen ment, de azt jó volt meg tapasztalni, hogy megértjük egymást, még akkor is, ha nem beszéltünk egy nyelven, mert egy a közös: Jézus. Ha Krisztussal egységben tudunk a papságra készülni, akkor azt tapasztalhatjuk meg, hogy békességben és szeretetben tudunk növekedni a papság útján. Azt is jó volt a többiekkel együtt megérteni, hogy a papságra készülésünkben nem a papi szerep a fontos, vagy a külsőségek, hanem egyedül az Istennel való mély kapcsolatunk.

Forrás: Váci Egyházmegye

Fotó: Virág Emánuel

Magyar Kurír