Aranymiséjét ünnepelte Szegeden Kardos Mihály

Különleges személyisége megérinti a vele találkozókat: sokaknak régóta lelkivezetője, de friss megtérőket is elkísér a bevezető szentségekig és tovább. Nem véletlen, hogy tisztelői teljesen megtöltötték a Szent József-templomot, és számos paptestvére – néhányan gyermekkori jó barátai – koncelebrált.

Korábban érkezve a templomba Mihály atya – spontán, tőle mégsem meglepő módon – arra kérte a már gyülekező híveket, hogy kezdjék el imádkozni a rózsafüzért a szentmiséig. A méltóságteljes, emelkedett, ugyanakkor mégis egyfajta testvériesség légkörében zajlott liturgiát a Te Deum eléneklése egészítette ki. Zárásul a vendégszónok Kiss Imre adta át a pápai áldást, valamint tolmácsolta Kiss-Rigó László megyéspüspök jókívánságait.

A kivonulást követően agapéra voltak ugyan hivatalosak a jelenlevők, mégis hosszú, kígyózó sorban álltak azok, akik személyesen akarták köszönteni és megajándékozni az aranymisés lelkipásztort. Mihály atya pedig (az oltár mellett helyet foglalva), a rá jellemző módon minden egyes embert a személyének szóló örömmel és szeretettel fogadott több mint egy órán át. Távozásakor sokkal inkább a szeretettség, a mély öröm és meghatottság sugárzott arcáról, mint a hosszúra nyúlt esemény főszereplőjének fáradtsága. A szegedi katolikusok hálaadása is volt ez az aranymise.

* * *

Kardos Mihály 1946. november 18-án született Szegeden, 1969. november 23-án szentelte pappá Udvardy József püspök a Szeged-Csanádi Egyházmegye szolgálatára. Több plébánián is tevékenykedett. Lelkiségét meghatározták gyermekkorában a jezsuiták, akiknek szegedi templomában ministrált, s ahol bérmálásakor kapta a papi hivatást tízévesen.

Szintén nagy hatással volt rá a kecskeméti Piarista Gimnázium, valamint a ferencesek, különösen Pietrelcinai Pio, továbbá Charles de Foucault és Don Bosco lelkisége.

Papi pályája során mindig nagy jelentőséggel bírt számára a hívek közössége, a velük való közvetlen lelkipásztori kapcsolat. Meghatározó volt számára Pio atya gondolata: „Merjünk élni az élő Jézussal.”

Elhatalmasodó cukorbetegsége miatt az elmúlt években mindkét lábát elveszítette, így tolószékbe kényszerült. Ezzel együtt derűs, szeretetteljes személyiségével, mélyen imádságos lelkületével, az Úr Jézusba vetett hitével maga köré vonzza a híveket. Misézik, gyóntat és hetente bibliakört vezet a városban.

Jelenleg saját elhatározásából a Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Szegedi Hajléktalanellátó Központjában él, holott az egyházmegye saját idősotthonát is választhatná. Úgy érzi, papi, lelkipásztori hivatásának egyfajta kiteljesedése, hogy a hajléktalanok között él, osztozik sorsukban, pásztorként kísérheti őket.

Szöveg: Bartucz Katalin

Fotó: Monika Mária

Magyar Kurír