Assisi Szent Ferenc tranzitusára emlékezünk

Kultúra – 2016. október 3., hétfő | 19:58

Az assisi Angyalos Boldogasszony-bazilikában található Tranzitus-kápolna helyén egykor álló házban halt meg Szent Ferenc, vagyis innen költözött át a földi életből a mennyei hazába 790 évvel ezelőtt, 1226. október 3-án. Ezt az eseményt nevezi a ferences emlékezet a rendalapító tranzitusának.

A ferences, a kapucinus és a minorita templomok Szent Ferenc-oltárainál, valamint a ferences regulát követő női szerzetesi közösségekben október 3-án és 4-én világszerte megemlékeznek Szent Ferenc boldog haláláról, tranzitusáról.

A szertartás központi eleme a 141. zsoltár, amit rendtársai a haldokló szent ágyánál énekeltek. Annál a sornál, amelynél a „Poverello” kilehelte lelkét, a közösség tagjai letérdelnek, a templom elsötétül, majd a zsoltárt folytatják, a végén pedig kitárt karral imádságot mondanak. Az imádság során többek között elhangzik: „Boldog Ferencet énekszóval áldjuk, példája éltet, hogy a harcot álljuk, s jól megtanuljunk élni, halni tőle, míg eljön a nap.” A szertartást a – minden ferences templomban fellelhető – Szent Ferenc-ereklye előtti tiszteletadás és a közösség vezetőjének ünnepélyes áldása zárja.

* * *

Szent Ferenc utolsó napjairól a Fioretti így számol be:

A Szent magához hívta egyik társát, és így szólt hozzá: „Drága testvérem, Isten kinyilatkoztatta nekem, hogy néhány napon belül meghalok. Tudod, hogy Settesoli Jacopa asszony mennyire tiszteli és szereti rendünket, s nagyon fájna neki, ha nem lehetne jelen halálomnál. Értesítsük tehát, ha életben akar még látni, jöjjön.”

A testvér elhozta az írószerszámokat, Szent Ferenc pedig ezt diktálta: „Jacopa Asszonynak, Isten szolgálóleányának, fráter Ferenc, Krisztus szegénye, a mi Urunk Jézus Krisztusban üdvöt és a Szentlélek közösségét kívánja! Tudd meg, kedvesem, az áldott Krisztus az ő végtelen kegyelmében kinyilatkoztatta nekem, hogy rövidesen itt lesz életem vége. Ha tehát még élve akarsz látni, azonnal indulj el, és jöjj az Angyalos Boldogasszony klastromába. Hozz magaddal darócot, amelybe majd testemet belecsavarják, valamint viaszgyertyát, amennyi a temetésemhez szükséges. Kérlek arra is, hozzál abból a süteményből, amit készíteni szoktál, amikor Rómában beteg voltam.”

Azonban a levélírás közben Isten tudtára adta Szent Ferencnek, hogy Jacopa asszony már közeledik a kolostorhoz, és magával hozza mindazt, amit a levélben kért tőle. Erre Szent Ferenc odaszólt a testvérnek, hogy hagyja abba az írást, mert nincs már szükség rá. Némi idő elteltével erősen zörgetnek. Amikor a kapus kaput nyit, ott áll Jacopa, római nemes asszony két szenátor fiával és nagy lovas kísérettel.

A hölgy egyenest Szent Ferenchez ment a betegszobába. Jöttére Szent Ferenc lelkét nagy öröm és vigasztalás töltötte el, s Jacopa asszony is boldog volt, hogy életben találta, és beszélgethet vele. Akkor aztán elmondta, hogy Rómában imádság közben Isten értésére adta, hogy Szent Ferenc halálán van, érte akar küldeni, és kérni akarja azokat a dolgokat, amiket, mint mondta, magával hozott. Be is hozatta mindjárt Szent Ferenchez, és enni adott neki. Szent Ferenc evett, és ettől megerősödött. Jacopa asszony pedig eléje térdelt, átfogta Krisztus sebeivel ékesített szent lábait, és oly nagy áhítattal csókolta, és öntözte könnyeivel, hogy a körülöttük álló szerzeteseknek úgy tűnt, mintha Magdolnát látnák Krisztus lábainál, és semmi módon nem tudták elszakítani onnan.

Hosszú idő után végül mégis fölemelték, félrevonták, és megkérdezték tőle, hogyan jött éppen még idejében és fölszerelve mindazokkal a dolgokkal, amiket Szent Ferenc kérni akart tőle. Elmondta Jacopa asszony, hogy Rómában, amint egyik éjjel imádkozott, hangot hallott az égből, amely ezt mondta neki: „Ha még életben akarod látni Szent Ferencet, késedelem nélkül indulj Assisibe, s vidd magaddal azokat a dolgokat, amiket betegségében szoktál neki adni, és amire a temetésnél szükség lesz.” Én pedig – fejezte be –, így cselekedtem.

Ott maradt Jacopa asszony mindaddig, mígnem Szent Ferenc elköltözött e világból, és eltemették. A temetésen kíséretével együtt nagy tisztelettel adózott neki, és az összes költségeket vállalta. Azután visszatért Rómába, és rövid idő múlva maga is szentül halt meg.

Forrás: Fioretti. Assisi Szent Ferenc virágoskertje. Fordította: É. Megyeri András. Bécs, 1978.

Forrás: Ferencesek.hu

Fotó: Assisiofm.it

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria