Az építészet a világot formáló produktum – Emlékezés Török Ferenc építészre

Kultúra – 2021. október 10., vasárnap | 11:00

Az az építész, akinek tíz temploma megépült, és nem csak papírra vetett álmai maradtak az utókorra, már nem élt hiába. Török Ferenc ilyen alkotó volt. Sajnos már csak múlt időben, hiszen a mester szeptember 10-én, 85. évében elhunyt.

Utoljára 2018 márciusában találkoztam vele a Teremtés című kiállításán, a Várnegyed Galériában. Török Ferenc kiváló rajzoló volt, nemcsak szakmai szempontból, hanem a szabadkézi rajz területén is remekműveket alkotott. Kezemben tartom kisméretű leporellóját, amit a kiállításon dedikálva kaptam tőle. A teremtés hat, munkával töltött napjának ábrázolása szerepel benne, és a hetedik nap is, amelyen Isten befejezte művét és megpihent. Végezetül pedig a nyolcadik kör alakú grafikán ez olvasható: „Méltó a bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom (…), övé a dicsőség (…) örökkön-örökké.”

Török Ferenc hívő ember volt és elmélyült tervező. Átgondolt épületeket tervezett, templomai a modern gondolatiság jegyében készültek. Tudta, hogyan működik a gyakorlatban a szakrális tér, mi történik a misén Isten házában. Azt is tudta, hogy tartós, természetes anyagokból kell építkeznie, ha azt akarja, hogy épületei, templomai sokáig szolgálhassák a hívőket. Legismertebb műve talán a budapesti Magyar Szentek temploma, ez a téglából és mészkőből épített komplexum. 2016 szeptemberében részletesen írtunk a Mértékadóban erről a nagyszerű épületegyüttesről.

Az ábrahámhegyi Szent László-templom építése az 1980-as években kezdődött, Lékai László esztergomi érsek, bíboros működése idején. Török Ferenc így emlékezett ezekre az évekre, kicsit közelebb hozva az akkori lehetőségeket: „Már elkészültek a tervek, az építés megkezdése előtt álltunk, amikor felkeresett lakásomon egy úriember. Elmondta, hogy Ábrahámhegyen nyaralója van, és mint helyi polgár örömmel támogatná az építkezést. Műgyűjtő lévén ismerős művészbarátai mecénásaként néhány műalkotással gyarapíthatná a templom belső terét. Így vált gazdagabbá a templom Csíkszentmihályi Róbert, Deim Pál, Gyarmathy Tihamér, Hegyi György, Horváth Béla, Somogyi Győző, Udvardy Erzsébet műalkotásaival. (…) A templomépítés a közösség lelki története. Az ábrahámhegyi templomot a község mellett magasodó domb tetején, a Bökk-»hegyen« kívántuk elhelyezni a megrendelő plébános úrral egyetértésben. A Balaton-felvidék látványeleme a hegytetőkön álló templom (ld. Tihany és számos kápolna). A község látszólag tudomásul vette a bemutatott terveket. Meglepetésként jutott tudomásomra, hogy néhány hangadó a járási pártbizottságnál reklamált, mondván: »Az öregek nem tudnak fájós lábukkal fölmenni a hegyre. A templom a faluban épüljön.« A felzúdulást kerülendő a plébános úr gyorsan megvett egy üresen álló telket a község közepén. Leutazva elkeseredetten álltam a lejtős és keskeny telek szélén, amelyen nehezen tudtam elképzelni egy »rangos« megjelenésű templomot. De lassan feloldódott bennem az ellenszenv, és kezdtem igazat adni a követelésnek. A magaslatokon emelkedő templomokat egy triumfális egyház építette. A jelen helyzet pedig egészen más egyházképet mutatott, nem beszélve az építők anyagi lehetőségeiről. Így született – ennek nevezem – egy betlehemi »istálló«, (egy)ház a hasonló léptékű házak között, de a község szívében.”

Török Ferenc a mesterségben hitt, azt vallotta, hogy mester és tanítvány viszonylatában születhetnek csak jelentős építészek. Fontos volt számára a műhely, ahol megtanulható, hogy a gondolattól, az első vázlatoktól hogyan valósul meg az épület a gyakorlatban. Eszményképei Medgyaszay István, Weichinger Károly, Aurelio Galfetti építészek és Hegedüs Viktor Honor kármelita atya voltak.

De idézzük megint magát a mestert, Török Ferencet, beszéljen ő a példaképeiről: „Lassan formálódó építész voltam, nehezen találtam »gyökereimhez«. Hallgatóként példaképül szolgáltak Le Corbusier, Oscar Niemeyer – az előbbi spiritualitása, az utóbbi hallatlan eleganciával művelt nagyívű formaképzése miatt. Lassan ismertem fel századom modern magyar mestereit. Időbe telt, amíg »ráakadtam« Medgyaszay István gödöllői művésztelepére, rárósmúlyadi templomára. Egy pécsi kirándulás alkalmával döbbenten álltam Weichinger Károly pálos temploma előtt, amely a természeti és építészeti egység csodája. A környezettel egybenőtt szépség, ahol a domboldal nélkül nincs templom, a templom nélkül üres a környezet. A homlokzatok kőbe formált ereje, a részletek egyszerű, de mégis míves kiképzése és a fény (!), amely sejtelmesen világítja át a teret. Előttem állt a ház, amelyben tradíció és korszerűség, a történelmi múlt és jelen hiánytalan egységbe ötvöződött. Weichinger (a hallgatók nyelvén Higi) professzorom volt, személyiségének varázsa mindig lenyűgözött.”

Sok minden megváltozott azóta, hogy Török Ferenc a pályáját kezdte a 20. század közepén. Megszűnt a műhely jellegű oktatás, a mester-tanítvány kapcsolat. Ezt a változást minden művészeti iskola megsínyli mind a mai napig.

Fülep Lajos írja Célszerűség és művészet az építészetben című művében: „Az építészet a világot nemcsak szellemileg, hanem materiálisan is formáló, a világ képét megváltoztató (…) produktum.”

Szerző: Mészáros Ákos

Fotó: Mészáros Ákos; Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. október 3-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria